Nem lesz esküvő
Zsófia pedagógiai főiskolát végzett kitüntetéssel, álmodozott az egyetemről. De az álmok nem váltak valóra. Apja súlyos balesetet szenvedett, hosszú hónapokat töltött kórházban. Amikor hazaengedték, anyja szabadságot vett ki, hogy otthon gondozhassa, amíg megszokja a kerekesszéket.
Városukban nem volt egyetem, a megyeszékhelyre kellett volna utaznia. Zsófia úgy döntött, jövőre megy továbbtanulni. Nem hagyhatta ott a szüleit ilyen nehéz időszakban. Állást vállalt egy iskolában.
Az orvosok bíztatták, hogy idővel apja talpra állhat, ha rendszeresen gyakorol, masszíroztatják, és szedi a gyógyszereit. Anyja eladta a nyaralót, hogy fizethesse a gyógytornászt, a masszőrt és a drága gyógyszereket. De apja mégsem állt fel a kerekesszékből.
– Elég, ne dobjunk ki több pénzt. Nem kell semmi, úgyse állok fel soha – mondta egy nap.
A természete megkeseredett, ingerlékeny és gyanakvó lett, mindenbe belekötött. Persze, anyját sújtotta leginkább. Ha szólt, azonnal mindent félre kellett tennie és hozzá sietnie. Általában inni akart, vagy valamit megkérdezni, vagy csak beszélgetni. Közben meg a vacsora odalett a tűzhelyen.
– János, te is elgurulhatnál a konyhába! Most meg a krumpli megégett – feddte anyja.
– Az életem égett össze, neked meg a krumpli fáj. Könnyű neked beszélni, te járkálsz. Miért olyan nehéz egy pohár vizet hozni? – durcáskodott apja.
Néha a hevében poharat vagy tányért hajított anyja felé. Egyre gyakrabban kért vodkát. Ha ivott, anyján töltötte ki a dühét. Mintha ő lett volna a hibás a balesetért.
– Apa, ne igyál, nem segít, csak rosszabb lesz. Semmi dolgod? Játssz sakkot, olvass könyveket – próbálta lebeszélni Zsófia.
– Mit értesz te ehhez? Azt is el akarod venni, ami még örömöt szerez? A könyveidben csak hazugság van. Olvasd te őket. Az élet meg egészen más. Én már semmire sem vagyok jó – morogta apja.
– Anyu, ne vegyél neki többet vodkát – kérte Zsófia.
– Ha nem veszek, ordítani fog. Nehéz neki. Mit tehetünk… – sóhajtott anyja.
– Nem az ivás kellene, hanem a gyakorlás. Azt mondták, járhatna. De ő nem akar. Csak szeret minket gyötörni, mi meg körülötte ugrálunk – szidtAkkoriban, amikor Pál újra elutazott, Zsófia úgy érezte, hogy a szíve is vele távozik, de amikor visszatért és apja lassan magához tért, rájött, hogy a szerelemnek, akárcsak a gyógyulásnak, idő és türelem kell.
