**Naplóbejegyzés**
Zsófi benézett anyukája szobájába, látta, hogy alszik, és óvatosan becsukta az ajtót.
„Zsófi” – szólította meg hirtelen az anyja gyenge hangon.
„Igen, anyu.” – Zsófi újra benézett. – „Azt hittem, alszol. Kérsz valamit? A lányokkal szerettem volna egy kicsit sétálni.”
„Menj, én pihenek még.” – válaszolta Júlia, és lehunyta a szemét. Még a nehéz szemhéjait is alig bírta felemelni.
Zsófi megkönnyebbülten sóhajtott, és sietett felöltözni. Anyja betegsége óta megszokta, hogy csendben járjon és cselekedjen. Lábujjhegyen ereszkedett le a lépcsőn. Az emelet alatt már várt rá osztálytársa, Miki Tóth.
„Mi tartott ilyen sokáig?” – kérdezte haragosan a köszönés helyett.
„Főztem anyunak erőlevest. Hová megyünk?” – Mosolygott Zsófi, mintha bűntudatát akarná elsimítani.
„Még mindig beteg?”
„Igen, épp most aludt el. Nem maradunk sokáig, jó? Hátha szüksége lesz valamire.” – kérte Zsófi.
„Nyugi, alszik egyet, jobban lesz.” – válaszolta Miki gondtalanul.
Zsófi beharapott az ajkába. Senkinek sem mondta el, mi baja van anyjának. Nem akarta, hogy sajnálják, vagy pánik legyen az iskolában.
„Na, kezd esni. Menjünk Petihez, a szülei kimentek a nyaralóba.” – suttogta Miki, és magához ölelte a lányt, megpróbálva megcsókolni. De Zsófi hirtelen hátrahúzta a fejét.
„Mi bajod? Meglátnak.”
„Ki? Anyud alszik. Na, gyerünk?” – kérdezte Miki.
Zsófi habozott. Múltkor is Petinél voltak, és Miki túl sokáig erősködött. Bár tetszett neki, de sietette a dolgokat.
„Zsófi, csak fél órára. Ígérem, nem leszek tolakodó.” – könyörgött Miki. Az eső valóban erősödött.
„Jó, de csak egy kicsit.” – beleegyezett Zsófi.
„Persze.” – Miki próbálta leplezni az örömét.
Peti kinyitotta az ajtót, és elvigyorodott, amikor meglátta őket.
„Gyertek be.”
Zsófi meg se moccant. Nem akart kettesben maradni két fiúval.
„Letöltöttem egy király filmet tegnap.” – mondta Peti. Miki lehúzta a cipőjét, és bement a szobába. Zsófi arra gondolt, hogy ez az alkalom szökésre. De haza sem akart menni.
Behúzta maga után az ajtót, belépett a szobába, és leült Miki mellé. Azonnal átölelte a vállát. Peti behozott nekik egy-egy sört. Zsófi nem ivott, így Miki is megkapta az övét. A lány oldalvást nézett rá, de nem szólt.
A film valóban érdekes volt, Zsófi az első perctől magával ragadta. Akkor riadt fel, amikor érezte Miki forró, tapogatózó kezét a pulcsija alatt. Megrándult, de Miki megtartotta a vállánál, miközben a másik keze fájdalmasan összeszorította a mellét.
„Fáj!” – kiáltotta. Miki elengedte, és Zsófi felugrott a kanapéról. Peti már nem volt a szobában. Észre sem vette, mikor távozott.
„Zsófi, bocs.” – motyogta Miki.
„Pedig megígérted!” – lángolt fel a lány.
„Ugyan már. Miért vagy ilyen feszült, mintha először lenne? Szeretlek.” – Felállt.
Először mondta ki, hogy szereti, és Zsófi nem tudta elutasítani. Megcsókolta. A sör szaga kellemetlen volt, a kezei durvává váltak.
„Ne kérlek, mennem kell…” – suttogta, és a mellére támaszkodott.
Miki hirtelen felkapta és a kanapéra vágta, magára borult. Zsófi minden erejével próbálta lerázni. Sikerült a térdét Miki lába közé szorítania.
Az elátkozódott és leugrott róla. Zsófi azonnal felpattant, kirohant az előszobába, megragadta a cipőjét, és bénán babrált a zárral.
„Akkor takarodj!” – kiáltotta utána Miki.
Zsófi kirohant a folyosóra, és harisnyában lefutott a lépcsőn. Mikor rájött, hogy nem üldözik, megállt és felhúzta a cipőjét.
Hogy hihettAz ablakból látta, ahogy a szemközti házban kialszanak a fények, és úgy érezte, hogy végre kezdődhet neki is valami jó.
