**Naplóbejegyzés**
A gyerekeim már nem hívnak be az unokámhoz. Titokban béreltek egy dadust, csak hogy ne kelljen velem találkozniuk.
A saját lányom nem akar velem beszélni. Még a telefont sem veszi fel, ha én hívom. Úgy véli, hogy én tettem tönkre a házasságukat. Pedig semmi közöm nem volt hozzá, ő kért segítséget tőlem.
Zsófi tizennyolc évesen ment férjhez. Andrással akkor ismerkedtek meg, amikor az épp leszerelt a seregtől. Szerelem volt első látásra. Azonnal otthagyta az iskolát, és úgy döntött, hogy csak élni akar. A tanácsaimat sem volt hajlandó meghallgatni. A vejét magamhoz vettem, nehogy albérletbe kényszerüljenek. Eleinte minden rendben volt, még az esküvő után is jól kijöttünk. Aztán Zsófi teherbe esett, és mindenbe belekötött – például az ételkészítésbe is, mert rosszul lett tőle. Rábeszéltem őket, hogy költözzenek el.
A másik nagyszülőkkel megegyeztünk, hogy közösen segítünk a lakáson, hiszen tudtuk, hogy egyedül nem tudnák megfizetni. Megpróbáltam felhívni a lányom apját, hátha segít valahogy a lakásügyben. De ő csak annyit mondott, hogy a gyerektartást kifizette, és többet nem tartozik nekünk semmivel.
Amikor megszületett az unokám, mindent megtettem, hogy segítsek. Minden percet vele töltöttem, hogy Zsófi pihenhessen és kipihenhesse magát. Aztán a lányom elkezdett betegségeket találni ki, csak hogy rám hárítsa a gondozást.
Gyakran elvigyük a gyereket randizni, moziba vagy étterembe, még nyaralni is elmentek kettesben tíz napra. Én örömmel ügyeltem az unokámra, nem is volt terhemre. Persze, nagyon fáradt voltam, de mit nem tesz az ember a gyereke boldogságáért?
Amikor hazajöttek a kirándulásról, javasoltam Andrásnak, hogy csináltassanak felújítást. Állandóan csak hevert a munka után, pedig elég rugalmas beosztása volt. Én vettem nekik az anyagokat, és két hétre magamhoz vittem az unokát. Még egy munkacsapatot is küldtem nekik, hogy András ne fáradjon túl sokat. Ekkor kezdtek el engem hibáztatni. Úgy látszik, Andrásnak nem tetszett, hogy én “parancsolok”. De mit tegyek, ha tőle soha nem jön semmi kezdeményezés?
A felújítás után a kapcsolatunk teljesen megszakadt. A gyerekeim nem hívtak be az unokámhoz, és titokban béreltek egy dadust, hogy ne kelljen velem találkozniuk. Persze, megbántott az egész, de a születésnapomon mégis meghívtam az összes rokonunkat. Zsófi az unokával jött el, egyedül. András még telefonon sem köszöntött. Annyira fájt… Pedig én segítettem nekik, én fizettem a felújítást… Megérdemlem én ezt?
András megvádolt, hogy állandóan utasítgatom őt. Azt mondta, ő a ház úra, és nem akar engem látni.
Lehet, hogy túlzásba vittem a segítséget, de én a legjobban akartam nekik. Most Zsófi állandóan veszekszik a férjével, és engem hibáztat. Sírt a telefonomba, és mindenféle vádaskodást zúdított rám. Kiderült, hogy András már a váláson gondolkodik. Az unokámat sem engedik hozzám, még a hangját sem hallhatom a telefonban.
Értük éltem… Most mit tegyek? Miért utálnak engem ennyire?
