Az erdő szélén lévő ház
Zsófi a bozótos udvar közepén állt, a csalán és a lopó között, és nézte a megdőlt faházat, amelyen már alig látszott a kopott tábla: “Mocsáros p. Tavi utca 1.” A levegőben a mocsár, a nedves fa és… az emlékek illata érződött.
Gyerekkorában minden nyarat itt töltött nagymamájánál, Mariskánál – a kemény öregasszonynál, akinek ezüstös haja és hangos nevetése volt. Ő sütött áfonyás lepényt, főzött gyógyteát, tudott álmokat fejteni és szemölcsöt varázsolni el. “Itt az erdő szellemei laknak”, mondta a nagymama. “Csak akkor nem bánthatnak, ha jó szándékkal jössz.” Zsófi akkor még hitt benne.
Most harmincegy éves. És újra itt van. Tíz évvel Gergő után, aki egy fiatal edzőnőhöz ment, és az irodai munka, amely kicsavarta belőle az utolsó cseppet is. Hirtelen rádöbbent: ha most nem tér ki, késő lesz. És kitért. Egyenesen egy földútra.
A ház a nagymamától maradt. Az anyja fillérekért akarta eladni a szomszéd vadásznak, de Zsófi nemet mondott. Azt válaszolta: “Majd én gondoskodok róla.” “Mindig is különc voltál”, húzta fel a szemét az anyja.
Az első napon Zsófi csak felmosott. A fakockákról fekete-zöld sár folyt le, mintha évtizedek fáradtsága távozna el a vödörbe. Aztán kitisztította a kandallót, letörölte a porokat az ikonokról, elhessegette az egereket. Éjjel a nagymama régi takarója alatt aludt el. Álmodott a házról – melegről, elevenről. Mintha a nagymama ölelte volna át és súgta volna: “Ne félj. Én itt vagyok.”
A harmadik héten megérkezett a család: az anyja, Zita nénje és a unokatestvére, Gábor.
– Mi itt megbeszéltük – kezdte az anyja, megvetően végignézve a tornácot –, hogy mivel a nagymama mindannyiunknak közös, a házat is meg kell osztani.
– Aha – bólogatott Gábor, a csizmájával kapálva a földön. – Itt lehetne vadászházat csinálni. Már utánanéztem.
Zsófi kezét a kötényébe törülte és kiment a tornácra.
– Üdvözlöm. De vadászház itt nem lesz. A ház a nevemen van, a nagymama még életében átírta. A végrendelet a jegyzőnél van.
– Zsófi, ne legyél önfejű! – emelte fel a hangját a nénje. – Te egyedül vagy, Gábornak meg családja van! És eladósodott!
– Gábornak, ha jól tudom, három hitel és gyerektartás van. Ez az ő problémája. A ház az enyém. VéAztán a ház falai mély sóhajt hallattak, mintha maga a múlt lélegezne újra, és Zsófi tudta, hogy végre otthon van.
