A kárhozott ajándék

Aranka! Aranka, hova lettél?! – zengte Miklós hangja a nappaliból. – Siess, itt vagyok! Fontos dolog van!
Jövök, jövök! – felelte Aranka Varga, nedves kezét kötényébe törölve. – Mi történt? Tűz van?
Se tűz, se füst! Sokkal jobb! – fohászkodott a férje, mikor belépett, és megfogta a karját. – Emlékszel Petrovicsra, a régi főnökömre? Tavaly nyugdíjba ment?
Persze. Mi van vele? – Aranka összerezzent. Ha Miklós ennyire izgatott volt, bajra kellett számítani.
Most hívott! Elképzeled, a belvárosi lakásukat árulja, háromszobásat! Majd ingyen adják nekünk, Aranka! Féldrágán, mert régen segítettem neki valami ügyben. Emlékszel, unokaöccsén segítettem álláshoz jutni?
Aranka lassan lecsüggesztette magát a fotelbe. Gondolatai forgolódtak, mint hópehely a viharban.
Miklós, miféle lakás? Miről beszélsz? Nekünk erre nincs pénzünk!
És itt a lényeg! – Miklós leült a karosszék karjára, izgatottan hadarta. – Petrovics azt mondja, részletre lehet. Kis havi részletek, nem siet. Ő meg a lányához költözik vidékre, neki nem kell pesti lakás. Aranka, érted, mit jelent ez? Egész életünket ebben a kettős panelban töltöttük, és most ilyen lehetőség!
Miklós, várj… – Aranka dörzsölte a halántékát. – Minek nekünk három szoba? A gyerekek felnőttek, önállóak. Ez nekünk is bőven elég.
Hát minek?! – Miklós felugrott, járkálni kezdett. – Aranka, hisz értelmes asszony vagy! Unokák járnak majd, hol aludjanak? Mi meg öregek leszünk, a gyerekek esetleg ideköltöznek, vagy dajkát fogadunk, annak is kell szoba!
Aranka nézte a férjét harminc éve. Mindig ugyanaz az álmodozó. Mindig azt hiszi, a nagy szerencse ott lebeg a környékén, csak meg kell fogni.
Mennyi pénz kell? – óvatosan kérdezte.
Az első részlet kevés, másfél millió. Aztán havonta négyszázezret.
Másfél millió?! – Aranka majdnem felpattant. – Miklós, elment az eszed?! Honnan veszünk ennyi pénzt?!
De erre, Aranka, mindent kigondoltam – mondta a férje, mélyen a szemeibe nézve. – Emlékszel, anyám örökségül hagyta a nagyanyám gyűrűjét? A gyémántosat? Bankban felbecsültettem, majdnem kétmilliót ér. Eladjuk – és kész a pénz!
Aranka hirtelen hátramozdult.
A gyűrű?! Miklós Horváth, mit fecsegsz?! Az édesanyád emléke! Halálos ágyán adta át!
Na és! – Miklós vállat vont. – Anya azt akarta, hogy jól éljünk. És most majd jól élünk! Nagy lakásban, a belváros szívében!
És ha nem tudjuk fizetni? Ha baj történik? Betegség, munkanélküliség?
Semmi baj nem lesz! – legyintett a férj. – Aranka, hisz ez esély! Érted? Ilyen csak egyszer adatik meg!
Aranka felállt, az ablakhoz lépett. Odakint esett, az üvegen piszkos cseppek folytak. Akár az ő gondolatai most – összekeveredtek, egyértelmű semmi.
Miklós, szóltál a gyerekeknek? Mit szólnának?
Azt mit szólnának? Biztosan boldogak! Gondoltad már, mennyire meglepődne Márta? Sandor meg mennyire büszke lenne – a szülei a belvárosban laknak!
Márta, az idősebb lány, iskolában tanított. Mindig elfoglalt, mindig kimerült. Sándor, a fiatalabb, Budára költözött a katonaság után, ritkán hívott. Örülnének-e a szülők új lakásának? Aranka kételkedett.
Hallgass ide – mondta, hátat fordítva –, talán ne siessünk? Gondolkozzunk még, tanácskozzunk…
Kivel tanácskozzunk?! – Miklós a kezét tördelte. – Aranka, Petrovics holnap repül a lányához! Ma kell döntenünk! Különben más megveszi!
Miért éppen nekünk ajánlja? – kérdezte hirtelen Aranka. – Nincsen neki más ismerőse?
Hát… azt mondja, mi megbízhatóak vagyunk. Kipróbáltak.
Valami a férje hangjában Arankát arra késztette, hogy visszaforduljon. Miklós kerülte a tekintetét, az asztalterítő szegélyét rángatta.
Miklós, az igazat mind elmondtad?
Természetesen! Mit kellene titkolnom?
Nem is tudom. De érzem, nem mondasz valamit.
Miklós hallgatott, majd mélyet sóhajtott.
Jól van. Egy apró problémánk is akad. A lakás… nem egészen olyan állapotban van, mint kívánnánk. Felújítás kell. Komoly felújítás.
Mennyire komoly?
Hát, csöveket, vezetékeket kell cseré
És Vera csak nézte az üres lakást, ahol minden zaj visszhangzott, ahogy a férje, József küszködött a törött kazánnal, miközben az este véget érő gyász a szívükbe költözött, mint egy elfeledett tárgy a költözősdoboz mélyén, ahol a boldogságuk pihent, eltakart régi pokróc alatt.