Zsófia sietett haza. Már este tíz óra múlt, alig várta, hogy hazaérjen, vacsorázzon és lefektessen. Nagyon fáradt volt ma. A férje otthon volt, a vacsora készen állt, a fiukat is már megetették.
Zsófia egy kis fodrászatban dolgozott, ma pedig ő volt az ügyeletes. Mindent elrendeztett a munka után, bekapcsolta a riasztót, bezárta az ajtót, így későre járt az este.
Az út hazafelé egy kis parkon vezetett át. Általában csendes és nyugodt hely volt. Nappal a padokon idősek üldögéltek, este viszont alig volt járókelő, és mivel világított az út, nem volt ijesztő.
De ma az egyik pad nem volt üres. Összebújva ült ott két gyerek: egy kb. 9-10 éves fiú és egy ötéves kislány. Zsófia lassított, odament hozzájuk.
– Mit kerestek itt ilyen későn? Gyertek haza!
A fiú komolyan nézett rá, megpaskolta a kislány fejét és szorosabban ölelte magához.
– Nincs hova mennünk. A mostohaapánk kidobott minket.
– És anyukátok hol van?
– Veled. Részegen.
Zsófia nem habozott sokáig.
– Keljetek fel, jöjjetek velem! Holnap majd megoldjuk.
A gyerekek habozva felálltak. Zsófia megfogta a kislány kezét, a másikat a fiúnak nyújtotta. Így vitte őket haza. Mindent elmagyarázott a férjének és a 12 éves fiuknak. Akik, ismerve Zsófia jó szívét, nem sokat szóltak, csak megmutatták a gyerekeknek, hol lehet megmosdani, majd leültették őket az asztalhoz. Az éhes gyerekek félénken, de jó étvággyal megették, amit kaptak.
Ezután Zsófia átment a szomszédhoz, akinek első osztályos lánya volt, és kért neki valami ruhát. Bőven jutott egyébként, hiszen minden családban marad felesleg, amikor a gyerekek kinőnek a holmijukból.
Zsófia megfürdette Lillát – így hívták a kislányt –, tiszta ruhába öltöztette, a fiú, Bence, pedig magától megmosdott és ő is kapott tiszta ruhát a fiuk régi holmijaiból.
A nappaliban fektette le őket a kanapén, mert a kislány egy percig sem volt hajlandó elmenni a bátyjától, aki szüntelen ölelgette és magához szorította. A fáradt, jóllakott gyerekek hamar elaludtak a tiszta ágyban. Zsófia elküldte a fiát aludni, ő pedig a férjével még sokáig suttogva tanakodott, mi legyen ezután.
Reggel korán kelt. Elkísérte a férjét a munkahelyére. Neki délutános műszaka volt.
A gyerekek felébredtek. Megvacsoráztatta őket, majd úgy döntött, hazaviszi őket. A kimosott és megszáradt ruhákat zacskóba tette, hogy magukkal vihessék.
A gyerekek elvezették egy közeli házhoz. A harmadik emeleti lakás ajtaja nyitva állt. Beléptek, de a küszöbnél megálltak. Zsófia melléjük állt. Azt akarta, hogy ez a nő a szemébe nézzen, elmondja, mit érzett egész éjjel, miközben a gyerekei nem voltak otthon.
A szobából egy még fiatalnak tűnő, de leamortizált külsejű nő lépett ki, akinek nagy horzsolás volt a szemén. Közömbösen nézett a gyerekekre, és ennyit mondott:
– A… Visszajöttetek. És ez ki?
– Ez Zsófia néni. Náluk aludtunk.
– A… Jó.
Aztán visszament a szobába. Zsófia ledöbbent. Ez az anyjuk???
De hirtelen visszatért anyuka, és azt mondta Zsófiának:
– Gyere be a konyhába.
Zsófia követte. Furcsamód nagyon szegényes, de tiszta volt a lakás. Sehol nem hevertAz évek múltával Lilike és Bence teljes szívükkel a családjuk részévé váltak, és Zsófia boldogan látta, ahogy a félelem helyét végre a bizalom és a szeretet foglalta el.
