A vakáció alatt az apa gyakran vetett haragos pillantásokat a fiára. Péter rájött, az anyja elmondta neki, hogy az érettségi után a budapesti egyetemre szeretne jelentkezni.
Az apa hirtelen eltolta maga elől az üres tányért és mereven a fiába meredt. “Most valami történni fog,” gondolta Péter. A padlón szeretett volna elnyelődni, vagy láthatatlanná válni. Az apja haragjától a tészta megakadt a torkában, se lenyelni, se kiköpni nem tudta.
Az anyja mentette meg a helyzetet. Elterelte a férj figyelmét, teával teli bögrét tett elé, odatolta a kekszes és csokis tálat.
“Köszönöm, anyu, jól laktam. A teát később megiszom,” mondta Péter, és felállt az asztaltól.
“Ülj vissza!” mordult rá az apa.
Péter tudta, az apjával jobb, ha nem vitatkozik, így visszaült.
“Van házim…” kezdte.
“Elfér. Anyád azt mondja, Budapestre készülsz. Mi nem volt itt elég jó neked? Felneveltünk, azt hittük, öregkorunkra segítségünk leszel, te meg elszaladni tervezel?”
“Nem szaladok el…” motyogta Péter.
“Persze, mesélj. Mi van, mézzel van kenve a pesti út?”
“Ott több lehetőség van a karrierhez. Építész akarok lenni, itt nincs ilyen szak,” emelte fel a hangját Péter is.
“Béla, hadd menjen el, a tanárai is dicsérik,” nyugtatta az anyja, és kezét az apa vállára tette.
“Nincs pénzünk, hogy fizessük a tandíját. Ott minden pénzbe kerül, itt meg ingyen van. Érzed a különbséget?” lobbant fel az apa.
“Felvesznek államira,” mondta makacsul Péter. “Elmegyek mindenképp.”
“Béla, nyugodj meg, nem holnap utazik, még előtte ott a vizsgaidőszak. Menj, fiam, csináld a házidat,” intett az anyja a fiának. Péternek nem kellett kétszer mondani, azonnal kiment a konyhából.
“Elég a gyereknek megengAz apa még dühösen motyogott valamit az asztalnál, miközben Péter bezárkózott a szobájába, és álmodozni kezdett a főváros csillogó jövőjéről.
