A halál előtt a anyós kinyitotta a menynek a szörnyű igazságot, ami mindent felborított…
„Eszterke… Becsületesen kell beszélnem veled. Érzem, közel van az időm. Tudnod kell az igazságot. Még ha utálni is fogsz ezután…” – suttogta Tóthné Mária, szorosan markolva Eszter kezét.
Eszter megdermedt. „Eszterke”? Mióta feleségül ment a fiához, anyósának csak „meddő féregnek”, „haszontalan asszonynak” vagy „válóperesnek” nevezte. Soha nem volt kedves. Most pedig – gyengéd név, remegő hang, könnyek a szemeiben. Talán a halál valóban ráveszi az embert, hogy szembenézzen az igazságával? Lehet, végül megbánta mindent.
Eszter ápolónőként dolgozott ebben a kórházban, ahová anyósát súlyos szívrohammal szállították. A gyógyulás esélye minimális volt – ezt a doktorok is suttogva mondták. A volt férjével, Bélával, évek óta nem találkoztak. Ő vagy nem látogatta meg anyját, vagy egyszerűen nem keresztezték egymás útját. Esztert nem zavarta. Miután otthagyta, összetörte a szívét és az életét, már a nevét sem akarta hallani.
Minden a terhességgel kezdődött. Eszter gyermeket várt, de a férje hideg volt. Dúdolta, nincs pénzük, a család terhet jelent, neki kell mindent eltartania. Eszter ígérte, otthonról dolgozik, nem ül a nyakán, de ő csak legyintett. És az anyja… Tóthné Mária megvetéssel nézett rá, utalgatott, hogy Eszter „szándékosan esett teherbe, hogy magához láncolja a fiát”.
Mikor eljött a szülés ideje, a doktorok hirtelen császármetszés mellett döntöttek – bármi orvosi indok nélkül. Eszter próbálta elérni anyósát, hiszen ő volt a szülészet vezetője. Talán közbeavatkozik? De Tóthné nem vette fel. A műtét után közölték: „A gyermek meghalt a méhben.” Mintha késsel szúrták volna át. A kislánya – akit már Katicának hívott – eltűnt. Aznap Eszter abbahagyta a világ, az igazság és a szerelem hitét.
A házasság szétesett. Béla „gyenge egészségre” és „anyai alkalmatlanságra” hivatkozott. Anyja támogatta, csak még jobban megsebezve Esztert. Végül – válás, ahol őt tették meg felelőssé. Egyedül maradt, összetört szívvel és ürességgel a lelkében.
Most pedig Tóthné Mária feküdt ugyanabban a kórházban, ápolásra szorulva. Sem a fia, sem az új felesége nem volt mellette. Úgy tűnt, az öregség tette fölöslegessé a saját csal
