A fiúk háza
Miklós olyan férfi volt, akinek minden sikerült. Házat épített, két fiút nevelt fel, és tele ültette gyümölcsfákkal a kertjét. Egyszóval, érdemes életet élt.
A házat saját kezűleg rakta fel, a város szélén, a csendes utcák egyikében. Idővel gázfűtést szerelt be, csatlakozott a vízvezetékhez. Mindent úgy alakított ki, mint egy lakásban, még fürdőkád is került a házba. Csak épp tágasabb volt, mint egy panel, és nem voltak zaklató szomszédok.
Felesége, Erzsébet, okos és gyönyörű asszony, mindenre ráért: főzött, takarított, a kertet is gondozta. Miklós mindenben segített neki. Két fiuk nevelkedett, öt év korkülönbséggel. Éltek boldogan.
Aztán Erzsébet súlyosan megbetegedett, és meghalt, amikor a kisebbik fiú negyedik osztályba járt. Miklós sokáig gyászolt, de összeszedte magát, nem menekült az italhoz. Nehéz volt egyedül, hiányzott a háztartásban az asszonykéz. De más asszonyról szó sem volt.
Mindig arról álmodoztak Erzsébettel, hogy a gyerekek jó tanulók lesznek, karriert építenek. Mindent megadtak nekik. A nagyobbik, Gábor, érettségizett, és egyetemre jelentkezett. Lakást vegyen és hozzon haza egy menyecskét – büszke volt rá Miklós. A kisebbik, Péter, nem volt nagy tudományos érdeklődésű, de mindenben segített az apjának.
A negyedik évfolyamon már Gábor is megházasodott.
– Van hely bőven. Érttetek építettem ezt a házat. Mi értelme egy szűk lakásban élni, ahol minden zaját halljátok a szomszédoknak? Itt a gázt is akkor kapcsolod be, amikor akarod. – Hiába próbálta Miklós lebeszélni őket a drága albérletről, nem járt sikerrel.
Gábor felesége, Anikó, határozottan visszautasította, hogy egy kertesházba költözzenek, ráadásul a férje apjához. Gábor pedig mindben engedett neki, annyira szerette. Miklós kesergett egy kicsit, de elfogadta. Hát, éljenek úgy, ahogy jónak látják.
– Te legalább hozz el egy feleséget a házba. Kinek építettem, ha nem nektek? – kérdezte Miklós a kisebbik fiát.
– Nekem még korai a házasság – intett le Péter.
Miklós ősszel telekészítette a pincét befőttekkel, és a felét Gábornak adta. De az se nagyon fogadta el, mondván, hogy Anikónak kínos, hiszen semmit sem segített a termés betakarításában vagy a befőzésben.
– Nem idegeneknek adom, hanem a saját gyerekeimnek. Ne legyen szégyen! Vigyétek és egyétek, különben megsértődöm – mondta Miklós, miközben egy nagy táskát nyomott a fiába. – Ha elfogy, hozzatok még.
Péter érettségizett, de továbbtanulni nem akart, inkább bevonult katonának.
Egyszer Gábor eljött apjához. De a beszélgetés nem akart összejönni, csak kertelt a fiú. Miklós látta, hogy valami nyomasztja, de nem meri kimondani. Végül ő kérdezett rá.
– Anikó gyereket vár. Fiú lesz – mondta Gábor, és figyelte, hogyan reagál az apja.
Miklós örült, gratulált.
– De nem ezért jöttél. Ne húzd a szót, mondd el! – sürgette őt.
– A gyerek sok kiadással jár, én meg egyedül dolgozom. Anikó egy hónap múlva szülni fog. Nehéz lesz albérletet fizetni – kezdte magyarázni Gábor.
– Akkor költözzetek hozzám! Péter a seregben van, senkit nem zavartok. Nagy a ház, elférünk. Ha kevés, építek hozzá. Minden kényelem megvan. A levegő is tisztább itt, mint a város közepén. Tökéletes egy gyereknek. Mit kell gondolkodni? Régen hívlak – mondta vidáman Miklós.
– Anikó nem akar. Hogyan lennénk itt együtt? A baba fel fogja ébreszteni téged éjszaka, a pelenkák itt-ott lógnának. És ha Péter hazajön? Ha majd ő is megházasodik? Köszönöm, de ez nem megoldás – felelte Gábor.
– Nem beszélgetni jöttél, ugye? Van más ötleted? – kérdezte egyenesen Miklós.
– Van, apu. Anikó apja azt javasolja, hogy fejenként fizetünk, és vegyünk nekünk egy lakást. Az egyik munkatársa sürgősen és olcsón adja el – mesélte lelkesen Gábor.
– Mennyi kell hozzá? Nem egy egyszobásra gondoltok, ugye? Hamarosan gyerek is lesz. Van némi megtakarításom. Mondd ki nyíltan, mennyit kér.
Gábor egy összeget mondott, és várakozva nézett apjára.
– Ez az egész lakás ára, vagy az én részem? – kérdezte Miklós.
– Csak a tiéd – válaszolta Gábor, kissé habozva.
– Ez minden, amim van. Ha Péter visszajön, megházasodik. Hogy hagyjam őt segítség nélkül? Mi lesz, ha tovább akar tanulni? Ez nem igazság – rázta a fejét Miklós.
– Apu, majd ketten segítünk neki. Kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Később ilyen áron nem találunk lakást. Ha megszületik a baba, már nem lesz idő ilyesmire – próbálta győzködni Gábor, egyre idegesebben.
Miklós egész éjjel forgolódott. Próbált máÉs így dőlt el végül, hogy Miklós adta a pénzt Gábornak, bár szívében tudta, hogy egyik fiának sem adhat igazán egyenlő lehetőséget, hiszen a másikra már alig maradt valami.
