Judit ült a számítógép előtt, de nem a monitorra nézett, hanem az ablakon át bámult ki. Az utolsó meleg szeptemberi napok. Mégse ezen gondolkodott, hanem azon, mire költse a váratlanul érkező prémiumát.
“Krisztinek új cipő kell. Nő a kölök, mintha tűzön égetnék rajta. Kabát is kéne, de tavaszra kinövi. Inkább tegyük félre a pénzt nyaralásra, végre jövő nyáron elmehetnénk a Balatonra…” Ekkor azonban bejött Szilvia, és megzavarta Judit gondolatait.
– Na, mit szólsz? Tetszik? Vettem egy új kabátot! Jól áll, ugye? Borzasztó drága volt, de megérte. – Szélesre tárta karjait, mutogatva a vásárolt ruhadarabot. – Nos?
– És új csizmád is van? Bőrből? – kérdezte Katalin, Judit irodatársa. – Egy eső után már szét is omlana a mi utcáinkon.
“Vajon nekem is vegyek új kabátot? Komolyan. Négy éve hordom a régit. De anya… Anyának nem fog tetszeni, biztosan le fog darálni. Már majdnem negyven vagyok, és még mindig félek, mit fog szólni. Megengedhetném magamnak, hogy egyszer az életben ajándékozzak magamnak valamit. Főleg, hogy ez nem befolyásolná a családi költségvetést. Megdolgoztam érte. Jogom van költeni, ahogy akarom. Szilvi csak négy évvel fiatalabb, de tíz évvel fiatalabbnak tűnik. Persze, neki nincs tízéves fia és szigorú anyja, aki még mindig kislánynak tart.” – gondolta Judit, miközben Szilviára nézett a divatos kabátban.
A lányok eközben veszekedtek valamin.
– Hagyd már. Csak irigy vagy. Esőben felveszem a régi gumicsizmámat. Milyen unalmas vagy. Megmutatom még a lányoknak a könyvelésről is. – mondta megsértődve Szilvia, és kiment.
– Szilvi, várj! – szólította meg Judit. – Hol vetted?
– Tetszik? – Szilvia visszafordult Judit asztalához. – Tessék. – Kivett a zsebéből egy leárazó kártyát. – Itt a cím, és jó kedvezményt kapsz.
– Ó, csak úgy megkérdeztem… – hebegte Judit, a kártyára meredve.
– Hagyd már, egyszer élünk. Na, megyek tovább hencegni. – Szilvia kiszaladt, hagyva a kártyát az asztalon.
– Judit, mire gondolsz? – kérdezte Katalin, a monitor mögül előbukkanva.
– Régen kéne egy új kabát. Kaptam prémiumot, talán megvehetném?
Katalin vállat vont.
– Drága és nem praktikus. Szilvit a pasija hordja autóval. Te meg benne tömegközlekednél a csúcsforgalomban. És anyukád… Ó, Judit, úgy letarolna.
A barátnők egyszerre felnevetnek.
– Neked könnyű beszélni, van férjed. Minden szezonban veszel magadnak új ruhát. Én meg egész életemben csak a maradékra költöttem. Először félreraktam a lakásra, aztán az élelmiszerre, Krisztire meg soha nem lesz elég pénz, úgy nő, mint a gomba. A maradékból meg próbálok magamnak valamit összekaparni. És örülök, ha sikerül leárazáson vásárolni. – Judit sóhajtott.
– Hé, megint eltűntél? Akkor ne gondolkozz, menj el a boltba munka után. – mondta józan Katalin. – Bár tényleg nagynéniesen öltözöl. Bocs. Szilvi úgy csapong, mint a szél, és ráharapnak a pasik, mint a cukorra a legyek. Te meg gyönyörű vagy. És aranyos a jellemed. Felöltöztetni kéne, és nem lenne vége a férfiaknak. Igaz, a ruhából indul az ember. A férfiak szemmel szeretnek. És ne hallgass anyukádra. Ajándékozd meg magad. – Katalin mosolygott, és visszabújt a monitor mögé.
***
Judit későn ment férjhez. Egy ilyen szigorú anyával, aki matematikatanár volt, csoda, hogy egyáltalán férjhez ment. Judit egész életében félt, hogy csalódást okoz, kitűnő tanuló volt.
Bár anyját is megértette. Egyedül nevelte fel. Amikor még csak öt éves sem volt, anya elvált az apjától. Az erősen inni kezdett. Soha nem volt elég pénz, nehéz és szerény volt az életük. Nem a tartásdíj jött, hanem a könnyek. Öt év múlva apja eltűnt. Anyja megpróbálta keresni, ember volt. De eltűnt, mintha sosem létezett volna. Talán már halott is. Eltűnt a tartásdíjjal együtt.
Judit piros diplomával végzett az egyetemen, dolgozott, de a magánélet nem alakult. A férfiaknak tetszett, de anyjának nem. Ez túl szép, elkényeztetett a női figyelemmel. Ilyen mellett állandóan félni kell, hogy elcsábítják. Az meg elvált, lakás nélkül. Beköltözne a lakásukba, bejelentkezne, mi lesz, ha elválnak? Megoszlanak a lakáson?
A barátnők már másodszor mentek férjhez, a gyerekek iskolába jártak, Juditnek meg még komoly kapcsolata sem volt. Végül találkozott egy férfival, aki tetszett anyjának. Tetszett-e vagy sem, de anyja úgy döntött, ezúttal nem akadályozza. Halad az idő, úgyse marad öreglányként. Az sem jó. Unokákra is vágyik, közeledik a nyugdíj.
Az esküvő után Judit a férjéhez költözött, és hamarosan teherbe esett. A gyermekkel együtt jöttek a problémák. A kis Kriszti éjjelente rosszul aludt, a férj nem pihent, nem sietett haza a munka után. Egy nap hazaért, és azt mondta, mindent eleget, mást szeret.
Judit Krisztivel visszaköltözött anyjához. Eleinte reménykedett, hogy a férje meggondolja magát, visszaveszi őket, de nem is vette fel a telefont.
– Én tudtam, hogy így lesz, mert teljesen emberismeretlen vagy. Túl bizalmas, könnyen becsapnak… – anyja hevesen szidta, Judit meg hallgatott. Mit mondjon? Ha mentegetőzne, veszeA kabát megtisztítása után Judit mosolyogva nézett a tükörbe, és úgy érezte, élete végre a helyére került.
