**Bécsületbeli anyós**
– Hogy képzeled ezt magadnak?! – Erzsi néni hangja remegett a felindulástól. – Az én fiam egész jó életet élt, míg meg nem ismerkedett veled!
– És most mi van, már nem jó az élete? – Enikő ott állt a konyha közepén, könnyes szemmel, markában egy konyharuhával. – Elmagyarázná, mi a probléma?
– Az a probléma, hogy Bandim 10 kilót fogott! Nézd csak meg, mivé tetted!
Bandó az asztalnál ült, a bögre félig megevett gulyáslevest bámulva, és nyilván azt kívánta, hogy a föld nyelje el. Harminckét évesen úgy érezte magát, mint egy kamasz, akit az anyja szid.
– Anyu, ne már – motyogta, fel sem nézve.
– De igen! – Erzsi néni a fiára fordult. – Nézd csak meg magad a tükörben! Beesett arc, karikás szemek. És miért? Mert nem eteted rendesen!
– Hogyhogy nem etetem? – durrant fel Enikő. – Minden nap főzök! Reggel ez a gulyásleves is megvolt!
– Gulyásleves! – finnyásan legyintett az anyós. – Vizet főztél egy kis répával. Hol a hús? Hol a tejföl? Hol a rendes étel egy férfinak?!
Enikő érezte, hogy összeszorul a torka. Fél éve, hogy feleségül ment Bandóhoz, és minden egyes anyós látogatásból veszekedés lett. A leves túl vékony, az ingek rosszul vasaltak, a lakás rendetlen…
– Erzsi néni, mindent megteszek – mondta halkan. – De dolgozom, levelezőn tanulok…
– Munka! – az anyós szinte kétségbeesetten tett fel a kezét. – Milyen munka? Egy asszony helye a háztartásban, a férje mellett! Te meg ide-oda szaladgálsz, az én fiam meg éhen ül!
Bandó végre felnézett.
– Anyu, nem vagyok éhes. És lefogytam, mert eljárok edzeni.
– Edzeni? – Erzsi néni úgy nézett a fiára, mintha valami felháborítót mondott volna. – Minek edzeni? Te már úgy is tökéletes vagy!
Enikő nem bírta tovább, kisietett a konyhából. A hálószobában végre elengedte a könnyeit. Mennyire belefáradt ebbe az állandó szívatásba! Bármit tett, Erzsi néninek minden rossz volt.
Pedig az elején minden más volt. Amikor Bandó először vitte haza, hogy megismerje az anyját, Erzsi néni kedvesnek, melegnek tűnt. Megkínált tea mellett, érdeklődött a családja felől, még dicsérte is.
De amint kimondták, hogy “esküvő”, minden megváltozott.
– Enikém, hol vagy? – Bandó bepillantott a hálószobába. – Anyu elment.
– Végre – zokogott Enikő.
A férje mellé ült, karjával átölelte a vállát.
– Ne figyelj rá. Csak nehezen szokja meg a változást.
– Milyen változást? Azt, hogy három évtizedig vele éltél?
Bandó sóhajtott. Ez a téma mindkettőjüknek fájdalmas volt.
– Enikém, egész életében egyedül volt. Apám meghalt, mikor tizenöt éves voltam. Nekem adta az egész életét.
– Értem. De most én vagyok a feleséged. Nem lehetne megtalálni a középutat?
– Lehet, persze. Csak idő kell hozzá.
Idő. Enikő már százszor hallotta ezt a szót. Meddig fog tartani Erzsinek, hogy elfogadja őt a család részeként?
Másnap Enikő úgy döntött, hogy cselekszik. Munka után bevásárolt, és megfőzött egy igazi háromfogásos ebédet: marhahúsos halászlevet, rántott húst zöldséges burgonyapürével, és salátát. Tiszta terítő, kristályos poharak.
Mikor Bandó hazaért, alig hitt a szemének.
– Hűha! Milyen alkalom van?
– Semmi különös. Csak meg akartam kényeztetni a szeretett férjem.
– Nagyon jól sikerült! Pont olyan illat van, mint gyerekkoromban anyukámnál.
Gyertyafénynél vacsoráztak. Bandó minden fogást dicsért, és Enikő úgy érezte, nem volt hiábavaló az erőfeszítés. Talán, ha többet próbálkozik, Erzsi néni is megváltozik.
De másnap az anyós új panaszkodással érkezett.
– Bandim, te későn feküdtél le tegnap? – kérdezte, ahogy belépett. – Vörös a szemed.
– Normális időben, anyu. Fél tizenegykor.
– Fél tizenegykor! – rettent meg Erzsi néni. – Reggel hétkor kelni! Ez kínzás!
Enikőnek világossá vált: nem az étellel, nem az alvással volt a baj. A baj vele volt. Ő “lopta el” az anyja egyetlen fiát.
Akkor más taktikára váltott.
– Erzsi néni – szólalt meg az anyóshoz a következő látogatásán –, megtanítaná nekem azt a halászlevet, amit Bandó gyerekkorában szeretett?
Az anyós meglepődve nézett rá.
– Miért?
– Meg akarom örvendezni a férjem. Ön tudja legjobban, mi ízlik neki.
Erzsi néni hallgatott, látszott, hogy azt mérlegeli, csapda-e ez.
– Hát… Megpróbálhatjuk. Csak nem lesz olyan finom, mint az enyém.
– Próbáljuk meg.
Így is tettek. Erzsi néni diktálta a receptet, Enikő jegyzetelt. Aztán együtt mentek a piacra.
– Nézd, ilyen húst kell választani – magyarázta az anyós, mutatva a pultra. – Ne legyen túl zsíros, de ne is legyen száraz. A káposztát pedig csak frisset vedd, az öreg keserű lesz.
Enikő figyelmesen hallgatott. Otthon együtt főztek.
– Hagyd vastagabbra a hagymát – javította ki Erzsi néni. – És ne sírj, különben sós lesz a leves.
– Hogy ne sírjak, ha csíp a hagyma?
– Öblítsd le hideg vízzel a kést. És szájjon lélegezz, ne orron.
Lassan, ahogy főztek, a levegő is enyhült. Erzsi néni mesélt Bandó gyerekkoráról, Enikő pedig figyelmesen hallgatta.
– Öt évesen annyira szerette a halászlevet, hogy három tányérral is megállt – nevetett az anyós. – Azt hittem, egyszer majd szétpattan.
– Most meg– Pedig ő már nagy férfi, csak a munkája miatt nincs étvágya – mondta Enikő, és ebben a pillanatban érezte, hogy végre egy család lettek.
