**Töltöm szeretettel a lelked**
Ki gondolta volna, hogy két gyerekkori barátnő, Zsófi és Marci, egyszer csak összeveszne. A falusiak suttogtak:
– Mi történhetett, hogy ilyenek lettek? Már egymás szájába se néznek, és ha véletlenül összefutnak az utcán, mintha nem is látnák egymást. Pedig olyan közel laknak!
Mindketten hallgattak, így csak nőtt a falu kíváncsisága. A kút mellett álló asszonyok különféle történeteket találtak ki, mindegyik abszurdabb, mint az előző. Egyvalamit biztosan tudtak: hogy Zsófi lánya, Lili, és Marci fia, Pisti, együtt jártak. Az iskolában is barátok voltak, de miután végeztek, külön folytatták útjukat. Pisti bevonult katonának, Lili pedig a városba ment tanulni.
Kiskoruktól kezdve mindig együtt látták őket: reggel az iskolába, délután a játékokban, nyáron a patakban fröcsköltek. Amikor felnőttek, a faluvégen, a fűzfák alatt üldögéltek.
– Liliiii, gyere ki! – hallotta a lány a fiú hangját az ablak alatt, és rögtön kirohant, pedig már este volt.
Teljesen különbözőek voltak. Fürge, nyers Lili és lassú, csendes Pisti, aki minden előtt megvakarja a fejét. Persze, Lili vezette a játékot.
– Pisti, holnap gombát szedünk! – A fiú megvakarta a tarkóját, és bólintott. – Pisti, holnap a patakhoz megyünk napozni! – Megint csak bólintott. Soha nem ellenkezett.
Zsófi és Marci gyerekkoruk óta játszottak együtt, babáztak, bujkáltak, sűrűn látogatták egymást, hiszen a szülőik házai egymás mögött álltak. Még a nagyszüleik is jóban voltak. Egy osztályba jártak, majdnem egyszerre mentek férjhez, sőt, még a férjeik is jó barátok voltak.
Zsófi előbb vált el, amikor Lilijének három éves volt. A férje ittas, haragos természet volt, és egyszer kéz is elcsúszott rajta. Zsófi nem nézte tétlenül.
– Jaj, Zsófi, milyen nagy kékes folt az arcodon! – ijedt meg Marci, amikor meglátta a barátnőjét, de nem kérdezte, honnan van. Tudta, ki tette.
– Kidobtam azt a csirkefogót. Nem tudom, hová ment, anyjához talán.
– Jól tetted. Az enyém meg tegnap úgy megütötte Pistit, mert zavarta a pihenésben. Majdnem fejjel a padlóra esett. Én közbeálltam, erre azt mondta, legközelebb én kapom meg, ha nem tartom kordában a gyereket. És jegyezd meg: nem *a* fiunkat mondta, hanem *az én* fiamat. Mintha Pisti nem is az övé lenne!
Beszélgettek, aztán szétváltak. Fél év múlva a falu szájára ment a hír:
– Marci kidobta a férjét! Azt mondják, állandóan gyanakodott, hogy Pisti nem az övé. De hát kié lenne? Rajta látszik, hogy az övé. Marci meg mindig is jó kislány volt, soha nem kószált fiúkkal.
Így is történt. A férj megmérgezte Marci életét a féltékenységével, egyszer még késsel is fenyegette. Megijedt, és elváltak. Így mindketten egyedül maradtak gyerekkel, de nem keseregtek. A férfiakról többé álmodni sem merettAkkor egy meleg nyári estén, amikor a tücskök hermeléztek a kertben, Lilike és Pisti végre összeházasodtak, a patakparton, ahol mindig álmodoztak, és a falu egészének szívét megtöltötte az öröm, ahogy az apró, kucorgó kisfiú – aki olyan volt, mint az apja – egyszerre fogta meg mindkét nagymama kezét, mintha régen is csak ez hiányzott volna.
