A zajos csengő élesen jelezte, hogy valaki érkezett. Lili ledobta a kötényt, megtörölte a kezét, és kinyitotta az ajtót. A küszöbön állt a lánya egy fiatalemberrel. A nő beengedte őket a lakásba.
– Szia, anyu! – csókolta meg az arcát a lány. – Ismerd meg, ez Viki, és velünk fog lakni.
– Szia! – köszönt vissza a fiú.
– Ez meg az anyukám, Lili néni.
– Liliána Viktorovna – javította ki a lánya becézését.
– Anyu, mi lesz ma vacsorára?
– Borsópüré és virsli.
– Én nem eszem borsót – jelentette ki a fiú, levetkőzött, és bement a szobába.
– Na, anyu, te meg miért? Viki nem eszik borsót! – kérlelte a lány, nagyot bámulva.
A fiú a kanapén helyet foglalt, miközben a táskáját a földre dobta.
– Ez egyébként az én szobám – szólt közbe Liliána.
– Viki, gyere, megmutatom, hol fogunk lakni! – kiáltott Zsófi.
– De nekem itt tetszik – morgott a fiú, miközben felkelt a kanapéról.
– Anyu, találj ki valamit, amit Viki is megehet.
– Fogalmam sincs, maradt még fél csomag virsli – vont vállat Lili.
– Jó lesz, mustárral, meg ketchuppal, meg egy kis kenyérrel – szólt közbe a fiú.
– Hát persze – legyintett Liliána, és a konyha felé indult. – Már hozott haza cicákat, kutyákat, most meg ezt hozta be, még etessem is.
Töltött magának borsópürét, tett a tányérjára két megpirított virslit, odébb tolta a salátástálat, és nagy étvággyal nekiállt vacsorázni.
– Anyu, te meg miért egyedül eszel? – lépett be a konyhába a lánya.
– Azért, mert hazajöttem a munkából, és éhes vagyok – válaszolta Lili, miközben rágta a virslit. – Aki enni akar, az magának merít, vagy főz. Ja, és még egy kérdésem van. Miért fog Viki nálunk lakni?
– Hogy miért? Az én férjem.
Lili majdnem megfulladt.
– Micsoda férjed?
– Hát úgy. A lánya már felnőtt, és eldöntheti, hogy férjhez megy-e vagy sem. Már tizenkilenc éves vagyok, amúgy.
– Még csak nem is hívtatok az esküvőre.
– Nem is volt esküvő, csak beiratkoztunk. De most, hogy férj és feleség vagyunk, együtt fogunk lakni – felelte Zsófi, oldalvást nézve az evő anyjára.
– Na, gratulálok. De miért nem tartottatok esküvőt?
– Ha van pénzed esküvőre, odaadhatnád nekünk, mi megtudnánk költeni.
– Értem – Lili tovább zabálta a vacsoráját. – De miért pont nálunk?
– Mert az ő szüleinek egy szobás lakása van, és négyen laknak benne.
– Szóval albérlet nem játszott?
– Minek béreljünk, ha itt van a szobám? – csodálkozott a lány.
– Értem.
– Akkor most adsz valamit enni?
– Zsófi, a borsó a fedő alatt van, a virsli a serpenyőben. Ha kevés, a hűtőben van még fél csomag. Szervírozd ki magadnak.
– Anyu, te nem érted, most van egy VŐLEGÉNYED! – hangsúlyozta Zsófi.
– És? Most táncba kellene kezdenem? Zsófi, fáradt vagyok a munka után, ne gyere ezzel a ceremóniával. Van két kezetek, szolgáljátok ki magatokat.
– Pont ezért vagy egyedül!
Zsófi haragosan nézett az anyjára, majd kilépett a szobából, és csapott az ajtón. Lili megevett mindent, elmosogatott, letörölte az asztalt, és a saját szobájába ment. Átöltözött, elvett egy edzős táskát, és elment a konditerembe. Szabad nő volt, és a hét több estéjét a mozgásnak és az uszodának szentelte.
Körülbelül tíz óra körül ért haza. A forró tea reményében a konyhában teljes káoszt talált – valaki valószínűleg próbált főzni. A borsós lábos fedele eltűnt, így a kaja kiszáradt és megrepedezett. A virslicsomag az asztalon hevert, mellette a kinyitott, megkeményedett kenyér. A serpenyő odalett, és valaki villával kapargatta le a teflonréteget. A mosogatóban halomban állt a mosatlan, a padlón pedig valami édes nedv tócsa világított. A lakásban cigarettafüst terjengett.
– Nahát, ez meg mi lehet? Zsófi soha nem csinált ilyet.
Lili benyitott a lány szobájába. A fiatalok bort ittak és cigarettáztak.
– Zsófi, takarítsd el a konyhát. Holnap pedig vegyél egy új serpenyőt – mondta az anyja, és visszament a szobájába, az ajtót nyitva hagyva.
Zsófi felugrott, és utánaszaladt.
– Miért nekünk kell takarítani? És honnan vegyek én serpenyőt, ha nem dolgozom, hanem tanulok? Téged ennyire zavar a mosogatás?
– Na figyelj, Zsófi, ismered a ház szabályait: aki eszik, takarít, aki koszol, tisztít, aki tönkretesz, újat vesz. Mindenki maga után rendet rak. És igen, sajnálom a serpenyőt, nem filléres tétel, most meg használhatatlan.
– Te nem akarod, hogy itt lakjunk – vágott a fejéhez a lány.
– Nem – válaszolta nyugodtan Lili.
Nem volt kedve veszekedni, ráadásul Zsófi előtte soha nem viselkedett így.
– De én is jogom van ide.
– Nem. A lakás az enyém, minden forintját én kerestem meg. Te csak be vagy jelentve. Ne oldjátok az anyagi gondjaitok az én pénzemből. Ha itt akartok lakni,
