**Nem lesz esküvő**
Zsófia kitűnő érettségivel végezte a tanítóképzőt, álmodozott az egyetemről. De nem úgy alakult. Apja súlyos balesetet szenvedett, hónapok szóródtak el a kórházban. Mikor hazaengedték, anyja szabadságot vett ki, hogy ápolhassa, amíg megszokja a kerekesszéket.
A városukban nem volt egyetem, a megyeszékhelyre kellett volna utaznia. Zsófia úgy döntött, egy évig vár. Nem hagyhatta apját és anyját magukra ilyen nehéz időszakban. Állást vállalt az iskolában.
Az orvosok bizakodtak, hogy idővel apja talpra áll, ha rendszeresen tornázik, gyógymasszázsra jár és szedi a gyógyszereket. Anyja eladta a nyaralót, hogy gyógytornászt, masszőrt fizethessen, és a gyógyszerekre is teljen. De apja mégsem állt fel a kerekesszékből.
„Elég, ne pazaroljunk több pénzt. Nem kell semmi, úgyse állok fel soha” – mondta egy nap.
Rossz természetű lett, ingerült és mindenbe belekötött. Anyja kapta a legtöbbet. Ha szólt, azonnal otthagynia kellett mindent, és rohannia kellett hozzá. Általában csak inni akart, vagy valami kérdése volt, vagy csak beszélgetni. Közben a vacsora megégett a tűzhelyen.
„Laci, te is elgurulhatnál a konyhába. Most meg a krumpli odakozott” – feddte anyja.
„Az én életem égett odakozott, neked meg a krumpli fáj! Könnyű neked beszélni, te járkálsz. Annyira nehéz egy pohár vizet hozni?” – morgott apja dühösen.
Néha bedobott anyja felé egy poharat vagy tányért haragjában. Egyre többször kért vodkát. Amit megivott, anyján töltötte ki a dühét, mintha ő lett volna a hibás a balesetért.
„Laci, ne igyál, nem segít, csak rosszabb lesz. Nem tudsz valamivel foglalkozni? Sakkozz, olvass könyveket” – próbálta anyja lebeszélni.
„Mit értesz te ehhez? Az utolsó örömömet is el akarod venni? A könyveidben csak hazugság van. Te olvasd őket. Az élet meg más. Én meg semmire sem vagyok már jó” – morgott vissza.
„Anya, ne vegyél neki több vodkát” – kérte Zsófia.
„Ha nem veszek, üvölt. Nehéz neki. Hát mit tegyek…” – sóhajtott anyja.
„Nem innia kellene, hanem gyakorolni. Azt mondták, tudna járni. Csak nem akar. Nekünk akar szivatni, mi meg ugrálunk körülötte” – mondta Zsófia indulatosan.
Apját sajnálták, de nekik sem volt könnyű. Egy nap Zsófia kimerülten ért haza az iskolából, torokfájása volt, szeretett volna pihenni. Apja meg minduntalan hívta. És Zsófia elvesztette a türelmét.
„Elég! Fáradt vagyok, alig állok a lábamon. Te kerekes vagy, gurulj be a konyhába, igyál, amennyit bírsz. Nem te vagy az egyedüAztán megérkezett az esküvő napja, Zsófia és Pál a karjánál fogva vezette apját a virágokkal borított terembe, ahová a család és barátok összegyűltek, hogy boldogságukat ünnepeljék.
