A történet magyar kultúrába illesztve:
Fiatal lányként, érettségi után, Diána titkárnőként kezdett dolgozni egy építőipari vállalatnál. Az egyetemre nem tudott továbbtanulni, mert apja súlyosan beteg volt, és anyja már gyerekkora óta hiányzott – születésekor meghalt. Apja nevelte fel egyedül. Diána mindig is szerette a francia nyelvet, középiskolában különórákra járt, később pedig magántanulóként tökéletesítette tudását. Remélte, hogy egyszer hasznát veheti.
Viszonzatlan és titkos szerelem
Amikor először látta a főnökét, Tóth Antalt, aki reggel belépett az irodába, udvariasan köszönt, és egy pillanatra megállt, hogy végignézze az új kolléganőt, Diána megrémült.
— Milyen jóképű férfi! — gondolta magában, majd hirtelen eszébe jutott: — De hát ő a főnököm, idősebb nálam, és felesége van.
Tóth Antal negyvenéves volt, magas, kék szemű, bársonyos hangú férfi, akinek mosolya mindenkit elbűvölt. Amikor behívta az irodájába, hogy utasításokat adjon, Diána a szemébe nézett, mintha abba fulladt volna bele, de összeszedte magát, és bólintott.
Amikor kiszaladt a főnöke irodájából, leült a székére, és próbált magához térni.
— Nem, így nem lehet. Dolgozni jöttem. A főnököm házas, és mindenki azt mondja, hogy imádja a feleségét, Veronikát.
Valóban, Tóth Antal csak a feleségét látta maga körül. Gyerekük nem volt, de a szeretet kölcsönös volt. A kolléganők pletykáltak:
— Mit találhatott ebben a szürke egérben? A felesége semmilyen szépség, ízléstelenül öltözködik, még gyereket sem szült neki. Ő viszont igazi herceg!
Valamennyire igazuk volt. Veronika átlagos nő volt, egyszerűen öltözött, és a férje mellett fakónak tűnt. De ő számára csak Veronika létezett. Mindenki megtapasztalta, hogy hiába próbálták becsábítani vagy meghódítani – a főnök hidegen hagyta az udvarlást.
Diána hallgatta a pletykákat, és csendesen szerelmes maradt Tóth Antalba. Magányos perceiben arról álmodozott, hogy egyszer észreveszi őt, és megérti, mennyire szereti.
— Együtt leszünk, és én szülök neki gyereket. Nem akarom tönkretenni a házasságát, de egy közös gyerek… Istenem, de szeretem őt! — ilyen álmok kergették nap mint nap.
Antal számára azonban Diána csak egy kiváló munkaerő volt, aki soha nem hibázott. Egyszer, a születésnapján, virágot adott neki, és ettől a lány még boldogabb lett. Talán mégsem reménytelen a helyzet…
Váratlan találkozás
Húsz év telt el. Aztán egy nap Diána véletlenül összefutott az utcán a volt főnökével, és először nem ismerte meg. Ősz hajú, lassú, öreges járású férfi volt – semmi sem maradt abból a bájos férfiból. Diána szíve hevesen vert, szája kiszáradt, lábai megbénultak. De ő észre sem vette, csak tovább sétált.
Diána utána akart szaladni, átölelni, elmondani, hogy még mindig szereti – de nem tudott mozdulni. Nézte a távolodó alakot, és nem vette észre, hogy hangosan motyog:
— Istenem, mi történt vele? Méltó volt ehhez?
— Mióta eltemette Veronikát, teljesen összeomlott, még ha csak két éve is történt. Nagyon nehéz neki – hallotta Diána egy idős nő hangját. — A szomszédom, néha segítek neki. Egyedül él, a nyugdíját elissza. Dorgálom is, de nem bír magával mit kezdeni. Pedig még nem öreg, csak 62 éves.
Diána szomorúan hallgatott, az öregasszony észrevette:
— Te ki vagy neki, kislányom?
— Senki… — sóhajtott, és továbbment.
Egész nap nem tudott mással foglalkozni. Este sem aludt, csak feküdt, és az élete pillanatai suhantak el előtte, mint egy filmben. Hirtelen minden megváltozott. Az egyetlen igazi szerelme visszatért hozzá.
Szerencsés franciaországi üzleti út
Már három éve dolgozott Diána Tóth Antal titkárnőjeként, soha nem árulta el érzelmeit. Titokban, reménytelenül szerette. Aztán egy nap a főnöke bejelentette:
— Diána, Franciaországba megyünk üzleti útra. Tudom, hogy te perfektül beszélsz franciául. Segítened kell a tárgyalásokon, én nem értem annyira. Készülj fel!
Fogalma sem volt, mennyire boldoggá tette őt a hír. Diána pedig arra gondolt, hogy végre kettesben lehet a szerelmével.
A tárgyalások sikeresek voltak, és hazautazás előtt Antal azt javasolta:
— Ünnepeljük meg a sikerünket egy vacsorával! Remekül teljesítettél.
Sokáig maradtak, Antal megittasodott – valószínűleg ritkán ivott, de most örömében… Diána segített neki a szobájába, lefektette. Akkor hirtelen megfogta a kezét, magához húzta.
— Köszönöm, drágám… — suttogta, és mohón csókolta. Diána szíve elolvadt.
Nem tudott ellenállni, nem is akart, mintha egy másik dimenzióba került volna. Tudta, hogy helytelen, de nem bírt magával. Csak ő meg Antal létezett, más nem számított!
Aztán jöttek a gyengéd érintések, bár ő Veronikának hívta.
— Veronikám, szerelmem… — súgta.
— A feleségével képzel… — Diánát megszúrta a fájdalom, de tűrte.
Mikor Antal elaludt, ő nézte az arcát, és boldog volt. Hajnalban óvatosan felkelt, felöltözött, és visszament a saját szobájába.
Reggel Antal zaklatottan kopogtatott az ajtaján:
— Diána, bocsáss meg… Nem kellett volna. Félreértés volt… — dadogta, elfordulva.
A szavai égettek, de Diána összeszedte magát:
— Ne aggódjon, Tóth úr. Minden rendben, én is hibás vagyok. Senki nem fog megtudni róla.
— Köszönöm… Nagyon szégyellem magam… — motyog
