Bori ma nagyon izgatottan várta a munka végét, alig bírta ki, hogy ne fusson ki az irodából. Tudta, hogy a szeretett férje várja majd az autójánál, és együtt mennek a kedvenc kávézójukba. Pont öt évvel ezelőtt ezen a napon ismerkedtek meg ott.
Kirohant az irodából, és meglátta Pálit, ahogy az autó mellett áll és mosolyog.
— Szia, Pali – ölelte át, ő pedig megcsókolta az arcát.
— Szia, szia, na, menjünk a kávézóba – mondta a férje, részlet kérdésként, részlet állításként, és ő boldogan nevetve bólintott. Tudta, hogy kap ajándékot.
Miután egy kicsit ültek a kávézóban, de Pali nem adott át semmit, így szólt:
— Na, haza seggünk, ott vár az ajándék – és titokzatosan mosolygott.
— Tényleg? Mi az? Miért nem hoztad magaddal? – csodálkozott Bori.
— Mindjárt meglátod, és megérted – felelte rejtélyesen.
Hazafelé menet kiszálltak az autóból, és Pali odalépett egy másik kocsihoz. A távirányítóval kinyitotta.
— Tessék, drágám, ez a tied! Jó lesz közlekedni vele.
Bori meglepődött – mindenre számított, csak autóra nem. Rögtön a nyakába ugrott:
— Pali, köszönöm! Mindig mondom, nekem van a legjobb férjem a világon. Nagyon szeretlek!
Már így is imádta a férjét, mert minden tette szeretetét bizonyította. Pali keményen dolgozott, néha hétvégén is, hogy ajándékokat vehessen neki, és közben a saját házukra is gyűjtöttek. Nagy kertes házat szerettek volna vidékre. Aztán, ha megvan a ház, jöhetnek a gyerekek. Addig is egy háromszobás lakásban laktak, amit Bori örökölt.
— Drágám, mostmár a tied ez a kocsi. Tudom, hogy erre vágytál.
Otthon ünnepelték az ötéves évfordulójukat és az új autót. A kávézóban nem ihattak bort, hiszen Pali vezetett.
Másnap Bori az új, vörös autójával érkezett a munkahelyére. Büszkén lépett be, és a kollégái már várták, kíváncsiak voltak, mit kapott a férjétől. Persze, mindenki gratulált.
— Pali egy autót adott nekem! Fél szóból megért engem – hunyta egy pillanatra a szemét –, lányok, ha tudnátok, milyen csodálatos a férjem! Elhiszitek, öt év alatt egyszer sem veszekedtünk komolyan!
— Gratulálunk ehhez a csodás ajándékhoz! – mondták a kollégák.
Néhányan őszintén örültek neki, mások meg szét tudták volna tépni ezt a ragyogó nőt. Köztük volt Zsófi is, Pali volt osztálytársa, aki irigykedett Borira. Már iskolás korában szerelmes volt belé. Most is, ahogy Borira nézett, azt gondolta:
— Miért, kérdezem én, néhány embernek minden, másnak meg semmi? Na, majd meglátjuk, mennyire fog még vidáman ugrándozni… – de a szeme előtt kedvesen mosolygott.
Bori viszont naivan azt hitte, mindenki ugyanúgy szereti őt, és nem gondolta, hogy valaki irigykedhet rá. Nem sejtette, hogy létezik olyan aljas ember, aki bármire képes azért, hogy elvegye más boldogságát.
A munka vége felé Pali felhívta, hogy sürgős mellékállása miatt késni fog – Bori csak sóhajtott. Nem számított, hisz dolgozik, a házra gyűjt.
Búcsúzott a kollégáktól, kiment az autójához.
— Nos, szépségem, haza megyünk – szeretettel nézett a “kislányára”.
Útközben bemegyett egy bevásárlóközpontba, ahol nézett Palinak egy karórát.
— Ez lesz a tökéletes ajándék neki – gondolta.
Miután megvette és szépen becsomagoltatta, boldogan ült vissza az autóba.
— Most én is meglepem a férjemet, Palkámat. Olyan jó ajándékot adni, mint kapni – motyogta magában, majd hazaindult.
A ház előtt lassított, épp megfordult volna, hogy parkoljon, amikor hirtelen egy tompa ütést érzett. Kiszaladt, és meglátta az úton egy férfit, aki lábra kapaszkodott. Borira rémülten kérdezte:
— Istenem, én ütöttem el? Bocsánat, azonnal hívok mentőt! Vagy vigyem magam?
A férfi megrázta a fejét.
— Nem kell kórház. Nem volt erős az ütközés, szerintem csak egy horzsolás. Jó lenne valami hideg.
Bori azonnal felajánlotta, hogy menjenek fel a lakásába. A férfi beleegyezett. Fent bekötötte a sérülést, és folyton bocsánatot kért.
— Ne aggódjon, mindennap elütök, ha Önt látom. Mielőtt elfelejteném, Tibor vagyok. Maga?
— Bori…
Tibor nyíltan nézett rá, kellemetlenül érezte magát. Miután egy kicsit beszélgettek, Tibor felállt, és Bori felajánlotta, hogy hazaviszi. De ő nemet mondott. Aztán hirtelen megállt, és meglátta Pali és Bori közös fotóját a polcon. Meglepődve kérdezte:
— Ismeri őt? Nahát! Bár minek kérdezem, ha egy képen vannak. Hadd találjam ki, a testvére? – mosolygott – persze, hogy testvér, ki más lehetne!
— Maga ismeri? – lepődött meg most Bori.
— Persze, a nővérem férje. Keményen dolgozik, mindig melózik, meg mellékállások, hogy összeszedjen egy házra. Alig van otthon, de hát neki célja van, a nővérem mesélte, saját házat akar venni.
Rosszul érezte magát. Fájdalmas, sértő volt.
Bori nem is emlékezett, hogyan távozott Tibor, csak hirtelen eltűnt, mintha látta volna, hogy mennyire kiborult. A hallottak szúrtak a szívébe. Sírni és ordítani szeretett volna. Becsukta a szemét, és hajtogatta:
— Nem lehet igaz, ez csak álom.
De kinyitotta a szemét, és rájött, hogy valóság. Honnan tudta volna Tibor, hogy Pali annyit dolgozik és házat akar venni? Nem fértek össze a fejében:
— Lehetséges, hogy Pali kettős életet él? A házróDe amikor Pali hazatért a kórházból, és Bori elmesélte neki az egész történetet, kiderült, hogy Tibor és Zsófi csak egy aljas játékot játszottak, hogy tönkretegyék a házasságukat, de most, hogy mindent tisztáztak, még erősebb lett a kötelék közöttük, és úgy döntöttek, hogy hamarabb vállalnak gyereket, mint ahogy eredetileg tervezték.
