“Kényszerű választás”
– Zsófi, lehet, elég legyen már egymás hazugságaiból! – Bence olyan közel lépett a nőhöz, hogy érezte a leheletét.
– Bence, te tudod, hogy ő a férjem! – reccsent fel idegesen Zsófia, mert már többször is el kellett ismételnie ezt a mondatot az est folyamán.
– Na és? Jogunk van a boldogsághoz! Mondd meg az igazat, hiszen Peti az én fiam! – ezzel a szavakkal Bence átölelte Zsófit a vállánál fogva.
A nő lehajtotta a fejét és sírva fakadt, már nem restellt könnyeit…
…Zsófi és Tamás együtt nőttek fel ugyanabban a budapesti társasházban, egymást már csecsemőkoruk óta ismerték. A szüleik lakásai ugyanazon a lépcsőházon voltak. Nem mondhatni, hogy a családok közeli barátok lettek volna, de jó szomszédi viszonyt ápoltak.
A közeli barátság mégsem alakult ki. Zsófi szülei a Zeneakadémián dolgoztak. Intellektuális család volt, vidáman éltek, gyakran voltak náluk vendégek. Zsófi már a zeneiskolába járt, és a szülei nyomdokaiba készült lépni – az életét a zenéhez kötötte.
Tamás családja épp ellenkezőleg. Az anyja a közeli áruházban dolgozott eladóként, az apja pedig gépész volt egy gyárban. A különböző neveltetés ellenére Tamás és Zsófi jó barátok lettek. Először óvodásokként játszottak, majd együtt mentek első osztályba. Az alsó tagozatban még egy padban is ültek.
Zsófi szülei nem tiltották a lányuk barátságát a szomszéd fiúval, de potenciális vejüknek soha nem tekintették. Tamás szülei viszont örültek, hogy a fiuk egy ígéretes lánnyal barátkozik, és gyakran viccből „jegyespárnak” nevezték őket.
…A hetedik osztályos szeptember elseje örökre megváltoztatta Zsófi életét. Amikor az osztályteremben összegyűltek az első tanítási napon, az osztályfőnök nem egyedül lépett be, hanem egy vonzó fiúval.
– Köszöntelek, gyerekek! Ő itt Bence, az új osztálytársatok. Mostantól velünk tanul. – mutatott az üres harmadik padra.
Bence rögtön felkeltette a lányok figyelmét – elegáns öltöny, hosszabb haj, ragyogó mosoly és kéktűzű szemei voltak. Zsófi is észrevette az újoncot, de nem mert odamenni hozzá.
Szeptember elején újra kezdődtek a zeneiskolai órák. Aznap Zsófi szokás szerint a szolfézsórára tartott. Már a zeneiskola bejáratánál járt, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Meglepetésében hátrahőkölt.
Bence állt előtte.
– Szia! – mosolygott Zsófi kicsit zavartan.
– Szia! – válaszolta Bence, és a szokásos mosolyával köszönt.
– Te is jársz ide zeneiskolába? – kérdezte Zsófi.
– Igen, most végeztem az órámmal. – Bence újra mosolygott.
– Én meg szolfézsóra megyek… – sóhajtott Zsófi.
Bence mintha még mondani akart volna valamit, de ekkor Erzsi, Zsófi barátnője berohant, meglökte a vállát és hangosan felkiáltott:
– Zsófi, mit ácsorogsz itt?! Három perc van az óráig! A „Vihar nénit” kiviszük a lábunk alól! – Erzsi a szigorú szolfézs tanárnőre célozott.
Zsófi még egy pillantást vetett Bencére, aki mosolyogva búcsúzott. Erzsi azonban már berántotta az iskolába…
A szolfézsórán Zsófi csak Bencére gondolt. A tanárnő észrevette.
– Kovács, szeretném, ha komolyabban venné az óráimat! Ma azonban láthatóan máshol jár az esze. – feddte meg a tanárnő.
– Bocsánat… – hebegte Zsófi.
Az óra után hazafelé tartott, amikor hirtelen megszólalt mögötte egy ismerős hang:
– Zsófi, várj!
Megfordult – Bence közeledett felé.
– Te nem mentél haza? – lepődött meg.
– Nem, rád vártam, hogy együtt menjünk. – Bence barátságosan mosolygott.
Egész úton a zenéről beszélgettek. Bence mesélt magáról, arról, hogy korábban hol laktak. Kiderült, hogy ő is zenész szeretne lenni, akárcsak Zsófi…
…A hétvégén Zsófi csak Bencére gondolt. Eleinte nem is tudta, hogy élete első szerelme érkezett. Minden megváltozott. Korábban mindig Tamással ment haza, most már hárman voltak. Bár Tamás rögtön ellenszenvesnek találta a kifinomult Bencét, de nem mert elűzni…
…Így telt el két év. Kilencedik osztályosak lettek. Zsófi és Bence már biztosan tudták, hogy nem közömbösek egymás iránt. De közöttük állt Tamás…
– Zsófi, ma buliba mész? – kérdezte Tamás.
– Nem, legközelebb. Bencével a szüleim vettek jegyet a Operaházba.
– Engem miért nem hívsz? Miért pont azt a puhányt? – morogta Tamás.
– Neked úgyse tetszene… Jövő héten megyünk bulizni. Vigyük Bencét is. – próbált közvetíteni Zsófi.
– Jó… – dörmögte Tamás, bár egyértelműen nem örült a gondolatnak.
Kilencedik után Tamás szakmunkásként folytatta. Zsófi és Bence viszont tovább tanultak. Ez az időszak Zsófi számára igazi boldogság volt. Egy padban ültek, együtt jártak suliba, együtt jöttek haza.
Egy operaelőadás után Bence és Zsófi először csókolóztak. Elhatározták, hogy érettségi után összeházasodnak, együtt tanulnak tovább, és soha nem válnak el…
Az érettségi után azonban Zsófi szülei felháborodtak.
– Milyen Bence, milyen esküvő?! Megőrültél?! – kiáltott fel Zsófi anyja.
– Kicsim, tényleg! Tanulnod kell. Ha komolyan a zenét akarod, ne kapcsolódj most családhoz! – próbálta lebeszélni az ap
