Réka-patak
Valamikor titkárnőként vállaltam egy nagy üzem főmérnöke mellett.
Sok dolgozója volt az üzemnek, mind különböző. Mindenkinek egyedülálló a sorsa.
De itt egy nő ott játszotta a középpontot, akit mindenkinek figyelmét elrabolt. A munkatársak Récá-pataként hívták. És bár Rékának már hetvenezer forintot érhetett az életkor, senki sem gondolta volna, hogy valaha megemlítik a teljes nevét.
Rétus nyomában mindig hangos léptekkel szaporodott. A léptei csattanása messziről érezhető. Ha a munkafolyosón járt, határozott hangja elnyomta a gépek robaját.
Egy műszak alatt Régus fél kilométert kpacolt be az üzemben.
Nem volt olyan dolog, amit ne érdekelne. Felfoghatatlan, szikáros, harcias Régus a szakszervezetben szerepelt. Nem volt olyan vitás kérdés, melyet ne oldott volna meg.
Ez a személy számára nem létezett határ.
Régus szeretett mondani:
„Nincs megszegyünk, szippantatlan kenyérhez ülj le!”
Ez a nő keményen tudott behatolni bármely irodába, bármely vezetőhöz. Ezért nevezték patakot.
Régus néha durvának tűnt, túl őszintén mondta el a dolgokat. Talán ezért nem sok barátra talált magának. Ki neki az őszinteség? És akkor sem tudott volna érte időt szakítani. Régus színleges öltözményben ívelkedett, sokszor ízléstelenül, de mindig vastag sminket és hibátlan körmözést viselt.
Én, mint titkárnő, sosem jöttem össze vele. De a Föld talajában a pletykák szoktak kúszni. Ugyanabban az üzemben dolgozva, párszor láttam ezt a karaktert…
Egyszer új főmérnököt kértünk. Kora alapján én lehettem volna a leányként. Mint mindig, hónapokig figyeltük egymást. Péter Szabolcsi soha nem ebédeltek a mi ebédlőnkben. Ízeltélyeit magával hozta termoszokban. Az irodájából mindig finom illat terjengett. Én viszont csak szendvicset és teát szoktam enni.
Péter Szabolcsi mindig rendetlenül öltözködött. A ruháikenek mindig rég voltak, nyakkendő elegendő volt, és a cipőije se voltak tiszták.
Közeli ismerettség után Péter Szabolcsi kezdett invitálni ebédelni együtt. Azt mondta, nekivel elég étel van. „A feleségem biztos azt hiszi, hogy oroszlánt etetek” – viccelődött a főnömöm.
Én (mindig éhes hallgató) nem voltam kesernyős, mint a cukrászapatos. Meghívásra menjen!
Az ebédszéken Péter Szabolcsi, aki mindig legjobb szeleteket sodort fel nekem, mesélni kezdett saját feleségéről, Jutit.
Ez lett az egyetlen jó és titkos szokásunk.
Péter Szabolcsi és Juti harminc éve együtt éltek. Három fiuk van, akik itt dolgoznak. Juti egy nagyobb családból származik. A szülei nyolc gyereknek nevelt. Középső lánya. A nagy családban senki sem kerülte a munkát. Sokan élvezték a otthonos légkört. Péter Szabolcsi szeretett volna lánykérőt, de sajnos… A lánya volt, a legidősebb, de bábhoodalban halálra került. Szívhibája volt. Azután losonkák születtek. A szomorú emlék még mindig él.
A legkisebb fiú gyakran nehezen betegedett. Juti neki nyűgöt érzett. Most ő a csupaszt!
…Akadt egy időszak, amikor Péter Szabolcsi szerelmes lett. Egy fiatal, csinos irodáslányba.
„Képzeld, Kata, a Juti mindent megbirkóz, de én, a buta, szerelmet kívánok! Semmit sem tudtam vele tenni! Elkábított, mint egy bájos asszony!
Ez a szerelmi hála lányt szült nekem! És a kórházban elutasították! El kellett ismernem a feleségemnek, elmesélnem az elhanyagolt kisbabárukat. Kezdetben Juti el akarta hagyni. Sírt, emlékszem. Azután megnyugodott, lehiggadt. Hosszú ideig hallgatott. Valószínűleg a családja őt gondolatban. Én is csendben maradtam. Nem akartam felesleges veszekedéssel bajba kerülni. Gondoltam, ha a feleségem kimegy, helyesen teszi. Kiviszem a gyereket a kórházból, és lesz mitől csodálkoznunk… Az ázott számára nincs félelme a záporban.
Juti hirtelen megszakította a csendet:
„Nos, ha Isten ad nekünk gyereket. Nincs a vétkére, elfogadjuk. Így nevezzük el őt – Daniella.”
Ekkor éreztem, milyen nagy vagyok Jutiért! Igaznak mondják – a menyasszonyt ne a táncban, hanem a kertben válaszdki. Röviden, a lányát elfogadtuk. Daniella mostencsak hatodik éve van velünk. Kedves lány. Juti mellett segít. Juti számára született, – örömmel mesélte el a történetet Péter Szabolcsi.
Juti életre szóló történetéről csak hallottam. Tiszteletem és szerettem ezt a különleges asszonyt. Gyakran sajnáltam Jutit. Három fiút nevelt, egy illegális lányt, megbocsátott a férje csalását… Nem mindenkinek adható ez meg.
Sajátos módon Juti segítette meg egyéb rokonaikat. Mikor a testvére füstbecsülte le, otthagyta az otthonát. Hosszú ideig élt a családjukkal. A nővérét szüleitől mentette meg, amikor drága műtéten estek rá. Bár saját családjára nézve hivatás operálta.
„Valami szent asszony” – gondoltam Jutiról.
Minden ebédnél, amikor finomságokat ettünk – piteket, tejfölös gombóckat, várzsonyokat – már sóvárogva választottam a feleségével való ismerkedést. Nem soká a lehetőség megadatott…
…Egyszer, belép a titkárságba egy látogató. Mert a főmérnök irodája fél.
„Asszony, várj! Ha a Péter Szabolcsinak való, hozzá bejönni kell regisztráltan.” – hangosan előírom.
„De én feleségként nem kellett előre szólnom, mi?” – szalad el az autokat. És akkor felismertem… Réka-patak.
„Kinek a felesége?” – nem tudtam elhinni.
„Én vagyok Péter Szabolcsi asszonya. Rétus. Mehetek, asszony?” – tisztázta a helyzetet Réka-patak.
„Persze, jöjjen, Rétus…” – megdöbbent hirtelen.
Ő döntően belépett a szobába. Miért hagytad nyitva az ajtót, nem tudtam. De pár perc múlva meghívott magához Péter Szabolcsi.
„Itt van Katalin, ismerkedj meg. Ez a mi Jutink. Bár munka közben Jutink hívná.
Nagyon tetszik neki, Katalin. Meghívunk téged hozzá. Rendben? – kérte Péter Szabolcsi.
„Természetesen, megfelel! Haladóbb lesz, ha szeretne tanulni.” – örültem.
De, mint később kiderült, nem csupán a jó ízlésből, hanem a fiukkal való ismerkedés érdekében hívtak. A középső fiuk, Vancska még nem házasult. Szeretne olyan családot, mint az apja és anyja.
Most már rokonná váltunk. Réka-patak segített.
Az én mindentudó nővérem…
Fénylő Forrás
