— Bársony, gyere ide azonnal! — Balázs kirohant a kocsiból, és a járdán fekvő kutya felé sietett.
De Bársony nem mozdult, nem csóválta a farkát… Balázst hirtelen észbekapta a borzalmas valóság: a kutya meghalt. „Mit fogok most mondani anyának?” – gondolta, mélyen meghajolva a mozdulatlan test felett, míg a könnyei a szürke pofára csorogtak.
***
Valéria néni öreg kutyája valamiért azonnal megutálta a menyét, Zitát. Már az első találkozásnál mélyen morogva figyelte, ahogy elhaladt mellette, és idegesen verte a farkát a tornác deszkáján. Zita fél tőle, és csendben gyűlöli.
— Ez a nyomorult szörnyeteg… Ha rajtam múlna, rég elaltattam volna! — mondta dühösen Bársonyra nézve.
— Zituka, ne mondj ilyeneket! Talán nem szereti a parfümöd szagát, vagy a magassarkúid csattogását! Öreg már, és az öreg kutyáknak is megvannak a maguk furmányai… — balgatagon próbálta megnyugtatni a feleségét Balázs.
Valéria néni csak szemöldökét ráncolta: ez a picsogó. Bárcsak tudná ez a cifra kisasszony, milyen Bársony valójában! Sokkal több jót tett, mint Zita valaha is fog.
***
Valéria néni igyekezett nem beleszólni a fia életébe. Még amikor bemutatta neki a menyasszonyát, Zitát, sem szólt ellene. Bár nem szívelte a fiú választását. Zitában valami mesterséges, művi sugárzást érzett… Mintha mosolyogna, mégsem melegedett meg tőle. És amikor Balázs megkérdezte:
— Anyu, mit szólsz Zitukához? Csinos, nem?
Valéria néni így válaszolt:
— Magadnak választod az asszonyt… A lényeg, hogy jól érezd magad mellette. Én csak megáldhatlak titeket… — Majd szorosan átölelte Balázst, és anyai szeretettel megcsókolta.
Az esküvő után az ifjú pár Zita örökölt lakásában költözött össze. Azóta Balázs ritkán látogatta meg anyját a faluban, bár hiányzott neki. Zita nem szeretett odautazni: a kényelmes nyaralást részesítette előnyben, és Balázs nem akart veszekedni. De idén nyáron hirtelen felvillanyozta az ötlet, hogy a vakvilágban töltsék a szabadságot.
— Olvastam az interneten, hogy az ökoturizmus nagyon jót tesz az egészségnek és az idegeknek. A városi élet tele van stresszel, és a mozgásszegény életmód is örök átok! Ráadásul divatos! Persze, irreálisan drága… Ezért jutott eszembe anyukád faluja — mondta Zita, miközben pakolt.
Balázs boldog volt, rég nem látogatta meg a szülői házat, és ha ehhez ökoturistának kell válnia, kész is volt rá. Munka szempontjából nem volt gond, így gyorsan összepakolt, és pár nap múlva már úton is voltak.
Valéria néni örömmel fogadta őket.
— Végre ideérkeztetek! Legalább emberien pihentek egyet. Nem rosszabb itt, mint a Törökországokban vagy az Egyiptomokban.
— Hát, én nem mondanám… — húzta el a száját Zita. — Egyébként, Valéria néni, van itt valami állat? Az ökoturizmus magában foglalja a hiteles falusi élet átélését.
A anyós nem igazán értette, mire gondol Zita, de válaszolt:
— Hát, itt van Bársony meg egy tucat tyúk. Volt még egy kecske is… Tavaly elpusztult, szegényke.
Zita undorral nézett a napsütötte tornácon pihenő öreg kutya felé, és eltorzította az arcát.
— Én azért inkább a hasznos állatokra gondoltam! Nem erre a kutyanyugdíjasra. Meglep, hogy egyáltalán még él.
— De van egy nagy kertem… Tele munkahelyekkel! Addig merülhetsz ebben a falusi életben, ameddig csak akarsz! — mondta gyorsan Valéria néni.
— Holnap kezdjük a merülést, anyu — jegyezte meg Balázs. — Zita is, én is… Kihordom a fádat, megjavítom a kerítést, amit csak kérsz. Most azonban aludnunk kell.
Balázs felkapta a bőröndöket, és bevitte a házba. Zita a nyomában szaladgált, magassarkúja beleakadt a földbe, és csendben átkozódott. Amikor a tornácra lépett, Bársony felemelte szürke fejét, és halkan morogni kezdett. Zita felkiáltott, és Balázs mögé bújt. A férfi megsimogatta a kutya fejét.
— Mi bajod, Bársonyka, megbántottad, hogy Zita nem tart hasznos állatnak? Ne haragudj, nem gonoszból mondta…
Bársony csóválta a farkát, boldogan üdvözölve a gazdát, akit már kiskorától ismert.
***
Reggel Valéria néni bemutatta a menyét a szerény háztartásának.
— Itt a tyúkól, itt az almafa, a ribiszke… Itt pedig a kertem. Már régen ki kellett volna gyomlálni.
A kerttel Zitának nem ment: minden növény ugyanolyan zöldnek tűnt. Nem tudta megkülönböztetni, mi a gyom, és mi nem.
— Nézd, ez a répa, ez pedig egy pitypang. Tépd ki, a nyavalyás! — tanította a menyét Valéria néni. — Még soha nem láttál pitypangot?!
— Pitypangot láttam! De a többi füvet nem tudom megkülönböztetni! Nem vagyok botanikus professzor! — vágott vissza Zita.
Próbálkozott, nyögött, dühös volt. A rovarok zaklatták, a drága sportruhája izzadtságtól és piszkZita távozása után a házban mély csend honolt, de Bársony örökre Valéria néni szívében élt, ahogyan az új kiskutya most már az ölében ugrálva új reményt hozott a családba.
