Bözsi már kiskorától fogva tudta, hogy az anyja “a kötényében hozta”. A jószívú szomszédasszonyok, akik úgy tűnt, az előszobai padon éltek, megvilágosították.
Bözsi elképzelte, hogy törékeny, alacsony anyja, Marika, a kötényében hordozza az ünnepi ruhában megjelent, isten tudja honnan előkerült Bözsit.
– Azért, mert neked nincs apád! – magyarázta fontoskodva Fanni, aki felettük lakott. – Te apátlan vagy!
– Hogyhogy? – csodálkozott Bözsi.
– Hát így! Anyád megfogott téged! Nincs apád! Nekem van! – és Fanni büszkén nézett a barátnőjére.
– Na és? – vonta vállát Bözsi. – Nekem van nagymamám és nagypapám! Neked nincs.
– Ha! A nagyszülők nem számítanak! Egy nőnek férfi kell! Férfi nincsen, hiányos vagy! Ezt mondja anyám!
Este, vacsora után Bözsi szokás szerint az anyja mellé telepedett a kanapéra. Volt egy szokásuk: esténként együtt üldögéltek, mindenki a maga dolgával volt elfoglalva, és beszélgettek. Marika nagy kézműves volt. Állandóan csinált valamit: varrt, kötött, hímzett. Bözsi is, ahogy nézte, elkezdett kézműveskedni: gyöngyöt fűzött, gyémántmozaik képeket rakosgatott, vagy különféle állatkákat gyúrt gyurmából.
– Anyu! Muszáj, hogy legyen apám? – tette fel a lány a foglalkoztató kérdést, miközben figyelte, mi zajlik a felettük lévő lakásban. Ott minden este megkezdődött a “koncert”, ahogy Bözsi nagymamája, Irén néni nevezte. Fanni apja, Tibi bácsi rendezte. A hangokból lehetett következtetni, milyen állapotban van. Ha csak Tibi bácsi ordított, a nők meg csak nyöszörögtek, az azt jelentette, hogy a férfi ittas. Ha viszont mindkét oldalról hallatszott a kiabálás, akkor Tibi bácsi józan volt, és ez valamiért még jobban felbosszantotta.
– Hát, ha nélküle is megvagyunk, akkor nem muszáj – mosolyodott el Marika, megveregetve a lány fejét, és ő is hallgatózott a felettük lévő lárma után.
– Fanni meg azt mondja, hogy egy nő férfi nélkül hiányos…
– Drágám, mindenkinek megvan a maga véleménye. Mi meg rosszul élünk?
– Nem – rázta a fejét Bözsi. Valóban jól éltek az anyjával. Marika könyvelőként dolgozott egy nagy cégnél, jó fizetéssel. Minden hétvégén elmentek valahova: kávézóba, moziba, színházba, parkba, vagy csak vásárolni. Minden nyáron elutaztak a Balatonra, és minden szilveszterkor a faluba, ahol Marika barátnője, Jutka néni lakott. Jutka néninek három gyereke volt, és minden télen a férje, Jutka néni férje, hatalmas havas lejtőt épített az udvaron, ahonnan a gyerekek boldogan szánkóztak.
A “koncert” fent egyre hevesebb lett. Tibi bácsi káromkodása már biztosan az egész házban hallatszott. Fél óra múlva Marika mosolyogva felállt és bement a hallba. A koncert a maga logikus végéhez közeledett. Fent becsapódott az ajtó, és sietős léptek hallatszottak. Marika kinyitotta az ajtót, és abban a pillanatban beözönlött hozzájuk a lakásba Kati néni Fannival.
– Csukd be gyorsan! – kiáltotta Marikának, de az már tudta, mit kell tennie. Az ajtót elkezdték dörömbölni.
– Marika! Nyisd ki! – ordított egy részeg férfihang. – Nyisd ki, vagy kitöröm az ajtót! Hol van az a k***a? Ki fog jönni, vagy összetöröm a lábait!
– Ha most nem mész el, hívom a csendőrséget! – válaszolta nyugodtan Marika. Már hozzászokott az efféle fenyegetésekhez. A szomszéd is tudta, hogy nem üres szavak. Marika már többször hívott rendőröket. És ez volt az utolsó figyelmeztetés. Még egyszer, és biztosan börtönbe kerül.
– Ne tedd, Marika! – rohant be Kati néni a hallba. – Letartóztatják!
– Már rég ideje lett volna! – Marika a konyhába ment, hogy teát főzzön.
– Miért, te? Hogy lehet nélküle? – csipogta utána Kati néni. – Neked milyen jó egyedül?
Marika megállt és ránézett a szomszédasszonyra. Koszos, szakadt köntös, összeborzolt haj, lázasan csillogó szemek, az egyik alatt egy liluló folt.
– Nem vagyok egyedül, Kati. Van egy lányom. Nincsenek verési nyomaim. És nem a szomszédoknál alszom.
– Na, ezen büszkélkedj! – hümmögött Kati. – A lányod apátlanul nő fel. Ki tudja, mi lesz belőle férfi nevelés nélkül! A verés meg… Ha üt, az szeret! Amúgy is, a szeretet
