Cirmi eltűnt
“Nati, otthon vagy?” Ödön berohant a lakásba és megdermedt, amikor meglátta a feleségét a hallban. Térdepelve ült és zokogott. Semmit sem értettem, mi történt. Annyira sírtál, hogy szavakat alig lehetett kivenni. Aztán a telefon is, mint a szerencsétlen, lemerült. Mi történt, Nati? Halvány vagy, mint a fal.
“Cirmi eltűnt” nyögte ki alig hallhatóan Natália. Nincs itthon.
“Hogyhogy eltűnt?!” lepődött meg Ödön. Hová kerülhetett? Nem tudsz normálisan elmagyarázni? Talán elbújt valahol a lakásban?
“Nem. A nővéred Viki Összességében azt mondta, hogy Cirmi véletlenül kiszaladt a lépcsőházba, amikor ő kiment Pistikével sétálni. De te is tudod, Ödön, a mi Cirmink Ő soha nem szaladna ki magától a lakásból. Miért tenné, ha már majdnem odaveszett az utcán? Szerintem szándékosan engedte ki
“Mi?!” Ödön ökölbe szorította a kezét. Hol van most? Hol van Viki?
“Azt hiszem, elment a boltba Nem tudom. Egész idő alatt kerestem Cirmit, de sehol sincs. És senki sem látta a környéken. Hogy lehet ez, Ödön? Tényleg képes valaki ilyen aljasságra? Kidobni egy védtelen állatot az utcára. Télen. Ez mégis hogy lehet emberi dolog?
“Ember nem. De Viki Viki képes rá. Főleg, hogy már egyszer megjátszotta ezt. Ne aggódj, ma este már nem lesz a lábnyoma a lakásban. Jaj, miért is engedtük be egyáltalán?
***
Egy hónappal ezelőtt
Ödön a megálló felé tartott, amikor hirtelen észrevett valami szürkét a hó alatt.
Először azt hitte, csak egy kő hever a földön. De furcsa kő volt, mert nem csak feküdt még remegett is, mint egy régi szovjet hűtőszekrény.
Valószínűleg ez keltette fel a figyelmét. Mert soha nem látott még követ remegni a hidegben.
Kíváncsiságból közelebb ment, hogy megtudja, mi az.
És csak akkor vette észre, hogy nem kő fekszik a földön, hanem egy apró szürke kiscica.
“Na ez már” gondolkodott el hangosan Ödön, megvakarta a tarkóját. Mit keresel itt, kicsim?
Persze, ez csak költői kérdés volt.
Mert bárki másnak is egyértelmű lenne, mit keresnek az otthoni állatok az utcán. Próbálnak túlélni És ez a kiscica is csak életben maradni próbált.
Nem nyávogott, nem segítségért kiáltott Nem. Csak feküdt a földön és remegett.
Úgy tűnt, már feladta, hogy senkit sem érdekel. Ezért nem fordult az emberekhez. Inkább próbált valahogy felmelegedni.
Ödön óvatosan felemelte a kicsit, miközben leporolta róla a havat, majd gyorsan a kabátja alá dugta, egy kézzel tartva, rohant a megállóhoz, ahogy éppen egy villamos érkezett.
Miközben hazafelé utazott, eszébe jutott, hogy Natália már régóta szeretne egy ilyen kiscicát szürkét és csíkosat, de sosem volt ideje elmenni egy menhelyre.
És most a sors mintha a lábai elé tette volna. És ha a sors ad valamit azt el kell fogadni.
“Nati, van egy meglepetésem neked” jelentette be vidáman Ödön, amikor belépett a lakásba.
“Ó, te mostanában csak kényeztetsz engem” mosolygott a felesége, kijött az előszobába. Először arany fülbevaló, aztán egy új telefon, amiről rég álmodtam, most meg mozijegyek. Mi lesz ezúttal? Síelős nyaralás?
“Ennél jobb!” ragyogott Ödön, és kihúzta a cickót a kabátja alól. Tessék! Az utcán találtam. Nem ilyet szerettél volna? Szürkét és csíkosat?
“Istenem” sóhajtott Natália. De hisz teljesen megfagyott, szegényke. Gyere, add ide, melegen tartom. Te pedig vedd le a kabátod, mosd meg a kezed, és gyere a konyhába. A vacsora kész van.
Natália még egyszer megnézte a kiscicát, és mosolygott: Milyen csinos
Így került Ödönékhez Cirmi. Sokáig gondolkodtak, hogy milyen nevet adjanak neki, végül a “klasszikus” mellett döntöttek.
“Szerintem Cirmi jobban illik hozzá, mint valami Tom vagy Lucas.”
“Egyetértek, drágám.”
Ez a boldog eset november végén történ
