Az egyetemi katedrán senki sem tudta, senki sem hitte volna, hogy Virág Ilonának, az egyetemi tanárnőnek, a férje verhetetlen ivó. Ez volt fájó titka és keserű terhe. Virág Ilona docens, tanszékvezető, kiváló szakemberként tisztelték. Makulátlan hírneve volt, sikernek számított minden szempontból. Hogyne, hiszen a férje gyakran várta a főiskola kapujában, hogy karöltve hazamenjenek. „Milyen szerencsés nő maga, Virág Ilona! Olyan előkelő, figyelmes, intellektuális és jóképű a férje!” – irigykedtek a fiatalabb kolléganők. „Oh, lányok, ne irigykedjetek!” – mentegetőzött Virág. Csak ő tudta, mit művel otthon az „intellektuális”. Viktor, a férje, holtra ivott magát. Koszosan, összeesve érkezett haza, alig emberi alakban. A kulccsal már nem bírt a zárban, úgyhogy beverte az ajtót, majd összeesett a küszöbön, holtan aludva. Virág kinyitott, keservesen bevonszolta („jaj, te hagymázas szerencsétlen, mikor leszel már józan, nem bírom tovább…”), letakarta a tartalék pléddel (ne fázzon éjjel), majd visszatért a doktori disszertációjához. Először a kandidátusi, aztán a doktori. Mindig hagyott egy literes korsó vizet a kedvese mellett, különben éjjel ordítva ébredt: „Virág! Iiiiinnii, iiiiinnii!”
Reggel Virág, munkába menet, megszokottan átlépett a folyosón alvó férjén, becsukta az ajtót. Az egyetemen megint a jót, igazat, szépet vetette. Ez hetekig, hónapokig így ment.
Aztán egy nap Viktor, mintha mi sem történt volna, józanul állt meg az egyetem lépcsőjén, várt a drágaságára. Tiszta, vasalt, mosolygó. Amikor Virág kollégái kíséretében kijött, Viktor hízelgve odasietett, megesókolta a feleségét, megkérdezte: „Hogy telt a nap, Virágom?” „Jól, Vityu. Menjünk haza.” – sóhajtott alig észrevehetően Virág. A kollégák elragadtatva nézték utána a kedves párt. „Milyen szerencsés Virág Ilona a férjével…”
De amint átlépték a küszöböt, Virág elhallgatott. Így állt bosszút. Tudta, a csend erősebb fegyver. Viktor gyötrelmesen viselte ezt a dörgő, vádoló csendet. Bár az évek során megtanult alkalmazkodni. Hazakísérte a feleségét, majd azonnal „ügyekre” indult. Az ivászat folytatódott.
28 éve házasok voltak. A szerelem odaadó, reszkető és öröknek tűnt. Aztán, mint a párnahab, szétporlott. Ezeket a könnyű piheket már nem gyűjtötte össze senki.
A házasság elején nem sikerült gyermeket nemzeni. Virág nagyon aggódott. Hiányosnak, értelmetlennek érezte a gyermektelen családot. Végül megszületett a fiuk, Márk. Virágnak ő lett az élete értelme.
Mindent a kicsinek kellett, a pénz kevés volt. Viktor minden házimunkát, a gyermekgondozást a feleségére hárította. Egyetlen „dolga” volt: elrejteni a hazahozott piát és titokban kortyolgatni.
Virág estére mindig kimerülten rogyott le. Nem vette észre rögtön a férje tettét. Akkor még fiatal és naiv volt, tapasztalatlan. Amikor megtalálta az elrejtett pálinkásüveget aAztán egy nap, amikor Virág már feladta minden reményét, Márk váratlanul hazahozta a régi szerelmét, Anikót, és a kis Veronikát, akiről kiderült, hogy az ő lánya – s így Virágnak, bár elveszítette Viktort, most újra kitelt a szíve a váratlan boldogságtól.
