A Balaton partján
“Pihenj már egy kicsit, Teodóra! Már egyáltalán nem vagy olyan, mint régen. Hová lett a szikrázó szemed, a vidám hangulatod, amivel mindig mindenkit feldobtál? Egy év telt el, mióta elváltál attól a… – az anyja egy nem túl udvarias szót mondott – jól tetted, és nem kell emiatt keseregni.”
“Anyu, dehogy kesergek. Már majdnem egy éve váltunk el, megszoktam. Egyébként a kislányom sem hagy unatkozni. A Zoémmel kapcsolatban mindig azt mondják, hogy koránál érettebb. Csak tizenkét éves, de sokszor meglep, mennyire felnőttesen viselkedik. Persze, ez annak köszönhető, hogy olvassa a magazinjaitokat, amiket veszel. Mindent elolvas, ami a keze ügyébe akad.”
Elhatározták, hogy elutaznak a Balatonhoz.
“Igen, a Zoém is pihenne egy kicsit. Okos lány, kitűnő tanuló, jár neki egy kis lazítás. Azt javaslom, vigyétek el a Balatonra. Most nincs pénzetek szállodára vagy szervezett utazásra, de egy panzióban fent tudtok lakni. Én is besegítek a költségekbe – mondta az anyja határozottan.”
“Anyu, fogadd el! – hallatszott Zoé hangja – Főleg, hogy nagyi is segít. És te is jöhetsz velünk, nem? – kérdezte vidáman. – Tudod, anyu, a víz és a nap táplálja a növényeket, erősekké és ellenállóbbá teszi őket. Mi is így gyűjtünk erőt és egészséget – a lány nyilván valahonnan idézett.”
“Jége
