**Naplóbejegyzés**
„Mi a francért turviálsz a laptopomban?” – Szilárd magasból meredt Zsófira. Még soha nem látta így…
Zsófi iskolából ért haza, és már az előszobában érezte a nehéz, bortóló szagot. A szobából horkolás hallatszott. Világos, apja megint részegen aludt el. Egyenesen a konyhába ment.
Anyja a mosogató előtt állt, krumplit hámozott. Hallotta a lépéseket, hátranézett. Zsófi azonnal észrevette a piros, dagyadt arcát.
„Anyu, menjünk el innen. Meddig tűrjük még? Megölhet téged!” – sziszegte dühösen.
„Hová mennénk? Ki kíváncsi ránk? Nincs pénzünk albérletre. Ne félj, nem fog megölni. Gyáva. Csak velem mer kötekedni.”
Reggel furcsa hangokra ébredt. Felkelt, belenézett a konyhába. Apja a tűzhely előtt állt, fejét hátravetve, egyenesen a teáskannából ivott. Zsófi bámulta a tikkadt gégéjét, fel-le, fel-le. Hallotta, ahogy a víz bugyborékolva fut le a torkán. „Fulladjon meg! Kérlek, fulladjon meg!” – gondolta gyűlölettel.
De nem fulladt meg. Letette a kancsót, elégedetten horkantott, vörös, duzzadt szemérmével mérte végig, és továbbment a fürdőszobába.
Zsófit kirázta a hideg, ahogy arra gondolt, hogy anya majd csapvizet önt a kannába anélkül, hogy kimosná apja nyálától. Fogta a kancsót, és alaposan megtisztította, megfogadva, hogy soha többé nem iszik belőle, ha nem mosott ki előtte friss vizet.
Télen Zsófi osztállyal három napra elutazott Budapestre. Amikor visszajött, anyja kórházban feküdt.
„Ő volt?” – kérdezte élesen, amikor meglátta anyja bekötött fejét.
„Nem, dehogy. Megcsúsztam, jég volt.”
De Zsófi tudta, hogy hazudik.
A gyakori fejsérülések miatt anyja magas vérnyomást kapott. Fél év múlva szélütés érte, és meghalt. Apja részeg könnyeket hullatott a gyászszertartáson, hol drága Katicáját sajnálta, hol utolsó szavakkal szidta.
Azt mondta, Zsófi mind anyjára hajaz, és megfenyegette, ha ő is elhagyja, megöli. Zsófi alig várta, hogy vége legyen a sulinak. Ballagásra nem ment. Másnap csendesen átvette a bizonyítványt. Apja munkahelyén volt, így összepakolta a cuccait, és elszökött otthonról.
Apja élelmiszerre adott pénzt, amiből Zsófi mindig félretett. Néha még a zsebéből is kihúzott, amikor aludt. Nem sok, de elég volt egy darabig. Régen eldöntötte, elmegy, dolgozik, levelezőn pedig tanul tovább.
Nem félt, hogy apja keresni fogja. A körzeti és a szomszédok ismerték az ivászatait, nem segítenének neki. Nagyvárosba költözött, kivette egy lerobbant, olcsó lakást a külvárosban, elment dolgozni egy gyorsétterembe. Segítettek: orvosi könyvet intézték neki, ingyen étkeztették…
Levelezőn beiratkozott egy műszaki szakmunkásképzőbe. Amikor megtudták, hogy könyvelést tanul, pénztárhoz ültették.
Fiúk udvaroltak neki. „Először mind jók, kedvesek, aztán inni kezdenek vagy megcsalnak. Nem tudom, mi a rosszabb. Ne bízz a kedves szavakban, kislányom. Óvatosan. Én is szép voltam. Aparod sem épp így kezdte. Szerettük egymást. Hova lett belőle? Micsoda csavaros szégyen…” – mondogatta anyja.
Zsófi megjegyezte a szavait, nem válaszolt az udvarlásokra. Eleget látott a szülei életéből.
Anyja fizetésnapján elment bevásárolni: sok tészta, cukor, gabona, konzerv, hogy sokávaló legyen. Apa gyorsan elitta a pénzt, de otthon mindig volt ennivaló, ha egyszerű is. Most Zsófi ugyanezt csinálta.
Neutinye erőlködve vonszolt nehéz zacskókat. Egy fiú jött szembe, telefonját bámulva. Zsófi bízott benne, hogy észreveszi, megkerüli. De a fiú belébotlott.
„Bocsánat” – mondta, felemelve a fejét a képernyőről.
Zsófi bunkózni akart, hogy nézze, hova megy, de meglátta a fiú érdeklődő tekintetét, és elpirult.
„Semmi, én is figyeletlen voltam” – mondta, és mosolygott.
A fiú segítséget ajánlott. Zsófi habozott, de odaadta a zacskót. Nem lehet rossz ember valaki ilyen nyílt mosollyal. Megismerkedtek. Ádám könnyedén hazavitte a cuccot, de Zsófi nem engedte, hogy a lakásig kísérje.
Másnap a fiú bejött az étterembe. Véletlennek mondta, de Zsófi biztos volt benne, hogy direkt. Randizni kezdtek.
Ádám beismerte, hogy elvált, van egy kislánya, akit imád. A feleségének hagyta a lakást, ő egy barátjánál lakott. Mesélt, hogy butaságból házasodott.
„Együtt se bíztunk élni, semmi közös nem volt.”
Sokat beszélt a lányáról, és Zsófi úgy gondolta, hogy egy gyereket szerető emberben lehet bízni. Egy hónap múlva Ádám összeköltözésDe amikor Zsófi meglátta a mosolyt az Ádám ajkán, miközben a telefonján egy ismeretlen lány fotóját nézte, rádöbbent, hogy az anyja igazat mondott – a csalódás és a fájdalom nehezedett a szívére, de a kisfiú melegen markoló keze emlékeztette, hogy most már nem csak magáért, hanem érte is kell erősnek lennie.
