Máránap estébén, amikor hazafelé sétált, köszönetet mondott a sorsnak, hogy idősebb lánya, Zsófia, boldog lesz. Ő maga nem volt szerencsés az életben, mégsem bánta semmit. Mindent úgy látott, ahogyan elrendeltetett, ahogyan lennie kell.
— Megvolt írva, hogy megismerjem Istvánt, megszerettem, és feleségül mentem hozzá. Megszületett Zsófikám, de ő fiút akart. Akartam, hogy örüljön, újra teherbe estem, és megszületett kisfiam, Bence. Csak éppen Bencével kezdődtek a bajok. Fiam nyomorék született, egész életét tolószékben kell töltenie. — Márta mélyet sóhajtott, mikor kinyitotta a lépcsőház ajtaját.
Aznap, amikor István megtudta a fiuk diagnózisát, összepakolta a holmiját és távozott, még annyit mondva:
— Ne számíts rám.
Márta kezei lelankadtak a férje távozása után. Hatéves a lánya, beteg a fia. Éjszakánként a párnába fojtotta könnyeit, attól félt, hogy nem bírja.
— Miért éppen nekem? Miért? — kérdezte magától.
De egy nap összeszedte magát, és határozottan így szólt:
— Könnyezz vagy ne, a gyerekeket fel kell nevelni. Senki sem jön segíteni. Ez az én életem, ez az én fájdalmam.
Zsófi oviba járt, majd egy év múlva iskolába. Bencével foglalkozott, minden szeretetét a beteg fiába ölte. Bence imádta anyját és nővérét, napról napra erősödött. És Zsófi minden este játszott a testvérével, hogy anyukája pihenhessen, vagy a házimunkát végezhesse. Így éltek hárman, a gyerekek anyai szeretetben nőttek fel. Márta szerencsés volt, otthoni munkát talált, hogy mindig a fia mellett lehessen. Zsófi felnőtt, és segített neki. Telt-múlt az idő.
A lakás ajtaját kinyitva, belépett, és meglátta, amint lánya a tükör előtt forgolódik menyasszonyi ruhájában. Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy Zsófira nézett. Milyen gyönyörű nővé cseperedett! Örült, hogy felnevelhette, adhatott neki tanulmányokat. Most pedig éppen hozzá akar menni Tamáshoz, egy rendes, független férfihoz, akinek saját lakása is van.
— Zsófikám, milyen gyönyörű vagy! Tamás majd elájul, ha meglát ebben a ruhában. De nem túl korai venni a menyasszonyi ruhát? A régi mondás szerint ezzel nem szabad sietni.
— Ó, anya, mindig el tudod venni a kedvem! Semmi korai. Tamás mondta, hogy ismerőse van a házasságkötőnél, előbb kiírják az esküvőt. — Zsófi letette a ruhát, mosolyogva.
— Jó, csak úgy mondtam, a régi babonákra gondoltam. Minden rendben lesz, csak ne mutasd meg Tamásnak a ruhát az esküvő előtt.
Márta benézett Bence szobájába, a fiú boldogan köszönt neki. Miután beszélgettek egy kicsit, továbbment a konyhába.
— Milyen gyorsan felnőtt Zsófi — gondolta. — Már szerelmes Tamásba, és férjhez megy. Tamás tiszteletreméltó fiúnak tűnik, első látásra megtetszett. Egy anya szíve nem téved. — Mosolygott, emlékezve, ahogy Tamás komolyan és elszántan így szólt:
— Szeretem a lányát, és ígérem, hogy nem fog hiányt szenvedni. Ígérem, boldog lesz velem! Pompás esküvőt akarok, sok baráttal és ismerőssel. De ne aggódjon, minden költséget én állok. Jól keresek.
— Hát Tamás, most már nyugodt vagyok a lányom miatt. — Márta mosolygott, és csendben köszönetet mondott Istennek, hogy ilyen fiút küldött a lányának.
Már csak kevés idő volt az esküvőig, amikor Márta hirtelen rosszul lett. Gyengeség, szédülés fogta el. Orvoshoz ment, teszteket csináltatott. Az eredményeket nézve, az orvos így szólt:
— Nem akarom megijeszteni, de további vizsgálatokra van szükség.
Ekkor igazán megijedt. Mi lesz, ha valami rettenetes betegséget találnak? Zsófi már férjhez megy, de Bence? Őt nem hagyhatja magára.
Megosztotta a lányával a félelmeit.
— Mi lesz, ha velem történik valami? Bence egyedül marad. — aggódott.
— Anyu, ne beszélj így! Minden rendben lesz, biztosan. Azt hiszed, nem tudnék Gondoskodni Bencéről? Amíg a kórházban vagy, itthon maradok vele.
— De hát közel az esküvőd! — szólt aggódva Márta.
— Nem baj, Tamás elhalasztja.
Tamás valóban lefújta az esküvőt. Márta kórházba került. Napok múltán az ágyán ült, várva a végeredményt. Fejében Bence járt, mi lesz vele, ha meghal…
Az orvos vidáman lépett be a szobájába, és ránézett.
— Kedvesem, ne gyötörd magad ilyen érzésekkel. Semmi komoly baj nincs, csak egy kis jóindulatú elváltozás. Nem kell műtét, örüljön az életnek! Ezzel még hosszú évet élhet. Csak rendszeresen járjon kontrollra.
Márta nem tudta, nevetni vagy sírni örömében. Hazafelé indulva mégis kétségek fogták el.
— Azt mondta, járjak kontrollra. Lehet, hogy nem mondja el az igazat?
Ezzel a gondolattal ért haza, a lányának pedig sietve elmondta az orvos szavait.
— Anyu, ne aggódj, minden rendben lesz! — csitította Zsófi, majd megcsókolta és sietett Tamáshoz.
De Márta lelke nem nyugodott. Ha mégis baj van? Ha meghal? Ki gondoskodik Bencéről? Pár nap múlva felhívta Zsófit.
— Drágám, jöjj át, beszélnünk kell.
Zsófi, tudva, milyen érzékeny az anyja, azonnal megjelent.
— Mi van, anyu?
— Sokáig gondolkoztam. Rajtatok kívül senkim sincs. Ígérd meg, hogy ha velem történik valami, nem hagyod el a test
