**Vezetési Leckék**
Mai napon épp a munkahelyemre siettem, amikor Zsófi, ahogy a kocsiját parkolóba állította, csaknem belém botlott. Két lány lépett lassan előttem, egészen az ajtóig beszélgetve, majd hirtelen megálltak, elállva az utamat. Zsófi nyersen közéjük furakodott, félrelökdött mindkettőt, majd magához rántotta a bejárati ajtót.
– Hé, hova tolakszol?! – durva szavak repültek utánam.
Máskor biztosan visszavágott volna, de ma kétségbeejtően késésben volt, így inkább továbbrohant a lift felé. Az emberek épp beszálltak. Az utolsó pillanatban Zsófi beugrott a fülkébe, nekemütközve egy férfinak, aki hátraesett.
– Bocsánat – morgta, majd a bezáruló ajtó felé fordult. Egy pillanatra még látta a két lány dühös arcát, mielőtt a lift felfelé indult. *„Meg kellett volna mutatni a nyelvem”* – gondolta későn.
A futóktól piros arcú, összekuszált hajjal állt a lift hátuljában. A tükör előtt tömörültek az emberek, így nem tudta rendbe hozni magát. Csak végigsimította a haját.
Valaki hátul megröhögött. Zsófi biztos volt benne, hogy az a férfi, akibe beleütközött. Hátranézett, és valóban ő állt ott, felemelt állal, mintha lenézett volna. Vagy csak a magasságkülönbség miatt tűnt úgy. Egy finom parfüm illata csapta meg az orrát. Egy pillanatig egymás szemébe néztek, majd Zsófi hirtelen elfordult, a haját lendítve.
A lift megállt, és Zsófi kiszállt, érezve, hogy a férfi a hátába néz.
– Tetszett? – kérdezte Márton, amint a lift újra elindult. – Láttad, hogy alig állta meg, hogy ne mondjon neked valami csúnyát?
– Hagyd már. Tudd meg, hogy engem nem lehet elvarázsolni egy-két pillantással. Tapasztalt vagyok. Most még ilyen könnyed és pimasz, de ha egyszer férjhez megy, akkor majd meglátod, milyen lesz. „Drágám, Évi a párjával a Maldív-szigeteken nyaralt, mi meg megint Törökországba megyünk? Unalmas. Katinak három szőrméje van, nekem meg csak egy. Szegénynek érzem magam…” – Gábor elráncigálta a száját, komikusan utánozva a feleségének a hangját. A többiek kuncogtak.
– Csak nem szerencsés, hogy Lillával kell élned – mondta Márton.
Ekkor a lift megállt, és kiszálltak.
– Jobbra kell mennünk – mutatott Márton.
– Igazad van. Tőle annyira elegem van, hogy csak nézek a nőkre. De elég erről – legyintett Gábor. – Itt? – Megállt egy üvegajtó előtt.
Zsófi eközben a főnöke kiabálását hallgatta.
– Hol kószálsz?! A vevő lecsapta a telefont, tönkretes a üzletet! – hápogott a férfi, köpködve a dühtől.
– Gábor úr, esküszöm, ez az utolsó alkalom. Beragadtam a torlódásba…
– Kicsoda kíváncsi a részletekre? Kevesebbet aludj és indulj korábban, hogy elkerüld a dugót. Ha még egyszer késtem, esküszöm, Kövér Zsófia, nem számít, hogy az anyukád beteg, kirúglak. Most meg tűnj a szemem elől! Fogd a mintákat és irány az ügyfélhez!
Zsófi hátraZsófi elmosolyodott, és mikor a lift újra elindult, érezte, hogy talán mégiscsak van benne némi jóindulat, ami melegen áradt a szívébe.







