*Szeptemberi naplóbejegyzés*
Szeptemberben új lány érkezett az osztályba, Évike. Olyan törékeny volt és vékony, mintha a szél is eltörhetné. Mindig meleg pulóvert viselt, amiből kiállt a keskeny, hegyes válla. Halvány, ritkás haját két vékony copfba fogta, óriási rózsaszín masnival. Szürke, óriási szemei a sápadt, háromszögletű arcán szomorúan és csodálkozva tekintettek körül.
A magas, sportos Attilának mesebeli hercegnőnek tűnt, akit meg kell védeni – és ő is így tett, lelkesedéssel. A lányok viszont rögtön utálni kezdték az újat.
“Nézd már, milyen semmirekellő, de úgy tesz, mintha valaki lenne… Alig tartja össze magát, mégis… Elkapta a legszebb fiút,” – suttogták gonoszul a szünetben.
Évike sosem ment a sulibüfébe. A sulikajától azonnal rosszul lett. Minden nap hozott magával egy nagy almát. Aprókat harapott belőle és olyan lassan rágta, hogy a nagy szünet alatt sem tudta megenni. A lányok csak legyintettek, amikor a kukában meglátták a megmaradt nagy maghát. Attila gyorsan lenyelte az ebédjét, és rohant Évike mellé, hogy védelmezze.
Hazakísérte, és a táskáját is ő vitte. És egyetlen fiú sem mert gúnyolódni rajta – drágán megfizette volna, aki megpróbálta, hiszen Attila híres volt az erejéről. Hamar megszokták, hogy mindig együtt látják őket.
Attila kemény harcot vívott a szüleivel, és a suli után nem ment a megyeszékhelyre egyetemre. Nem érdekelte, hol tanul, csak Évike mellett maradjon. Beiratkozott a helyi szakközépbe. Évike szülei imádták Attilát, és nyugodt szívvel bízták rá lányukat. Évike jól tanult, de a vizsgákon alig bírta, minden alkalommal rosszul lett. Továbbtanulásról szó sem lehetett.
Évike váratlan gyerek volt, a szülei rettegtek, hogy beteg lesz vagy túl sok stresszt kap. Bár, ha őszinték vagyunk, nem is betegedett sűrűn.
A családi tanács úgy döntött, hogy egy lánynak nem a tanulás, hanem egy jó házasság a fontos. Ezzel minden tökéletesen alakult. Attila tökéletes vőlegény. Évike anyja orvos volt, és a főorvos titkárnőjének állította be a lányt. Így ült Évike az előszobában, gépelt, fogadta a hívásokat.
Csak Attila szülei nem kedvelték Évikét. Nem ilyen menyasszonyt álmodtak a fiúknak. Próbálták rávenni, hogy gondolja át: “Még nem érted, mire köteleződ el vele. Nem lesz támasza az életben, nem is biztos, hogy gyereket tud szülni…”
De Attila nem gondolt ilyenekre. Egyszerűen szerette, hogy védelmezheti ezt a törékeny lányt. Még erősebbnek érezte magát mellette. Tetszett neki, hogy más, mint a többi lány, és ahogy a hatalmas szürke szemeivel ráDe a sors úgy hozta, hogy egy szép napon, mikor az eső friss illatát hozta a szél, Évike és Attila kezeit egymásba fonva ültek a kertben, és tudták, hogy bármi is jön, együtt maradnak.
