Elmenni vagy maradni
Anikó kinyitotta az ajtót, és meglepődött, amikor a lánya, Zsófi, és egy ismeretlen fiatalember állt előtte, aki barátságosan mosolygott.
– Szia, anya, ismerd meg, ez itt Bence – mondta gyorsan a lány, majd azonnal belökött maga elé a fiút. – Gyere már, Bence, ne légy félénk, nagyon jófej szüleim vannak.
– Jó napot kívánok – köszönt halkan, kissé szégyenlősen a fiú, majd belépett a szobába.
Anikó mosolygott, hogy megnyugtassa, és bólintott.
– Anyu, bocs, hogy hirtelen jöttünk, de csak egy teát iszunk – hadarta Zsófi –, aztán moziba megyünk.
Bence udvariasan viselkedett, szerényen mosolygott, de mégis beszélgetett velük.
– Anyu, hol van apu? Azt akartam, hogy megismerje Bencét.
– Hát hol lehet a mi apánk? Persze, a garázsban. Ott babrál az autóval, mondta, ki kell porszívózni és megmosni belülről. Te is tudod, mindent maga csinál, a mosóba nem akar menni… – válaszolta Anikó.
Hamarosan Zsófi és Bence elindultak. A fiú udvariasan köszönt és elbúcsúzott.
– Milyen udvarias és nevelt fiú – gondolta magában Anikó, miközben becsukta az ajtót.
Zsófi egyetemen tanul másodéves, már felnőtt lány. Anikó észre sem vette, mikor nőtt fel. Most már állandóan az életről kérdez, tanácsot vár: mit tegyen, hogyan döntsön.
Néha persze anyukája tanácsot ad, de vannak pillanatok, amikor így válaszol:
– Kislányom, erre a kérdésre nincs egyszerű válasz, és soha nem is lesz. Nincsenek egyetlen helyes döntések. Néha az élet csapdákat állít elénk, mintha azt akarná jelezni, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Mindenkinek más a sorsa, az élet másképp rendezi a dolgokat. Anikó, aki már több mint húsz éve él férjével, állandóan két út között áll. Még most is emlékszik, amikor Juliska barátnője bemutatta neki Gergőt.
– Anikó, ismerd meg, ez itt Gergő, a Vityám barátja – mutatta be a magas, karcsú fiút, aki zavartan és kissé bizonytalanul nézett körül. – A Vityámmal dolgozik együtt, már régen megkérte, hogy ismeressem meg valakivel. Na mindegy, ti meg beszélgessetek! – mosolygott, majd visszasietett a táncoló tömegbe a párjához.
Az egyetemi buli már jócskán zajlott. Anikó és Juliska együtt tanultak, a vizsgaidőszak közeledett. Juliska és Vitya két hónap múlva összeházasodtak volna. Gergő idegennek tűnt a diákok között, szégyellte magát, nem érezte jól magát. Görnyedt, mintha zavarba jött volna a magasságától, kissé ügyetlenül nézett körül, figyelte a vidám diákcsapatot.
– Gergő, te tanulsz valahol? – kérdezte elsőként Anikó.
– Nem, már harmadik éve sofőrként dolgozom, előtte meg katonáskodtam.
– Furcsa – gondolta magában Anikó –, katonáskodott, de mégis ilyen vékony és fiúszabású. Általában a srácok a sorkatonaság után megváltoznak. Az öccse például iszonyatosan megerősödött.
– Vityával együtt szolgáltunk, barátok lettünk, és a sorkatonaság után is együtt maradtunk, együtt is kezdtünk dolgozni. Én csak középiskolába jártam. Te meg Juliskával itt tanultok?
A szeme Anikóét kereste, miközben mosolygott. Mosolya fiatalos és bájos volt, Anikó pedig ön







