Barátságon túl
💬 Lehetséges barátok maradni, ha a legjobb barátaid elváltak?
Azt hittem, a válás csak férj és feleség között történik.
Kiderült, hogy mindenkit érint, aki velük barátkozott…
A társaságunk Budapesten alakult, pontosabban a külvárosban – ott, ahol hosszú utcák sorakoznak, hasonló kis házakkal, gondozott pázsittal és lábas postaládákkal az út szélén.
Először az „új élet” tanfolyamon találkoztunk, a zsidó közösség rendezvényein, gyerekek születésnapi partijain és iskolai előadásokon. Pár év múlva már senki sem képzelte el az ünnepeket és hétvégéket egymás nélkül.
A csoportban hat pár volt.
Mi a férjemmel.
Zsófi és András – a legközelebbiek.
És még négy család, hasonló korú gyerekekkel.
A naptárunk úgy volt tele, mint egy nagy családé:
Nyár – kirándulások a Balatonra, grillezés, kukoricasütés és a Szabadság napja tűzijátékkal.
Ősz – almás sütemény, Halloween és a Magyar Szabadság napja.
Tél – síelés, Hanuka, karácsony és gyerekekkel Mexikóba utazás.
Tavasz – Pészah hagyományos szédereivel.
Úgy tűnt, ez a barátság örökké tart.
Aztán egy nap Zsófi hívott, és nyugodtan közölte:
– Mi és András elváltunk.
Megdermedtem, mint a régi számítógép. Ők voltak a példakép! Semmi felhő az életük tiszta égboltján… Vagy csak mi nem akartuk észrevenni, mert így egyszerűbb volt?
Végül az első gondolatom lökött ki:
– És mi lesz a köszöntő vacsoránál nálatok? Azt ígérted, hogy töltött pulykát csinálsz…
A vacsora végül nálunk volt – nem hagyhattuk a pulykát kárba.
András egy új barátnővel érkezett.
– Mi civilizált emberek vagyunk – kacsintott kínosan a többiekre.
A lány alig volt harmadéves: térdig érő haj, végtelen lábak, és a rövidnadrág alig takarta a fenekét. A férfiak titokban nyelték a nyálukat, a feleségek meg csak forgatták a szemüket.
Zsófi csak fújt egyet:
– Na, majd meglátjuk, mit szól, ha rájön, milyen fukar!
Aztán hirtelen rámfordult:
– Te egyáltalán kinek a barátja vagy?!
A hangulat elromlott.
Zsófi bosszúból a következő születésnapra egy öreg, könyvmoly fickót hozott meg, tarisznyás öltönyben és kerek szemüvegben. Egész este unalmasan okoskodott, közbevetve lapos vicceket, és végül csendben kikapcsolt, mikor senki sem támogatta.
Otthon az ex-pár állandó téma lett.
A feleségek egyöntetűen Zsófit támogatták.
A férjek úgy tettek, mintha felháborodnának András aljasságán, de titokban csodálták.
Kezdődött a bonyolult diplomácia.
A születésnapomra csak Zsófit és a gyerekeket hívtuk – „hogy a gyerekeknek legyen vidámabb”.
A nyári grillpartira Andrást és a legújabb szépségét – „ott úgyis csak esznek-isznak, nem kell beszélgetni”.
A legnehezebbek a jubileumok voltak.
Kata, aki az ezüstlakodalmára készült, drámai sóhajtással mondta a telefonba:
– Gabi, nem tudom, hova ültessem őket. Nem bírjuk a tekintetük csatáját.
Egy órát töltöttünk az ültetési tervvel:
Andrást a barátnőjével – egy sarokba, az oszlop mögé.
Zsófit – a kandalló és a desszertasztal mellé.
A gyerekeket – ahova éppen férnek.
– Hátha szerencsénk lesz, és valaki lebetegszik? – sóhajtott reménykedve Kata, majd halkan mentegetőzött magának.
A csúcspont a lányuk ballagásánál volt.
A kedvenc pizzériájuk terme, virágok, lufik, zene.
Zsófi – az asztal egyik oldalán.
András – a másikon.
Középen – a torta, mint a határvonal.
András szépsége, kihívó dekoltázzsal, a fiúknak örömére telefonozott. A feleségek a férjeikre vicsorogtak. A férjek úgy tettek, mintha csak a pizza érdekelné őket.
Próbáltam enyhíteni a hangulatot:
– A lényeg, hogy mindketten itt vagytok. A gyereknek ez számít…
A hideg olyan erős volt, hogy a pizza fagylalttá dermedt.
Lassan minden megnyugodott.
Zsófival gyakrabban találkoztunk – érdekesebb és biztonságosabb volt.
Andrással a kapcsolat a ritka „lájkolásokra” és véletlen találkozókra szűkült a Tesco előtt.
Rájöttem egy egyszerű dologra: nem csak férj és feleség válnak el. A barátok is egy kicsit elválnak.
Most már minden ünnepünk olyan, mint a Biztonsági Tanács ülése: szigorú protokoll és átgondolt ültetési rend.
A Szabadság napját például két ütemben ünnepeljük:
Először Zsófival – töltött pulyka és édesburgonya.
Aztán Andrással – steak és a legújabb szépség mini nadrágban.
Nemrég arra gondoltam:
ha még valaki elválik, külön chat csoportokat kell nyitnunk minden ünnepre.
A barátság talán él, de most olyan, mint a Tesco tagság – egyéni, korlátozásokkal és szigorú felhasználási feltételekkel.
Néha úgy érzem: ha hivatalosan is le lehetne barátságot válni,
mi is aláírnánk a papírokat –
ügyvédek és tartásdíj nélkül,
de grillezési időbeosztással és „közös barátok hétvégi látogatási jogával”.
💔 A válás ragályos dolog. Még akkor is, ha másé…
