Anya megtagadta az unokáit
Zsófia néni olyan erősen tette le a csészét a tálcára, hogy a tea kiloccsant a terítőre. A telefonban még mindig hallatszott a szomszéd, Mária néni felháborodott hangja.
– Zsófi, hogy lehet így? A saját unokáidat sem akarod látni? Hiszen még kicsik, mit ártottak neked?
– Mária, ne szólj bele, ami nem hozzád tartozik – válaszolta ridegen Zsófia néni. – Mindenkinek megvannak a maga okai.
– Milyen okok lehetnek a gyerekek ellen? Boglárka még csak négyéves, Pisti meg alig két. Hiányolják a nagymamát.
Zsófia néni felsóhajtott és kinézett az ablakon. Az udvaron a szomszéd gyerekek játszottak, ő pedig arra gondolt, hogy nemrég még az ő unokái futkosottak ott. Bogi mindig is azt kérte, hogy hintáztassák, Pistike meg botladozva kergette a galambokat.
– Mária, nincs időm beszélgetni. Viszlát.
Letette a kagylót és bement a konyhába. A hűtőn még mindig ott lógtak a gyerekes rajzok – színes ceruzás firkálások, amiket Bogi “nagymama portréjának” hívott. Zsófia néni leemelte őket és betette az asztal fiókjába.
A csengő megzavarta a gondolatait. A lencsén keresztül látta fiát, Tamást, aki táskák tartalmaival állt az ajtóban.
– Anyu, nyiss már ki – kérlelte fáradtan.
Zsófia néni kinyitotta az ajtót, de nem húzódott félre.
– Ha megint azért jöttél, hogy vigyázzak a gyerekekre, akkor azonnal fordulj vissza.
Tamás letette a táskákat és anyjára nézett.
– Anyu, mi ez a gyerekes viselkedés? Erika beteg, negyven fokos láza van. Dolgozom kell, és nincs kivel otthagyni a gyerekeket.
– Keress egy dadust. Úgyse fogyott el a pénzetek.
– Milyen dadust egy nap alatt? Anyu, hát a saját unokáidról van szó!
– Az én unokáim? – Zsófia néni keserűen elmosolyodott. – És amikor fél éve kidobtatok a lakásotokból, akkor is az én unokáim voltak?
Tamás homlokát ráncolta. Ezt a vitát már sokszor megvitatták.
– Anyu, elmagyaráztuk. Kell a tér. Négy embernek kicsi a két szobás lakás.
– Ja, a tér. És nekem meg öreg koromra albérletbe költözni, az rendben van?
– Anyagilag segítünk…
– A ti segítségetek – fillérek! – Zsófia néni hangja egyre hangosabb lett. – Húsz évet éltem a családotokban. A gyerekeket nevelgettem, amíg ti dolgoztatok. Mosott, főztem, takarítottam. Aztán ahogy megnőttek a gyerekek és már nem voltam hasznos – ki az ajtó!
– Anyu, hát nem volt más megoldás…
– Volt megoldás! Három vagy négy szobás lakást venni. De nem, nektek fontosabb volt az új autó és a török nyaralás.
Tamás hallgatott. Tudta, hogy anyja igazat mond, de beismerni fájt.
– Figyelj – szólt halkabban –, értem, hogy nem voltTamás elfordult, és ahogy lassan távozott az ajtón, Zsófia néni tudta, hogy végre megtanulta, mi az, amikor valaki határokat húz maga köré – még a szeretet árán is.







