A szívért
– Kisasszony, megmondaná, merre van a Széchenyi utca? Körbe-körbe járok, de senki nem tudja.
Zsófia előtt egy kedves fiú állt, hatalmas fekete tárolót vállán.
– Ez a szokásos bevezető szöveg, ugye? – kérdezte a lány.
– Lászlónak hívnak. Önt?
– Boglárka – mosolygott Zsófia, és tovább indult, de a fiú utalért.
– Komolyan keresem az utcát. Barátom hívott az esküvőjére, de nem igazán ismerem a várost.
Csak most vette észre Zsófia, hogy kockás ing van rajta, laza nadrág, nem pedig a divatos szűk farmer. Utánanézett az utazótáskájának is. Látszott rajta, hogy idegen városban van.
– Menjen tovább az úton, majd a lámpánál forduljon jobbra a sikertoronyba. Az lesz a Széchenyi utca – mondta halkan, megenyhülve.
– Köszönöm. – László szélesen mosolygott, és az egész arca felderült. – Akkor most már elárulja a nevét?
– Öné?
– Anyám a Petőfit szerette, ezért Lászlónak nevezett el. Jó, hogy nem Toldihoz hasonlított, ugye? – Nevette a saját viccén.
Zsófia még soha nem hallott olyan szépen mosolygó fiút, őszintén, a szívéb.
– Nem tudom, anyám olvasott-e Petőfit, de engem Zsófiának keresztelt – nevezte el – válaszolta a lány, és ő is elnevetette magát.
– Jöhetne velem a nászra holnap? A barátom lesz a vőlegény. És én itt senkit sem ismerek. – Reménytelenül nézett a lányra.
Meglepetten állt. A fiú őszintének és kedvesnek tűnt.
– Sajnos, holnap vizsgám van, fel kell rább készülnöm. – Ismét megpróbált elmenni.
– Mondja a telefonszámát, és elengedem. Hogyan tudnám megmondani, mikor kezdődőik a lagzi?
– Ki mondta, hogy elmegyek önnel? – lehetetlenkedett Zsófia.
– Senki, de… Egyetemista? Hogy kitaláljam… – László elgondolkodott. – Orvostanhallgató.
– Igen. De honnan tudta? – csodálkozott Zsófia.
– Anyám azt mondja, a legjobak a tanárok és az orvosok. Nem megyek el, amíg meg nem adja a számát. Utánuk jövök, hogy megtudjam, hol lakik. Holnap megjövök, a ház elé állok, és a nevét kiáltom.
Zsófia kelletlenül elvonta a kezét a számával.
– Felhívlak! – kiáltotta utána a fiú.
Anyja nagyon szerette volna, hogy László továbbtanuljon a gimnázium után. De a felületes ponthatárok miatt nem jutott önvezetésre, és fizetős szakra sem volt pénz. László, mint minden fiú, jobban szerett a focizni, mint a könyvek között ülni.
Anyjával kettesben éltek egy kis elővárosi településen, ahol csak egy iskola volt, ahol anya magyar nyelv és irodalomtanárkodott. Még kórház is, de komolyabb betegségekkel a megyeszékhelyre jártak kezelésre.
László apja barátjánál helyezkedett el egy autószerelőműhelyben. Az egyetemet a sorkatonaság után tervezte. A lányok kedvelték, de még egyik sem tetteMikor a következő tavasszal a kertben virágzott a mandula, már ketten sétáltak a ködben a folyóparton, kezükben a jövő csiráit tartva.







