Réka belenézett anyja szobájába, látta, hogy alszik, és óvatosan becsukta az ajtót.
“Réka,” szólalt meg hirtelen az anyja gyenge hangon.
“Igen, anyu.” Réka ismét belesett a szobába. “Azt hittem, alszol. Kérsz valamit? A lányokkal akartam egy kicsit sétálni.”
“Menj, én alszom még,” válaszolta Julianna, és lehunyta a szemét. Már az is hatalmas erőfeszítés volt neki, hogy felemelje a nehéz szemhéjait.
Réka megkönnyebbülve sóhajtott, és rohant, hogy felöltözzön. Az anyja betegsége alatt megszokta, hogy halkan járjon, csendben csináljon mindent. Most is zajtalanul suhant le a lépcsőn. Az ajtó előtt várta már osztálytársa, Miki Tóth.
“Miért tartottál ennyit?” – kérdezte helyesbődés nélkül, bosszankodva.
“Anyunak főztem levest. Hová megyünk?” – mosolygott Réka, próbálva elsimítani a bűntudatát.
“Még mindig beteg?”
“Igen, épp elaludt. Ne maradjunk sokáig, jó? Hátha szüksége lenne valamire,” kérte Réka.
“Semmi baja, majd jobban lesz, ha pihen,” mondta könnyedén Miki.
Réka beharapta az ajkát. Senkinek nem mondta el, mi betegség gyötri az anyját. Nem akarta, hogy sajnálják, vagy pánik keljen ki az iskolában.
“Na, kezd esni. Menjünk Ádámhoz, a szülei a nyaralóban vannak,” suttogta Miki, és átölelte a lányt, megpróbálva megcsókolni. De Réka hirtelen elfordította a fejét.
“Miért? Láthat valaki.”
“Ki? Anyu alszik. Akkor menjünk?” – kérdezte Miki.
Réka habozott. Múltkor, amikor Ádámnál voltak, Miki erősködött. Tetszett neki, de túl kapkodó volt.
“Réka, csak fél órácskára. Megígérem, nem fogok erősködni,” könyörgött Miki. Az eső valóban erősödött.
“Jó, de csak rövid ideig,” beleegyezett Réka.
“Persze.” Miki igyekezett elrejteni az örömét.
Ádám kinyitotta az ajtót, és elmosolyodott, amikor meglátta Mikit Rékával.
“Gyertek be.”
Réka nem mozdult. Nem szeretett volna kettesben maradni két fiúval.
“Tegnag letöltöttem egy nagyon jó filmet,” mondta Ádám. Miki lehúzta a cipőjét, és bement a szobába utána. Réka arra gondolt, hogy most lenne alkalom elmenni. De haza sem akart menni.
Behúzta maga után az ajtót, bemegy a szobába, és leült Miki mellé. Azonnal ráakaszkodott a karjával a vállára. Ádám mindkettőjüknek hozott egy-egy sört. Réka nem ivott, így Miki magához vette az övét. A lány oldalvást nézett rá, de nem szólt semmit.
A film valóban izgalmas volt, Rékát az első képtől fogva magával ragadta. Akkor kapott magához, amikor érezte Miki forró, tapogatózó kezét a pulóvér alatt. Réka megrándult, de Miki szorosan fogta a vállánál, a másik kezével pedig fájdalmasan összecsapta a mellét.
“Fáj!” – kiáltott fel. Miki elengedte, és Réka felpattant a kanapéról. Ádám már nem volt a szobában. Észre sem vette, mikor ment el.
“Réka, bocsáss meg,” motyogta Miki.
“Pedig megígérted!” – lobbant fel Réka haraggal.
“Na ne már. Miért hisztizel, mintha először lenne? Szeretlek téged.” – Ő is felállt.
Miki először mondta, hogy szereti, és Réka nem tudta eltolni magától. Megcsókolta. A sör szaga kellemetlenül áradt a szájából. A kezei hirtelen durva lett, tolakodó.
“Ne, nekem mennem kell…” – lihegte Réka, és a férfi mellkasába támaszkodott.
Miki hirtelen felkapta Rékát, és a kanapéra vonszolta, magára borult. Réka minden erejével próbálta lerázni magáról. Sikerült behajlítania a térdét, és a két láb közé szorítani.
Miki átkozódott, és leugrott róla. Réka azonnal felugrott, kirohant az előszobába, felkapta a cipőjét, és babrált a zárral.
“Na, akkor takarodj!” – kiáltott Miki a hátába.
Réka kirohant az ajtón, és zokogva rohant le a lépcsőn. Miután látott, hogy nem követik, megállt, és felhúzta a cipőjét.
Hogy hihettem neki? Anyu beteg, ő meg… Csak egyet akart tőlem.
Hazáérve, Réka sokáig mosta le Miki nyálkás csókjainak nyomát az arcáról és nyakáról. Aztán a sötétben ült a szobájában, és gondolkodott, mi lesz, ha anyu meghal? Egyedül marad. Miből fog megélni? Két hónap múlva lesz tizennyolc, és az apja után járó gyerektartás is megszűnik. Nincs pénz. Még egy báliruhára sem. De mindegy, túléli, csak anyu jobban legyen.
Hogy anyjának rákja van, Réka maga jött rá. Érezte, hogy a betegség súlyosabb, mint amit anya mondott. Beírta az internetbe a gyógyszerek nevét, amit anya szedett, és mindent megértett.
A telefonján üzenet érkezett Mikitől: “Réka, bocsáss meg.” Nem válaszolt. Az üzenetek egymás után jöttek. Miki egyszer bocsánatot kért, máskor megátkozta és elküldte. Réka kikapcsolta a telefont.
Lefekvés előtt benézett anyjához.
“Anyu, alszol?”
Julianna nehezen kinyitotta a szemét.
“Kérsz valamit? Vizet? Vécére?”
Julianna alig észrevehetően rázott a fejével, és lehunyta a szemét.
Reggel Réka a zajra riadt fel, és berohant anyja szobájába. Anyja reszkető lábbal próbált felállni, az ágy támlájába kapaszkodva. A földön hevert egy szék.
Réka odafutott, visszafektette anyját az ágyra, meglepődve, milyen könnyű és sovány lett a teste.
“Miért akartál felkelni? Szólhattál volna!” – akarta anyát.
“Azt hittem,Réka összeszorította anyja kezét, tudva, hogy bár a múltat nem változtathatja meg, Sámuel és a jövő reménysége ad erőt, hogy tovább lépjen.
