**Te magad vagy a hibás, anya**
Zsófia épp húsgombócokat sütött, amikor csengtek az ajtón. Kisétált a konyhából, hogy kinyissa.
– Anyu, hozzám jöttek – állította meg félúton a lánya hangja. – Én nyitok.
– Rendben. Nem tudtam…
– Miért állsz így? Menj már, süsd tovább a húsgombócokat – mondta ingerülten a lány, miközben az ajtó felé fordult.
– Miért az *én* húsgombócaimat? A Piacon vettem a darált húst…
– Anyu, csukd be az ajtót. – A lány felgurította a szemét.
– Mondhattad volna rögtön. – Zsófia visszament a konyhába, becsukta maga után az ajtót. A tűzhelyhez lépett, és lezárta a gázt. Állt egy darabig, majd levetette a kötényt, és kiment.
Az előszobában épp a kabátját húzta fel a lánya. Mellette Zoltán, a lány barátja állt, szerelmes pillantással figyelve őt.
– Szia, Zoltán. Hová indultok? Ebédelnétek velünk.
– Jó napot – mosolygott a fiú, és kérdezve nézett Sára felé.
– Sietünk – válaszolta a lány, anyjára sem pillantva.
– Biztos nem maradtok? Már minden kész… – ismételte Zsófia.
Zoltán habozott.
– Nem! – vágott közbe élesen Sára. – Gyerünk. – A karjába kapaszkodott, majd kinyitotta az ajtót. – Anyu, becsukod?
Zsófia odament, de nem csukta be teljesen, hanem résnyire nyitva hagyta, mert meghallotta a beszélgetést a lépcsőházban.
– Miért beszélsz így vele? Jó illata van, én tuti megenném a húsgombócokat.
– Menjünk. Elmegyünk egy kávézóba. Elegem van a húsgombócokból – morgott Sára.
– Hogy lehet belőlük eleged? Imádom anyukád húsgombócait, mindennap megenném – mondta Zoltán.
Sára válaszát Zsófia már nem értette. A hangok lassan eltávolodtak a lépcsőn.
Becsukta az ajtót, majd bement a nappaliba. A férje a tévé előtt ült.
– Gábor, gyere ebédelni, míg meleg.
– Micsoda? Jó. – A férj felkelt a kanapéról, Zsófia mellett sétált be a konyhába, és leült.
– Mi lesz ma? – kérdezte követelőzően.
– Rizs húsgombóccal, saláta – válaszolta Zsófia, miközben leemelte a serpenyő fedelét.
– Hányszor mondtam, hogy a sült húst nem eszem – jegyezte meg morcosan.
– Tettem bele vizet, majdnem gőzölve készült. – Zsófia megállt a tűzhelynél, a kezében a fedővel.
– Jól van, adjál. De legyen ez az utolsó.
– Ebben a korban nem szabad fogyni – tette hozzá Zsófia, miközben a férje elé tette a tányért.
– Milyen korban? Én még csak ötvenhét vagyok. A férfiaknak ez a bölcsesség és virágzás kora. – A férj villával felkapta a húsgombócot, és beleharapott.
– Mi van veletek ma, megegyeztetek? Sára elsietett, nem maradt ebédelni, te meg itten hergelődöl. Na, majd ha abbahagyom a főzést, meglátjátok, milyen lesz. Azt hiszitek, a kávézókban finomabb és egészségesebb az étel?
– Akkor ne főzz. Neked sem ártana fogyni. Nemsokára be se férsz az ajtón. – A férj befejezte az első húsgombócot, és a másodikra nyúlt.
– Tényleg? Szerinted kövér vagyok? Én meg töröm a fejem, miért kezdettél hirtelen önmagadra figyelni. Vettél farmert, bőrdzsekit, baseballsapkát. Lefényeztetted a kopaszodást. Kiért csinálod? Nem értem. Kövér vagyok. Van, akivel összehasonlíthatnál? – kérdezte sértődötten Zsófia.
– Hadd egyek már nyugodtan. – Gábor megfogta a rizst, de a szájához sem emelte, visszatette a tányérra. – Adj ketchupot – követele.
Zsófia kivette a hűtőből a ketchupos üveget, erőteljesen az asztalra tette, majd szó nélkül kiment. A saját tányérján meg se kóstolt étel maradt.
Bement Sára szobájába, leült az ágyra. Könnyek gyűltek a szemébe.
*„Főzöl, töröd magad, de ők… Mindent megteszek értük, és semmi hálát nem kapok. A férjem meg megfiatalodik, mást nézeget. Kövér vagyok neki. A lányom úgy tekint rám, mint egy kiszolgálóra. Ha nyugdíjas vagyok, akkor lehet velem bánni, mint egy szolgával? Dolgoznék, ha nem küldenek el. A tapasztalt munkaerő már nem kell, csak a fiatalokat. De mit tudnak azok, a fiatalok?… Mindig előbb kelek, hogy reggelit adjak, bár nem megyek dolgozni. Egész nap hajtom magam, le sem tudok ülni. Magamnak köszönhetem, elkényeztetem őket. Így aztán nyakamba ültek, és úgy utaznak rajtam.”* – A könnyek végigfolytak az arcán. Zsófia elfojtotta a zokogást, és gyorsan megtörölte a kezével a könnyeit.
Mindig azt hitte, jó a családja. Nem tökéletes, de nem is rosszabb másokénál. A lánya egyetemre jár, jól tanul. A férje nem iszik, nem dohányzik, jól keres. Otthon rend és kényelem van, finom az étel. Mi hiányzik még neki?
Odament a szekrény tükréhez, alaposan megvizsgálta magát. *„Hát igen, híztam, de kövér nem vagyok. Legalább a ráncok kevésbé látszanak az egészségesen telt arcomon. Mindig is szerettem enni. Jól főzök. De nekik ez úgylátszik nem kell. Amikor dolgoztam, mindig kifestettem magam, megszárítottam a hajam. Most csak összefogom, hogy ne legyen útban. Így kényelmesebb. Vajon magassarkúban és sminkkel kellene takarítani? De tényleg fogynom kéne. Meg festetnem a hajam.”* Újra leült az ágyra, és elmerült gondolataiban.
Reggel Zsófia nem keltA következő reggel már nem Zsófia keltette a családot, hanem a fiatalabb, bátrabb önmaga – és ezzel kezdődött egy új fejezet az életükben.
