Régi emlékek ködéből előtűnik egy történet, melyet a szerelem szőtt át.
– Kisasszony, megmondaná, merre van a Kossuth utca? Körbe-körbe járok, senki sem tudja.
Zsigmond Anna előtt állt egy kedves arcú fiú, vállán egy nagy fekete táskával.
– Ez most valami új ismerkedési módszer? – kérdezte gúnyosan.
– Bencze vagyok, Bencze Zoltán. Ön?
– Mária – mosolygott Anna, és tovább ment, de a fiú utolérte.
– Komolyan kerestem az utcát. Egy barátom házasodik, de nem ismerem a várost.
Anna most vette észre, hogy kockás ing van rajta, laza nadrág, nem azok a szűk farmerkék, amit most divat hordani. Útitáska is látszott a vállán. Biztos csak ide látogat.
– Menjen tovább ezen az utcán, majd a lámpánál forduljon jobbra az utcába. Az lesz a Kossuth utca – mondta Anna, megenyhülve.
– Köszönöm. – Zoltán boldogan mosolygott, és az egész arca kivirult. – De akkor mégis, mi a neve?
– Öné?
– Anyukám nagy Petőfi-rajongó, ezért Zoltánnak nevezett. De legalább nem János vitéz! – Nevetett a saját poénján.
Anna még soha nem hallott fiút ilyen szépen nevetni, örömmel, szívből.
– Nem tudom, szereti-e anyukám a költőket, de engem Annának nevezett. – Anna is nevetett.
– Jönne velem holnap az esküvőre? A barátom éppen ma házasodik. Én meg itt senkit sem ismerek. – Reménykedve nézett a lányra.
Anna elbizonytalanodott. A fiú őszintének és kedvesnek tűnt.
– Bocsánat, holnap vizsgám van, készülnöm kell. – Újra megpróbált továbbmenni.
– Mondja meg a telefonszámát, és elmegyek. Hogyan tudnám megmondani, mikor kezdődik az esküvő?
– Én meg azt mondtam, hogy elmegyek önnel? – csodálkozott Anna.
– Nem, de… Egyetemista? Hadd találjam ki… – Zoltán elgondolkodott. – Orvostanhallgató.
– Igen. Honnan tudta? – lepődött meg Anna.
– Anyám mindig azt mondja, a legodaadóbb emberek a tanárok és az orvosok. Nem megyek el, amíg nem adja meg a számát. Ha kell, követem, hogy megtudjam, hol lakik. Holnap megállok az udvar közepén és kiáltom a nevét.
Anna kelletlenül elmondta a számát.
– Felhívlak! – kiáltotta utána a fiú.
Anyja nagyon szerette volna, ha Zoltán továbbtanul az iskola után. De az ösztöndíjhoz nem volt elég pontja, és fizetősre nem volt pénzük. Zoltán, mint minden fiú, inkább focizott, mint tanult.
Ketten éltek anyukájával egy kis városban, ahol csak egy iskola volt, ahol édesanyja magyar nyelv- és irodalomtanárként dolgozott. Még kórház is volt, de komoly betegségekkel a megyeszékhelyre utaztak.
Zoltán egy autószervizben kezdett dolgozni, az apja régi barátjánál. Az egyetemet a sorkatonaság után tervezte. A lányoknak tetszett, de eddig egyik sem nyerte meg a szívét. Az apja egy tűzben vesztette életét. Építész volt, és egy nagy, szép házat épített a családjának.
Egy estén hazafelé menet füstöt látott kiszűrődni egy faház ablakán. Azon a nyáron iszonyú forróság volt, a tüzek nem voltak ritkák. Egy asszony futott felé, könyörögve segítségért. Elment a szomszédhoz, de otthon maradt a kisfia…
Az ablakokban már lángok lobogtak, összefutottak az emberek. Az ajtó bentről zárva volt. Zoltán apja betörte az ablakot és beleugrott a lángokba. A fiút gyorsan megtalálta. Szerencsére éppen az ő szobájába ért. De a kisfiú már fuldoklott a füstben. Az apa kihajította őt az ablakon, maga azonban nem jutott ki.
Kiderült, hogy az asszony férje ittasan tért haza. A feleségét hiányolva bezárta maga mögött az ajtót, rágyújtott, és lefeküdt…
Másnap Zoltán megkereste Annát. Megkérdezte, sikerült-e a vizsgája, és emlékeztette az esküvőre.
Szombat volt, nem kellett tanulnia, így Anna belement, hogy elmenjen vele. Meleg májusi nap volt. A fehér orgona már lehullatta sziromhavát a járdára. Amikor Zoltán meglátta az ajtóban álló Annát, elámult a szépségétől.
Az esküvő után hazakísérte, beszélgettek, csókolóztak a kapualjban.
– Holnap hazautazom. Gyere el hozzánk. Gyönyörű vidék. A templomtoronyból olyan kilátás nyílik, hogy eláll a lélegzet. Saját házunk van, apám építette. Egy folyó választja ketté a várost.
Amikor élt az apám, sokszor mentünk horgászni. Hajnalban köd lepi be a folyót, harmat csillog a füvön, és olyan csend van, hogy hallani a halak csobogását. HazaÉs így, a szerelem és a kitartás révén, Anna és Zoltán egymás mellett találták meg igazi otthonukat, holott a sors mindent megtett, hogy szétválassza őket.
