Hat hónapja költözött hozzánk az anyósom. Van saját háza, teljesen el tudna magát látni, mégis sikerült meggyőznie a fiát arról, hogy segítségre van szüksége. Állítja, hogy fél, magányos, így a férjem sürgősen áthozta a mi kis lakásunkba.
Olga Róbertné – nehéz természetű nő. Mindig a figyelem középpontjában akar lenni, bármi áron. Amíg élt a férje, nem zaklatott minket. Örültem ennek, hiszen a férjhezmenetelem óta sem sikerült megfelelő viszonyt kialakítanom vele.
„Ó, drágám, a férjed előtt mindig ki kell készülnöd. Még én sem engedek meg magam úgy ilyen korban. A húst is másképp kellene készítened, inkább iratkozzál főzőtanfolyamra, ha anyukád nem tanított meg.”
Ilyen megjegyzéseket hallgattam tőle folyton. Az ő szavaival élve, mindent tökéletesen csinál, nekem pedig „a kezeim sebtében nőttek”. Ha korábban csak ünnepekkor találkoztunk, csendben tűrtem, de most, hogy minden nap kiállnom kell a viselkedését, egyre nehezebb.
A apósom tavaly hunyt el. Tudtuk, hogy ez vár ránk, hiszen évekig küzdött a rákbetegséggel. A férje halála után az anyósomra félelmet volt nézni. Nem evett, nem ivott – csak úgy kóborolt, mint egy árnyék. Az első hónapban egyedül sem hagytuk.
De idővel magához tért, és visszatért a normális életéhez. Újra elkezdett leszólni és piszkálni engem. Nekem ez jele volt annak, hogy helyrejött. Csak hamar örültem – nemsokára elkezdte a férjem agyát mosni, hogy milyen nehéz egyedül élnie.
„Olyan magányos és feleslegesnek érzem magam. Félek egyedül a házban, plusz mostanában újra gyakori a szívverésem. Mi lenne, ha együtt élnénk?” – sírt fel.
A férjem nem lelkesedett az ötletért, de engedett. A folyamatos telefonok és a nyomorúságos történetek győzedelmeskedtek felette. Én azonban makacskodtam, a legvégéig ellenálltam. Semmiképpen nem akartam az anyósommal élni. Ő még azt is javasolta, hogy költözzünk át hozzá, mert az ő háza nagyobb. Lehet, de ott biztosan nem én lennék az úrnő. Ráadásul a mi lakásunk a belvárosban van – kényelmesen elérhető mind a munka, mind az óvoda.
Tudtam, hogy nem szabad bedőlni a csapdájának, mert a saját területén felfal. A férjem próbálta megérteni a nézőpontomat, de az anyja az anyja. Megígérte, hogy mindent megtesz, hogy az anyja költözése ideiglenes legyen. Azt mondta, helyre fogja tenni, és figyelni, hogy ne baszogasson.
Hat hónapja élünk így együtt. A kapcsolatunk annyira megromlott, hogy a válás közeledik. Ingatag, ideges lettem, mert az anyós körül futkosok, mint egy cseléd.
Főzzek neki teát, vigyem sétálni, kapcsoljak neki sorozatot… Közben hallgathatom, hogy senki sem foglalkozik vele. Ha pedig valami nem úgy sikerül, rögtön szívrohamot színlel, és követeli, hogy hívjak mentőt.
A férjemmel el akartunk utazni a tengerpartra, de az anyós sírva fakadt, hogy megint magára hagyjuk. Véleménye szerint magunkkal kellene vinnünk. De nekem ilyen nyaralásra nincs szükségem. A férjem csak vállat von, én pedig értem, hogy a türelmem elfogy. Ha neki az anyja fontosabb, akkor válunk.
