**Valódi férfi**
Zsófi és Géza már két éve jártak. Anyuka aggódott, látta, hogy lánya csak vesztegeti az időt vele, és sosem lesz esküvő. Géza mindig azt mondta, nem kell sietni, ráérnek, igyis jó nekik együtt…
Elmúlt a nyár, lehullott a lomb a fákról, az utcát arany szőnyeg borította, majd jöttek az esős napok. Egyik ilyen hideg, nyirkos októberi napon Géza hirtelen félénken megkérte Zsófi kezét, és egy egyszerű, kicsi gyűrűt nyújtott át neki.
Zsófi átkarolta Géza nyakát és a fülébe suttogta: „Igen”, aztán felhúzta a gyűrűt, boldogan felsikoltott: „Igen!”, kezét magasba emelve, és ugrándozott a boldogságtól.
Másnap bementek a házasságkötőhöz, izgulva beadta a papírt. Az esküvőt december közepére tűzték ki.
Zsófi nyáron szerette volna, hogy mindenki láthassa, milyen gyönyörű fehér ruhában. De nem vitázott Gézával. Mi van, ha elhalasztják a következő nyárra, aztán mégse lesz? Ő szereti, nem élne túl egy szakítást.
Az esküvő napján hóvihar tombolt. A szél szétszótta gondosan megfésült haját. A fehér ruha levegős szoknyája harangként felfúvódott, és úgy tűnt, a következő szélroham elragadja a gyönyörű menyasszonyt, messzire vinni. A küszöbön Géza felkapta boldog feleségét, és karján vitte a kocsig. Semmi, se a hóvihar, se a szanaszét haj, nem tudta elrontani a szerelmesek örömét.
Az elején Zsófi a szeretetben és boldogságban úszott. Azt hitte, mindig így lesz. Persze, voltak viták is, de este gyorsan kibékültek, és még jobban szerették egymást.
Egy év múlva megszületett Dániel.
A fiú csendes és okos volt, boldogságot hozva szüleinek. Géza, mint a legtöbb férfi, keveset segített, félve vette volna a kezébe a gyereket, de ha mégis, Dániel elkezdett sírni, és Zsófi gyorsan visszavette.
„Te jobban értesz hozzá. Majd ha nagyobb lesz, akkor focizunk együtt. Én inkább dolgozom, hogy jól éljetek” – mondta Géza, de a fizetése alig futotta hárman.
Dániel felnőtt, oviba járt, Zsófi dolgozni ment. De nem lett több pénz, a lakáshitel önerőre gyűjteni lehetetlen volt. Jöttek a szemrehányások, veszekedtek, egymást okolták a fölösleges költésekkel. Könnyen kibékülni már nem ment.
„Elegem van! Ha egész nap gürcölsz, akkor is kevés a pénz! Megeszitek, vagy mi?” – kérdezte fanyarul egyszer Géza.
„Te eszed meg!” – vágott vissza Zsófi. – Nézd csak, milyen pocakod lett!
„Nem tetszik? Te sem vagy már az, aki voltál. Egy gyönyörű pillangóra vettem feleségül, te meg egy hernyóvá változtál.”
Szóról szóra veszekedtek, míg Zsófi könnyeket törölve elment Dánielért az oviba. Hazafelé, a fiú csacsogását hallgatva, hirtelen rájött, nem tudja elveszíteni GézáDe amikor a küszöbön belépett, és a fia mosolyogva fogadta, tudta, hogy végül minden rendben lesz.
