A kórházból kilépve Eszter összefutott egy férfival az ajtóban.
– Elnézést – mondta a férfi, és ránézett egy pillanatra. A következő pillanatban tekintete lenézővé vált, elfordult tőle, mintha már feledkezett volna meg a létezéséről.
Hányszor kapta már ezt a tekintetet! A karcsú, hosszúlábú lányokra más szemmel néztek. A férfiak szeme ragyogva tapadt rájuk, mohón, ragaszkodón. Esztert elöntötte a keserűség. Vajon az ő hibája volt ez?
Kiskorában még mindenki csodálta pufók arcát, kerekded lábait. Az iskolában testnevelésen mindig az első helyre állították a lányok között. Kövérnek, disznónak, tökfejnek csúfolták. A legrosszabb beceneveket inkább elfelejtette. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. A tanárok látták, de semmit sem tettek.
Kipróbált különféle diétákat, de mindig éhes volt, és feladta. A leadott kilók gyorsan visszajöttek. Aranyos volt, de a túlsúly elveszítette.
Tanár szeretett volna lenni, de feladta az álmát, mert félt, hogy a gyerekek ugyanúgy csúfolni fogják. Orvosi szakiskolába jelentkezett. Amikor valakinek fáj valamije, nem érdekli, hogy néz ki az, aki segít, csak csökkentse a fájdalmat.
A csoportjában nem voltak fiúk, a lányok pedig egymásba estek, férjhez mentek. Eszter mindig egyedül maradt. Az órákon a hátsó sorba ültettek, hogy mögötte elbújva ne kelljen felelniük.
Keserűen nézte a divatüzletek kirakatait. Olyan ruhákat sosem viselhetne. Tágabb blúzokat és szoknyákat hordott, hogy elfedje a formáját. Jól tanult, gyakorlott kézzel adott injekciókat. Az idősek szerették őt.
Egyszer elment korcsolyázni a lányokkal. A tinédzserek megjegyzéseket szórtak felé. “Nézd, a disznóvágóhoz siet” – nevetgéltek. Esztert szorongás fogta el.
Anyja próbálta összehozni barátnői fiaival. Pár randija is volt. Az egyik fiú megjátszotta, hogy nem őt várja, és színlelten elfordult. A másik pedig rögtön markolászni kezdte. Eszter eltolta, a fiú pedig a pocsolyába esett. “Mi bajod van? Ki kíváncsa rád, te disznó?” – kiabált utána. Eszter sírva fakadt. Inkább maradt egyedül.
A közösségi oldalán Fiona képe volt, a Shrekből. Amikor egy fiú megkérdezte, milyen valójában, azt válaszolta: “Pont ilyen, csak nem zöld.” A fiú viccnek vette. “Biztos unod a rajongókat, ezért ijesztgeted őket” – írta, majd randira hívta. Eszter azonnal abbahagyta a beszélgetést.
Egyszer a folyosón egy hatéves fiú könyökölt bele.
– Hová rohansz? Betegek vannak itt, ne zajongj – fogta meg a karját.
– Csúszni akartam a linóleumon – vallotta be őszintén.
– Ki van veled?
– Apával, a nagymamámhoz. Hol van itt a mosdó? – kérdezte a fiú.
– Gyere – vitte a folyosó végébe. – Megtudod magad csinálni?
A fiú lenéző tekintetet vetett rá. De erre a kis “férfira” nem haragudott. Hamarosan a lehúzás hangja hallatszott, és a fiú visszatért.
– Mutasd meg, melyik szobában van a nagymamád – mondta.
A fiú sóhajtott, de mellette ballagott. Egy ajtó előtt megállt, komoly arcot vágott, és az ujját az ajkához emelte. Eszter mosolygott.
– Ez lehet – mutatott a negyedik ajtóra.
– Lehet? Nem figyeltél a szobaszámra? Vagy nem ismered a számokat? – kérdAz ajtó mögül a negyedik szobából megszólalt a gyerek vidám nevetése, és Eszter tudta, hogy végre megtalálta azt a helyet, ahol elfogadják őt olyannak, amilyen.
