Az én lakáskulcsomat én viszem vissza. Anyu, többedet nem kapsz tőlem egy fillért sem…
Eszter a Váci utcán találkozott Zsolttal. Sietett az edzőterembe, de a lámpa makacskodott, nem váltott zöldre. Körbenézett. A gépkocsik között egy rés nyílt, úgy döntött, átszalad. Épp ekkor egy autó csapódott ki a kanyarból, a sofőr is sietett. A lámpa sárgára váltott, ő pedig még jobban rálépett a gázra. Úgy tűnt, a gépkocsi és az útjába rohanó nő elkerülhetetlenül összeütköznek. De a vezér gázról fékezőre kapott, és elfordította a kormányt. Szerencsére senki sem sérült meg. A lámpa pirosra váltott, a forgalom megállt.
Eszter az éles fékhangra megdermedt, lehunyta a szemét, várta az ütközést. De ahelyett a sofőr kiugrott az autóból, és ráförmedt:
— Megőrültél? Ha magadra nem is vigyázol, másokra gondolhatnál! Miért vágsz a kocsi elé? Egy másodpercet nem tudtál várni?
Eszter kinyitotta a szemét. Maga előtt egy negyvenes, dühös arcú férfit látott.
— Kérem, bocsásson meg… — könyörgött Eszter, tenyerét összetéve. — A fiam versenye van, nagyon szeretett volna, ha ott leszek. Már most késtem. A főnököm nem engedett korábban elmenni. Minden perc számít… — hadarta, majd hirtelen elhallgatott.
A sofőr figyelmesen hallgatta. Most, hogy nem kiabált, egészen szimpatikus férfivá változott. Eszter elpirult.
A lámpa ismét zöldre váltott, az autók elindultak. A férfi felkapta Esztert, és a járdára vonszolta.
— Az edzőterembe sietett? — kérdezte már nyugodtabban.
— Igen. Honnan tudja?
— Maga mondta, hogy versenyre megy. Üljön be, elviszem.
— Ó, dehogy… — kezdte Eszter.
— Üljön be! — csapott rá a férfi.
Eszter behunyorodva beszaladt az autóba. Három perc múlva már az edzőterem bejárata előtt álltak. A férfi is kiszállt.
— Köszönöm, én már eljutok…
— Nem magával van bajom.
— Apa! — egy tizenéves lány rohant oda a hátizsákkal.
Összeölelkeztek, majd beszálltak az autóba. Eszter elbámult rájuk, de aztán magához tért, és beugrott az épületbe.
Így találkoztak Zsolttal. Néha egy balesetből is szerelem születhet.
Eszter még épp időben ért, hogy lássa a fia fellépését. Harmadik lett.
— Nos, beülünk egy kávézóba? Ünnepeljük a győzelmet? — kérdezte Eszter, amikor Dávid kijött az öltözőből.
— Dehogy nyertem! Csak harmadik lettem.
— Csak harmadik! — ugratta vissza a fiát. — Hányan indultak a versenyen? Három győztes lett, és te köztük vagy. Büszke vagyok rád. Legközelebb az első helyért fogsz harcolni. — biztatta. — Féltél?
— Kicsit. Menjünk haza. Fáradt vagyok. Azt hittem, el sem jössz.
Három nappal később ismét meglátta ZsolAz edzőterem előtt váratlanul újra meglátta Zsoltot, aki mosolyogva nyújtotta felé egy csokor piros rózsát, és azt suttogta: “Most már nincs menekvés, szeretlek.”
