Azon a nyári napon a folyóparton…
Vércse családja szoros egységben élt. Harmadikos korában született meg a húga, Kincső. Nagy örömet lelt abban, hogy ő a nagy lány, anya segítője. Örömmel toltatta a babakocsit, miközben anyukája vacsorát főzött vagy takarított.
Amikor Kincső felnőtt egy kicsit, a bölcsődébe nem vették fel, mert túlterheltek voltak a csoportok, és alig voltak nevelők. Senki sem akart pár forintért gyerekekkel foglalkozni. Az igazgatónő azt ígérte, felveszik Kincsőt, ha anya náluk kezd el dolgozni. Anya beleegyezett, bár kevesebbet keresett, mint előző munkahelyén.
Kincső gyenge és beteges gyerek volt. Mindig óvakodtak körülötte. A bölcsődében anya szeme folyamatosan rajta tartott. Az iskola után Vércse gyakran betért anyukájához. Nem minden gyerek szereti a rakott krumplit és a kását, de ő imádta. Anya mindig megtartott neki pár adagot, amit a többi gyerek nem kívánt. Így Vércse jól lakott.
Ha teleett magát finom ételekkel, hazavitte Kincsőt, és anya hazaérkezéséig vele maradt. Szerette a húgát. Aztán felnőtt, és borzasztóan makacssá vált.
Kincső négyéves volt, amikor apukájuk meghalt. A nyár perzselően forró volt. Harmadik hete, hogy a hőmérséklet harminckét fok fölé emelkedett. A hétvégéken az emberek menekültek a fullasztó városból, a kertbe vagy a folyópartra.
A szüleik magukkal vittek vizet, ennivalót, és reggel elindultak a gyerekekkel a városon kívülre. A folyónál már tömeg nyüzsgött, alig fértek el. A forróságtól a meleg vízben kerestek menedéket. A sekélyben minden korú gyerek csapott-vágott, felnőttek pedig figyeltek rájuk. Kincső is a part közelében pancsolt, Vércse pedig ügyelt, nehogy valaki rálépjen, vagy mélyebbre ússzon.
Amikor apa futva beugrott a vízbe, és fröccsent fel egy vízsugár, Vércse azt hitte, csak úszni akar. Egyre távolabb úszott a parttól. Aztán meglátta a folyó közepén két tinédzsert.
Először azt hitte, csak bolondoznak. Még arra is gondolt, hogyan engedhették el őket a szüleik ilyen messzire. A folyó elég széles volt. Egy felnőtt férfinak is nehéz lett volna átúszni, de senki sem próbálkozott. Mégis, a fiúk a közepéig elértek.
Az egyik állandóan a víz alá került, a másik utána merült. Mikor látta, hogy apa feléjük úszik, akkor jött rá, hogy nem játszanak, hanem fuldokolnak. Vagyis az egyik, a másik meg próbálta a víz színén tartani.
Körülöttük mindenki vízben játszott, senki sem vette észre, mi történik a középen. Vércse feszülten figyelte apját és a fiúkat, elfelejtve a lábánál hempergő Kincsőt.
Apa odaért hozzájuk, és azonnal merülni kezdett, majd az egyik fiút a felszínre húzta, és a part felé kezdett úszni. Lassan haladt, mert egyik kezével evezett, a másikkal a fiút tartotta, nehogy a feje a víz alá kerüljön. A másik fiú is kimerült, időnként megragadta apát, hátráltatva őt.
– Ugyan már, csak megfullasztja! – kiáltotta Vércse.
Kiáltására felfigyelt két férfi. Odanézett, amerre ő mutatott, rögtön megértették, mi történik, és segítségére siettek. A parton is többen elkezdtek oda nézni.
A férfiak átvették a fiúkat. Vércse örömmel integetett. De hamarosan észrevette, hogy apja sehol sincs. Hiába nézett, a szemét kidörzsölte, nem látta.
– Apa! Apu! – sikoltotta.
A kiáltásra anya odafutott.
– Ott… – mutatott a folyó közepére. A rémülettől alig tudott beszélni. – Apa eltűnt!
Anya felkapta Kincsőt, és keresni kezdte a férjét a vízben. Néha azt hitte, meglátja, és mondta Vércsének: „Ott van!”, de a lány csakDe Vércse csak csóválta a fejét, és továbbra is a folyó közepére mutatott, tudva, hogy az a nap örökre megváltoztatja életüket.
