Az emberek sorsa különböző. Van, akinek már fiatalon megadatott, hogy egész életére megtalálja egyetlen igaz szerelmét. Másnak pedig csalódások, válás után, már-már reményvesztetten kell újra találkoznia a boldogsággal.
Gergő is a második kategóriába tartozott. Leendő feleségével még az egyetemen ismerkedett meg. A csinos és szerény Katalin egy kis vidéki városból jött a fővárosba tanulni. Azonnal megtetszett Gergőnek. Ő maga egy átlagos, semmiben sem különös fiú volt. Katalin sokáig nem viszonozta az érzéseit.
De az utolsó évben, amikor már sok diák megtalálta párját az egyetem falai között, és egyesek még családot és gyerekeket is alapítottak, Katalin váratlanul engedett Gergő közeledésének. A fiú a boldogságtól levegőnek érezte magát, és természetesen majdnem azonnal megkérte a lány kezét. Örömére Katalin elfogadta az ajánlatot.
Gergő anyja sejtette, hogy a lánynak nem szeretne visszamenni a vidékre. A házasság Gergővel biztosította neki a lakhatást egy nagy megyeszékhelyen, egy központi lakást és egy jó munkahelyet. De látva, hogy a fia boldog és szerelmes, úgy döntött, nem töri össze a rózsaszín képeit.
Az esküvőt rögtön a diplomák átvétele után tartották. Egy külvárosi étteremben rengeteg ember gyűlt össze, főként egyetemi barátok. Csak a menyasszony szüleiről hiányzott.
Katalin elmagyarázta, hogy az apja beteg, ágyhoz kötött, az anyja pedig nem hagyhatja egyedül. További kérdésekre tömören válaszolt. Arca szomorúvá vált, könnyek rezgettek a pilláin. Gergő szülei úgy döntöttek, nem kell fölöslegesen faggatniuk. A lány már így is szenved a szülei miatt. A segítséget is visszautasította.
“Any mindenhova elvitte apát. Senki nem tudta megmenteni.”
Katalin szemei sötéten ragyogtak a bánattól.
Gergő szülei mindent megtettek, hogy pótolják Katalin számára az anyát és apát. Mindegyikük együtt élt boldogan. Katalin hamarosan várandós lett. Nem kezdett el dolgozni. A pénz elég volt, úgyis hamar anyasági szabadságra megy. És ki tudja, talán jön a második is. Kilenc hónap múlva Katalin megszülte első gyerekét. A szülők ragaszkodtak hozzá, hogy a fiút Katalin apja után, Györgynek hívják.
A második terhesség csak nyolc év múlva jött össze. Addigra Gergő és Katalin saját lakást vettek. A szülés nehéz volt, korai. Egy apró, gyenge kislány született. Ilonának nevezték el, Gergő anyja után.
Sem Katalin apja, sem anyja nem láthatta az unokákat. Egy évvel György születése után meghalt az apa. Az anya csak nyolc hónapot élt túl.
Amikor Ilonka iskolába kezdett, Katalin visszament dolgozni. Elege volt a háztartásból. Persze a szakmájában már nem tudott elhelyezkedni, minden tudását elvesztette, és soha nem is dolgozott még egy napot sem.
Gergő szülei minden ismerősüket mozgósították, és végül sikerült Katalint elhelyezni egy nagy cégnél, ahol a vezérigazgató asszisztense, gyakorlatilag titkárnő lett.
Sok időt töltött a fitness klubban. Stílusosan kezdett öltözködni, sminkelni. Üzletasszonynak tűnt, nem pedig házias asszonynak. A barátok és kollégák dorgálták Gergőt, hogy miért tartotta otthon ilyen szép feleséget, miért rejtette el mindenki elől.
Katalin elhanyagolta a gyerekeket. György épp befejezte a középiskolát, egyetemre készült, hamarosan a saját életét fogja élni. Ilonka pedig szinte mindig a nagyszülőknél töltötte az idejét. Ők elkényeztették, kompenzálva az anyai hiányt.
Egyre gyakrabban hallotta Gergő feleségétől a szemrehányásokat és a kötekedést. Hogy nem odafigyel magára, pocakja lett, el kellene járnia edzeni, izmot építeni, a hasát formára hozni. És egyre gyakrabban a főnökét hozta fel példának, aki idősebb volt Gergőnél, de a teste harmincéves férfiéhoz hasonlított.
Gergő egyből megértette, mit jelent ez. Egyszer úgy döntött, benéz a felesége munkahelyére. És talált is rá alkalmat. Hamarosan apja évfordulója lesz, valami különleges, emlékezetes ajándékot kell venni, meg kell beszélnie a feleségével. Nem a szülők előtt akarja ezt megbeszélni.
Bement az előszobába, de senki nem volt ott. Kopogtatott a vezérigazgató ajtaján. Nem várt válaszra, becsukta maga mögött. Üres irodát látott, és észrevett egy másik ajtót is. Ahogy közeledett hozzá, hallotta a jellegzetes sóhajokat és nyögéseket, amelyekben semmi kétség sem maradt arról, hogy mi történik bent.
Gondolkodás nélkül kinyitotta az ajtót. A szerény Katalin, a felhúzott szoknyájával, a vezérigazgató ölében ült, akinek a nadrágja a térdénél lógott. Még hátulról is felismerte, hiszen tizenhét évet éltek együtt.
Gergő mozdulatlanul állt és bámult, majd becsukta az ajtót, és távozott. Túl váratlan volt, túl irreális. Nem tudta, miért nem támadt rájuk, miért nem rántotta le a feleségét a férfiról, miért nem ütött egyet az önelégült arcába.
Katalin hazajött, mintha mi sem történt volna, mosolyogva, mint egy jóllakott macska. És most már minden logikussá vált. Most értette meg, miért nem feküdtek együtt az utóbbi időben. Katalin fáradtságra, fejfájásra hivatkozott, rengeteg okot talált, hogy megvásárolja a férje közeledését. Közben persze a vezérigazgatónak adta ki magát. Ilyen volt a szerény lány.
Gergő közölte a feleségével, hogy mindent tud, saját szemeivel látta, és hiába tagadná. Katalin gyorsan legyűrte a meglepetést.
“Nos, ha már mindent tudsz… Így még jobb is.” Könnyedén mondta.”Gergő megtanulta, hogy néha az élet legfájóbb csalódásai mögött is ott rejtőzik egy második esély, és bár Katalin elment, Ilona becsapta, végül mégis megtalálta igazi otthonát Lídia ölelésében.”
