Mai naplóbejegyzésem:
Az idő milyen gyorsan repül. Még csak tegnap tűnt fel, hogy ötvenhez közeledek. Pedig régen úgy tűnt, örökké fiatal maradok. Erzséket a tükörben nézegettem. Jobbra fordította a fejét, majd balra. Csak a csalódás maradt. Pedig mondják, hogy szeresd magad mindenkor. Nos, és mit kellene szeretni? A karikák a szeme alatt, a lehajló szájzugok, a ráncok az arcon, a szomorú tekintet. Inkább ne is nézzek ilyen szépségre.
Pedig nem is húztam téglát, nem dolgoztam gyárban, egész életemet egy világos, meleg irodában töltöttem, papírokat rendezgetve. Mégis minden év nyomot hagyott az arcomon.
Erzséket sóhajtott. “Miért aggódom ennyire? Ki néz rám? Tele a világ fiatal lányokkal. Nyugodj meg – parancsolta magának. Mély levegőt vett, aztán még egyet. – Hisz csak visszajött Mihály. Biztos el is felejtett már. Milyen sok víz folyt le a Dunán azóta…”
***
– Erzsi, menjünk moziba! – javasolta Miska, és olyan piros lett, hogy a füle is lángolt.
– Milyen filmet néznénk? – kérdezte Erzsi közömbös hangon, miközben a szíve ujjongott.
– Elfelejtettem a címét, de a srácok azt mondták, jó.
– Én szerelmes filmeket szeretek, vagy kalandokat – mondta álmodozva Erzsi, és észrevette, hogy Miska arca meghosszabbodott. – Jó, menjünk. Mikor?
– Most rögtön – lelkesedett Miska.
Erzsi gondolkodott. Anyának ma nem volt semmi házimunka. A leckét később is megírhatja. Anyukája dolgozott, nem kellett engedélyt kérnie.
– Akkor menjünk – bólintott.
A moziban kevesen voltak, hétköznap volt. Leoltották a villanyt, és elkezdődött a film, tele lövöldözéssel, autóversenyzéssel. Erzsi oldalvást nézett Miskára. Az fiú teljesen a vászonra szegezte a szemét. A jelenet végén a főhős kiszabadította a lányt a banditák kezéből, és megcsókolta. Erzsi megfeszült és elpirult, hiszen Miska is látta a csókot.
Hirtelen közelebb húzódott, amennyire a karfa engedte, és kezét megfogta. A szíve felpattant, Erzsi megmerevedett, mozdulni sem mert. Most biztos megcsókolja az arcát… De nem. A filmhősök ismét menekültek, és Miska ismét a képernyőt figyelte. Erzsi pedig végig a helyén ült, lélegzetét visszafojtva.
A film véget ért, felgyújtották a villanyt, és Miska elengedte a kezét. Erzsi egyszerre csak hideget érzett. Kifelé menet begombolta a kabátját, felhúzta a sapkáját, és bánkódott, hogy ilyen gyorsan vége lett.
Kint korai téli szürkület volt. Gyalog mentek haza, és Miska lelkesen mesélte a film legizgalmasabb jeleneteit, mintha Erzsi ne is ült volna mellette. Amikor elhallgatott, kínos csend következett. Erzsi valamit kérdezett, és Miska újra mesélni kezdett. Várta, hogy megfogja a kezét, de az egyik kezében a táskáját cipelve, a másikkal kézmozdulatokkal tarkította a történetet.
A házuk előtt Erzséket megállt, lehajtotta a fejét. Miska is hallgatott.
– Mennék? – Erzsi átvette a táskáját, és kinyitotta a kiskaput.
– Erzsi, még elmész velem moziba? – szólította vissza Miska.
Erzsi visszanézett. A szürkületben nem látott jól, de tudta, hogy félt a választól.
– Elmegyek! – válaszolta vidáman, és elfutott.
Még néhányszor elmentek moziba. Miska mindig, amint elsötétült a terem, megfogta a kezét, és a film végéig nem engedte el. Néha csak sétáltak. Miska tavaly érettségizett, tavasszal behívták katonának. Nem jelentkezett egyetemre, az édesapjával dolgozott egy autószerelő műhelyben.
Egyszer még meg is csókolta a szájának szélét. Erzsi pedig már attól félt, hogy soha nem lesz ehhez bátorsága. Milyen boldognak érezte magát akkor!
Tavasszal elment katonának. Az utolsó este kikönyökölt az ablakon, és kavicsot dobott fel Erzsi ablakába. Erzsi kabátot kapott magára, és kiment hozzá. Kicsit ittas volt.
– Holnap reggel elmegyek. Megvársz engem?
– Igen – rekedten válaszolta Erzsi. – Természetesen megvárom.
Hogyan kételkedhet benne? Neki más nem létezett, csak Miska.
Ekkor anyukája észrevette, hogy Erzsi sokáig nincs bent, kikukucskált az ablakon, és hazahívta. Erzsi talpra állt, megcsókolta Miska forró arcát, és befutott.
Erzsi apja részeges volt, és a múlt télen belehalt a hóba. Anyja összeállt egy másik férfival. Erzsi kényelmetlenül érezte magát, szégyellte, ha ki kellett mennie a konyhába. Miután leérettségizett, elköltözött a megyeszékhelyre. Nem volt messze, csak másfél óra buszút. Anyja nem ellenkezett. Erzséket még az is zavarta, hogy anyja mintha megkönnyebbülten sóhajtott. Adott neki egy kis pénzt induláshoz, és integetett, amikor a lány egyetlen kis bőrönddel felszállt a buszra.
Először egy ismerős rokonánál lakott, aki szintén a faluból költözött fel. Elvégezte a könyvelő tanfolyamot, és az első fizetéséből bérelt egy szobát.
MisDe amikor visszajött a katonaságból és meglátta Erzsit az utcán, egyszer csak tudta, hogy mindig is őt várta igazán, és most már soha többé nem engedi el.
