A takarítónő vásárolt egy furcsa tárgyat a cigányasszonytól. Otthon váratlan meglepetés fogadta…
A megyeszékhely szívében, általában forgalmas és zajos, azon a napon baljóslatú, majdnem misztikus csend honolt. Nem susogtak a falevelek, nem csiripeltek a madarak – mintha maga a város lélegzetét is visszafojtotta volna.
Csak Albina, a fiatal anya magányos léptei törtek át ezt a nyomasztó csendet, visszhangzva az üres utcákon. Előtte tolta a babakocsit, amiben aludt a fia – törékeny, sápadt, de olyan drága Márk. Minden lépés nehéz volt, nem annyira a fizikai fáradtság miatt, hanem a szívét nyomó súly miatt. Nem volt más választásuk – a gyógyszer, amely nélkül a fiú nem élhet tovább, a gyógyszertárban várt, és Albina sietett, mintha tűz ütött volna ki.
A kezelésre szánt pénz elillant, mint a füst. A családi pótlék, a férje, Viktor keresete – mind elsorvadt az orvosi számlák tengerében. De még ez sem volt elég. Három hónappal ezelőtt a doktorok olyan diagnózist állítottak, amelytől a vér is megfagyott az ereiben: egy ritka, agresszív betegség, amely azonnali külföldi kezelést igényelt.
Márk műtét nélkül egész életére nyomorék maradt volna. Viktor gondolkodás nélkül elment munkát vállalni egy távoli városba, így Albina maradt egyedül a fiáért harcolni.
Végül Albina megállt egy kis bódénál a park szélén, ahol ásványvizet árultak. A szomj úgy perzselte, mint a tűz. Hazáig még két kilométer volt, és az ereje fogytán volt.
“Várj rám, drágám, mindjárt jövök” – suttogta, gyengéden megérintve az alvó kisfiu homlokát.
Odafutott a bódéhoz, vett egy vizet, és alig egy perc múlva visszatért – de a következő pillanatban összeomlott a világa. A babakocsi ott állt, de bent… üres. Márk eltűnt.
A szíve mintha kiszakadt volna a mellkasából. Albina felordított, eldobta az üveget – az üveg szétpattant, mint a reménye. Előre, hátra rohant, alánézett a padok alá, kiáltotta a fiát, de csak a csend válaszolt. Hol van? Hová tűnt?
Ha csak egy pillanattal korábban hátranézett volna, megláthatta volna – a vénasszonyt, aki éles tekintettel figyelte őt a gesztenyefa ágai alól.
Amíg Albina vásárolt, Zsófia, mint egy árnyék, odalopózott a babakocsihoz, egy mozdulattal felkapta az alvó gyermeket, és eltűnt egy éppen odaérkező busz ajtajában, amely azonnal elrobogott, magával vivén egy másik család boldogságát.
A könnyek áradoztak. Remegő ujjakkal Albina tárcsázta a 112-t, majd a férjét.
“Viktor… Viktor, elvesztettem Márkot!” – zokogta, alig tudva féken tartani az idegösszeomlást. “Csak egy percre… egy pillanatra fordultam el! És amikor visszajöttem – nem volt ott!”
Eközben több száz kilométerre a várostól, egy rozoga Lada-ban, amelynek motorja úgy zakatolt, mint egy dühös állat szíve, Zsófia diadalmaskodott.
“Nézd csak, Kázmér, milyen zsákmányt szereztem ma!” – hencegett, kiterítve a takarót, amelyben Márk aludt.
Kázmér, a fia, ránézett a gyerekre, és összeráncolta a homlokát:
“Anya, megbolondultál? És ha vannak kamerák? Ha a rendőrség keresni kezdi?”
“Milyen kamerák ebben a zsákfaluban?” – fakadt ki Zsófia. “Fák, bokrok… senki sem látott semmit.”
A cigányasszony nem szerette Márkot. Nem álmodott gyerekről. Csak – mint a varjú, amikor egy csillogó érmét lát – nem tudott ellenállni. A családjában hagyomány volt, ami nemzedékről nemzedékre szállt: elvenni, amit lehet, és kihasználni. Ez a gyerek – törékeny, beteg – tökéletes eszköz volt. Koldussá válik, és a könnyein és szánalmán az emberek pénzt fognak dobni.
“Tedd, ahogy gondolod” – morogta Kázmér, belenyomva a gázpedált. A kocsi elrobogott, magával vitte a gyereket egy világba, ahol nincs kegyelem.
A ház, ahová Márkot vitték, olyan volt, mint egy elhagyatott kunyhó a cigánytelep szélén. Ott várta őket Zsuzsa – Zsófia menyasszonya, egy fiatal nő, nehéz tekintettel és fáradt szívvel. Ő egy másik nemzedékből jött: nem hitt a varázslásban, nem koldult, a piacon adott el használt holmikat.
“Mi ez?” – suttogta, a gyerekre nézve.
“Itt van, lányom, egy ajándék” – vigyorgott Zsófia. “Holnaptól magaddal viszed a templom elé, ott koldulsz.”
“De… ha a rendőrök jönnek? Ha papírokat kérnek?”
“Mondod, hogy otthon szültél, nem voltál kórházban” – vágott közbe Zsófia vén, parázsszemű férje. “Nincsenek papírok – ennyi.”
Zsuzsa férje, Barna, csak vállat vont. Nem érdekelte. Csak ne legyen baj.
A városban Albina és Viktor megőrültek. Átkutattak minden udvart, minden utcát, százakat kiragasztott plakátot, segítséget kértek mindenkitől, aki csak hallgatott rájuk. De Márk mintha örökre eltűnt volna.
Zsófia dörzsölte a kezét, álmodozva a jövőbeli pénzről. Nem tudta, hogy Márk valószínűleg nem éli meg a következő hetet. A szervezete a határán volt.
De Zsuzsa – bár félZsuzsa azonban titokban elhozta a gyógyszert Márknak, és egy éjszaka segített neki megszökni, így végül újra együtt lehetett a szüleivel.
