Ez az én szabályom
Ahogy gyakran megesik, Eszter soha nem ismerte apját. Az anyjával együtt hagyták őket, amikor még csak pici volt. Egy kisvárosi házban éltek, ahol az anya semmivel sem kényeztette a lányt. Már kiskorától megtanult tüzet rakni a kályhában, kertet gondozni, bevásárolni.
Kitűnő tanuló volt, szeretett iskolába járni, és álmodozott arról, hogy színésznő lesz, majd egy nagyvárosban él. Miután érettségizett, elhagyta a kisvárost, és egy megyei központba költözött. Az első megpillantott álláshirdetésre jelentkezett, és levelezőn felvették az egyetemre.
– Az álmok álmok – mondta az anyja –, de olyan szakmára van szükséged, amivel mindig megélhetsz. A színészek megélhetése pedig bizonytalan.
Az egyetem után, mikor már többet keresett, Eszter hitelre vett egy autót. Nem egy „Mercedes” persze, hanem egy szerény, használt, de megbízható „Suzuki Swift”-et. Büszkén hajtott vele haza, hogy megmutassa anyjának.
Ma már más autója van, de az elsőt soha nem felejti el. Nemrég még látta is parkolni a városban, és alig hitte el, hogy még mindig jól működik. Most is azzal járhatna, de… ahogy szokás, szerelmes lett. Első szerelem, első kaland. Majdnem azonnal együttköltözésre biztatta a fiú. Kibéreltek egy kis lakást. Hamarosan rábeszélte Esztert, hogy adja el az autóját.
– Már öreg, bármikor tönkremenhet – mondta. – Adjuk el, míg jó állapotban van, és vegyünk egy újat, ami sokáig szolgál majd minket.
Eszter beleegyezett. Mit tehetett volna? Hiszen egy férfi jobban ért az ilyesmihez, mint egy fiatal lány. Rábízta rá az eladást is. Az új autóhoz újabb hitelt kellett felvennie, de a fiú megígérte, hogy segít fizetni. Milyen boldog volt az új „Toyotájával”!
Csak hát valahogy úgy alakult, hogy az autóval ő járkált. Elvitte Esztert dolgozni, aztán ment a maga ügyei után. Kétszer segített a törlesztőben, aztán közölte, hogy neki nincs pénze.
Még mindig nem lett, volna baj, szerette volna, mentegette, de egyik nap a szomszédasszony megállította az udvaron, és megkérdezte, tud-e arról, hogy a párja más lányokat visz a lakásba.
– A saját szememmel láttam, ahogy az autóval jöttek, átölelve mentek be a kapun, és három óra múlva távoztak.
– Igen, tudom. Ez… – Az öklendező harag és sértődés miatt Eszter nem talált szavakat. – Bocsánat, sietek – motyogta, és gyorsan a bejárat felé indult.
– Küldd el, kislány, amíg még nem késő! – kiáltott utána a szomszédasszony.
Otthon Eszter végre kiadta a dühét és a könnyeit. Amikor a fiú hazaért, elvette tőle az autó kulcsait, és kizavarta.
Egyedül maradt, az autóval és a hitelekkel. Este takarított az irodában, ahol dolgozott, hogy a kollégái ne tudják. Diákokat fogadott, és angolt tanított, hogy plusz pénzt keressen. Alig vonszolta haza magát, de gyorsan kifizette a hitelt. Aztán úgy döntött, lakást vesz jelzáloggal.
Egyik szabadságán hazalátogatott anyjához. A nagyváros után a szülőfalu még kisebbnek és öregebbnek tűnt.
– Miért vagy egyedül? Múlnak az évek, a fiatalság nem örök. Tényleg senki sem tetszik? Pedig csinos vagy, van autód – mondta tiszteletteljesen az anyja.
Eszter egy sajnálkozó pillanatában elmesélte az anyjának a férfiakkal való balszerencséjét.
– Túlságosan is bizakodó vagy. Mondtam, hogy a nagyvárosban csak csalók és kísértő kísértetek vesznek körül. Olvasol a szerelemről, de az élet más. Nincsenek már lovagok. Mindenki hercegnőkön akar élni. De ne aggódj, még találod a másik feled. – Az anyja kiment a szobából, de hamar visszatért egy újságpapírba csomagolt csomaggal.
– Tessék, vedd el. Az esküvődre gyűjtöttem. Nem akarom, hogy örökké albérletben élj. Nem sok, de az önerőre elég lesz.
Eszter megölelte anyját. Mindketten elsírták magukat.
Visszatérve a városba, Eszter vett egy kis egyszobás lakást. Úgyis csak aludni járt haza. Folytatta a munkáját és a magánórákat, hogy fizesse a törlesztőt. De már nem takarított az irodában. Fáradtan, de boldogan tért haza a kis otthonába.
A korábbi rossz tapasztalatai miatt óvatossá vált a férfiakkal szemben. Rettegett a komoly kapcsolatoktól, nem engedett be senkit az életébe. Huszonnyolc évesen már saját lakása volt, a jelzálog felét kifizette, és volt egy autója, amivel a magánóráit járta.
Mindenre maga tett szert, kemény munkával és kitartással. Nem minden fiú tenné meg ezt. Nem voltak tehetős rokonai, sem apja, aki segített volna. Mindent egyedül ért el.
Csak a magánélet nem úgy alakult. Nem volt ideje ismerkedni, és helye sem. Ha mégis találkozott valakivel, nem sietett beavatni a másikat az életébe, óvatosabb lett. Pedig nagyon szeretett volna családot, gyereket, valakit, akinek főzhet, akinek vasalhat, aki várja őt a munka után…
Aztán, mint a villámcsapás, megjelent egykori iskolai barátnője, Fanni. Anyjától hozott finomságokat, savanyúságot és lekvárFanni boldogan mesélte, hogy végre megtalálta a szerelmet, és Eszter, ahogy hallgatta, úgy érezte, talán neki is itt az ideje, hogy újra bízzon a szerelemben.
