Két Szárny

Róbert és Virág együtt élt hét éven át. Iskolapadból sem váltak el. Gyermek nem született. Egyszerűen nem adatott meg. Róbert szeretett nagymamája mindig csak azt hajtogatta:
– Házasodjatok meg rendesen, kicsikém! Akkor önti rátok az Úr a kegyelmét. Az Úr majd ajándékot ad gyermek áldás formájában!
Róbert számára a nagymama szava törvény volt. Úgyhogy gyorsan megkérte polgári hitvese kezét.
Lakodalmat tartottak, gyűrűket cseréltek, útlevélbe is bejegyezték a házasságot. Az ünnepségen azonban kis bökkenő történt.
A friss házasoknak pezsgőspoharat nyújtottak: üresre kellett ürüteniük (hogy könnyek nélkül boldoguljanak). Utána hagyomány szerint földhöz kellett vágni a pohárkat. Róberté ezüstporrá zúzódott, Virágé viszont meg sem repedt, csak gurult egyet.
A vendégek suttogva kezdtek morogni (de mindenki hallotta):
– Hú, rossz ómen! Nem lesz életük a fiataloknak!
Róbert és Virág csak nevetett. “Hiszen nagy semmiség ez az egész!” Az örömünnep pedig folytatódott.
A lakodalom után az ifjú párt nyugodt élet várt volna. Ám…
Virág, miután törvényes feleség státuszhoz jutott, egykettőre átváltozott és el kezdett uralkodni. Semmi sem tetszett neki, minden hibás volt. Apró dolgok miatt verte a nyálát, majd egyszerre csak közölte:
– Hiába kötöttük össze az életünket, Róbert! Te meg én teljesen különbözőek vagyunk, akár az ég és a föld! Jó lesz ha szétválunk.
…Róbert mindvégig a anyóst hibáztatta. Számára a mesebeli „Aranyhal”-asszony figuráját juttatta eszébe. Ennek sohasem volt elég: figyelem, pénz, hely a két szobás lakásban… S ha már a vej beköltözött a „vérére szerzett” ingatlanba, a nő képes volt darabokra zúzni, miközben tanácsokat osztott, hogyan keressen milliókat, ne pedig éhbérért koplaljon. Róbert csendben tűrte asszonya és anyósa támadásait egy éven át. Aztán meghallotta:
– Takarodj!
Megkérdezte hitvesétől:
– Virág, ez végleges döntés, amit Önök – maga és mama – hoztak?
– Igen! Anyámnak semmi köze hozzá! – tört ki Virág.
Róbert lassan pakolt összes cuccát, reménykedve pillantgatott feleségére. „Ha csak mégis meggondolná magát, könyörül rajtam.”
Virág azonban egyetlen szempilláját sem rezzentette.
– Isten veled, asszonyom! Bocsáss meg, ha bántottalak! – sóhajtott Róbert.
– Isten veled! – csattant rá hangosan az ajtó.
Róbert elhagyta otthonát. De nem kellett sokáig keseregnie.
Az ifjú férfi rögtön egy másik lány karjaiba került. Olyan fickó volt, amilyet csak ritkán lehet látni. Magas, atletikus, férfias forma.
A lány, Lilla már régóta szerelmes volt Róbertbe. Ugyanott dolgoztak. Amint Lilla észrevette, hogy Róbert utóbbi
És amikor néhány évvel később megszületett a kis fiú is, Róbert végre nyugodtan vigyoroghatott úgy, ahogy egy igazi apa csak tud, ha a szívét és karjait beteljesedés öleli át.