**Barátkozni vagy nem barátkozni?**
„Apu, ne parázz már, mint egy kisiskolás! Nem az Őrület Minisztériumába kéne regisztrálnod, csak a ‘Régi Iskolatársak’ oldalra!” – már negyed órája próbálta Zoli átültetni az apja személyazonosságát a digitális világba, de az öreg makacsul ellenállt.
„Nem kérek belőle!” – az apa a gombos telefonját szorongatta, amelyre már a tizedik aktiváló kód érkezett. – „Ti úszkáljatok a ti szociális tódatokban, de engem hagyjatok békén! Elég függőségem van, minek még egy?”
„A társaság miatt, apu. Megtalálhatod a régi osztálytársaidat, kollégáidat, bajtársaidat… és beszélgethetsz velük.”
„Isten ments!” – ijedtében az apa kidobta a telefont az ablakon. Szerencsére nem tört össze – az első emelet nem volt magas. – „A fele már a másvilágon van! Majd még lesz időm velük beszélgetni.”
„Hát a másik fele életben van. Beszélgess velük! Most csak velem meg Tündével, meg a telefonos csalókkal társalogsz.”
„És ők legalább figyelnek rám! Tegnap három órát beszélgettem Katinkával, a hetes börtön igazgatóságáról. Tudod, milyen nehéz nekik éjszaka után további szolgáltatásokat ajánlani?”
„Próbáld ki csak egy hétre! Ha nem tetszik, nem erőltetem tovább.”
„Jó. De akkor májusban eljössz velem a focimeccsre.”
„Már mondtam, hogy Kaliningrádban leszek munkában.” – Zoli a telefonját kereste a bokrok között.
„Azt is mondtad, hogy talán mégsem mész.” – bökött ki az ablakon az apa.
„Talán. Majd szólok. Na, adj öt percet, mindent elintézek. Leszel, mint egy normális ember, akivel az egész világ beszélget.”
A fiú visszatért a telefonnal és leült a régi számítógép elé.
„Kell nekem ez a világ…”
„Mondtál valamit?”
„Csak regisztrálj már, digitális úttörő!”
A „Régi Iskolatársak” ötletét Zoli felesége, Klári lökdöste, akinek a após szeretett a legalkalmatlanabb pillanatban felhívni és félórás monológba kezdeni. Először is, hadd mesélje másoknak is a unalmas történeteit. Másodszor, talán kevesebbet mászkál. Ezeket az öregeket mindig elviszi valahová a naplemente. Elmegy egy akciós kenyérért – és már keresheted is őket az egész városban kutyákkal.
„Egyébként az én apámról beszélsz.” – emlékeztette Zoli.
„Na és? Én a magaméról.” – válaszolta gyorsan Klári.
Ezzel a vita általában véget is ért.
„Zoli, valami ismeretlen alak barátkozni akar!” – hívta fel aggódva az apa aznap este.
„Az szuper! Fogadd el, és beszélgess vele.”
„Zoli, soha nem láttam még ezt az arcot! Honnan tud rólam? Még csak nem is böngésztem ezekben a hálózataidban! Milyen arc az, hogy meghívás nélkül más profiljára mászik?”
„Kitöltöttük az adatokat: iskola, munka, szolgálat, érdeklődés. Talán egy suliba jártatok…”
„Zoli, ez mikor volt? Ezer éve?”
„Akkor biztos együtt vágtátok fel a mamutot a barlangban. Próbáld meg, beszélgess vele. Lehet, közös témátok lesz. Na, apu, dolgoznom kell.”
„Zoli, csak pe„Lássuk, mi lesz ebből a barátságból, de egy dolog biztos – sosem késő új kapcsolatokat építeni, még ha furán is kezdődik.”
