Az idegen
Miután megkapta a prémiumát a gyárban, András két haverjával egy kis vendéglőben üldögélt. Bár nem volt nagy összeg, de férjnél nem volt, és a pénzzel könnyedén bánt.
— Van pénz – jó – örült –, nincs pénz, hát várunk a fizetésig.
Így vigasztalta barátait, amikor azok panaszkodtak, hogy minden pénzüket a feleségüknek adják, ha pedig titkos rejtekhelyet találnak, az már szerencse.
— Igen, Andris, könnyebb a nőtlen élet – sóhajtott szomorúan Iván –, nekem meg három fiúm van, a fizetésem meg nem túl nagy. Tanácsot adok – ne házasodj, különben a feleséged is cseszegetni fog: a gyerekeknek kell enni, a cipő lyukas, a ruhákból kinőttek, és így tovább…
A férfiak nevettek, de ekkor odajött hozzájuk egy leány, csinos és fürge. Azonnal meglátta Andrást, és az ölébe ült. Ő volt a legfiatalabb a baráti társaságban. Kínosnak érezte, de mégis átölelte.
— Marinak hívnak – mondta vidáman –, és téged?
— Andris, úgy értem András – felelte, míg a többiek kacsintottak és nevetve összenéztek.
Marina felállt, és leült egy székre, amit Iván gondosan odatolt egy másik asztalról. András falusi fiú volt, alig egy éve élt és dolgozott a környéken, természeténél fogva félénk, nem tudta, hogyan viselkedjen ilyen fürge és nyers leányokkal. De Marina nagyon tetszett neki, és aznap este együtt távoztak. Reggel pedig mellette ébredt.
— Mennem kell dolgozni – mondta neki, gyorsan öltözött, ő pedig tovább aludt.
— Andriska, remélem, nem ez volt az utolsó találkozónk? – nyújtózkodott. – Gyere el hozzám munka után, várok rád.
Andrásnak hosszúnak tűnt a munkanap, de utána futott Marinához. Ő valóban várt rá a kollégiumi szobájában. András beleszeretett ebbe a tüzes, eleven lányba, anélkül, hogy ismerte volna, noha a haverjai figyelmeztették, hogy gyakran férfiak társaságában látták. De András már el is kérte a kezét.
Egy évvel később megszületett kislányuk, Tündi. Marina kezdetben jó háziasszony volt. Főzött, takarított, a gyerekre vigyázott, szoptatott. De amint Tündi betöltötte az egy évet, minden elkezdődött. András dolgozott, ő meg a szomszédra hagyta a kislányt és elment. Amikor András hazaért, Tündi a szomszédnál volt, aki szólt:
— András, nekem is két lányom van, és rengeteg dolgom, most meg a tiédre is vigyázok. Mondd meg Mar— Szólj már Marinának, hogy többé nem vigyázok Tündire — mondta a szomszédné, mire András otthon újra veszekedésbe keveredett feleségével, aki aznap is részegen tért haza, és végül, mikor egy alkalommal ismét férfiakat hozott a lakásba, András úgy döntött, elviszi a kislányt és visszaköltözik falura, ahol Véra, a szomszédné segített neki, majd szerelmet is találtak egymásban, és így Tündi végre egy igazi szerető családban nőhetett fel.
