Egyedülálló nő vontatóval
Zsófi egyedül nevelte a fiát. A férje elhagyta őt több mint tíz éve. Ezalatt a idő alatt nemesi módon fizette a tartásdíjat, tiszta volt a lelkiismerete és a törvény előtt. Így beszélt magáról.
Elment, magával vitte a holmiját és a kocsit, Zsófit meg hagyta a kifizetetlen lakáshitel és a fiú mellett. Az egész idő alatt egyszer sem látogatta meg a fiát, sosem köszöntötte fel, nem adott ajándékot a születésnapjára.
— Biztos már megtalálta a következő bolond nőt, aki boldoggá teszi. Így fog menekülni a felelősség elől, amíg el nem veszíti a férfierejét. És minél gyorsabban, annál jobb. Mondtam, ne vegyél fel lakáshitelt. Nem hallgattál rám. Most egész életedben dolgozni fogsz érte — sóhajtotta Zsófi anyja.
Bár épp ők unszolták, hogy vegyen fel hitelt és írassa a lakást a saját nevére.
Így élt hát, fizetéstől a fizetésig, két munkahelyen dolgozott, közben nevelte a fiát. Hála istennek, Bence nem okozott nagy gondot.
A második munka után, kimerülten és kivagyva, bemászott a boltba, aztán lassan hazatámolygott, csak arra vágyott, hogy lerázza a nehéz táskát, levetkőzzön, leüljön, kinyújtóztassa a lábát és becsukja a szemét. Úgy érezte magát, mint egy lovat a városi parkban. Azokat is megfonják, ékesítik csillogó tollakkal, színes takaróval fedik. Lassan, toporogva mennek, fáradt szemmel néznek maguk elé, és hátukon egy újabb boldog gyereket hordoznak. Így érezte magát Zsófi. Körbe-körbe: munka, bolt, otthon.
Kényelmes, könnyen tisztítható ruhákat viselt, amit az “Árkád” üzletben vásárolt. Új ruhát ritkán engedhetett meg magának, és csak különleges alkalmakra vette fel, amiből az életében kevés volt. Így a ruhái is elavultak.
Zsófi sétált és gondolkodott, mit főzzön vacsorára, vajon Bence otthon van-e… A nagy női táska vállán lógott. Az egyik kezével fogta, hogy ne csússzon le, a másikban pedig a műanyag szatyrot cipelte. Ha a fiú otthon volt, öt percet pihent, aztán ment főzni tésztát virslivel.
Pedig milyen volt régen! Dús haj, csillogó szem. Most is ad magára, alakja kifogástalan. Mint minden lány, ő is a szerelmet álmodta. És az meg is érkezett Mátyás személyében. Hogyan is ne szeretett volna bele egy ilyen helyes pasiba? Ígérgetett örök szerelmet, azt, hogy lesz autójuk, tuti egy flancos “Merci” vagy legalább egy “BMW”. Hogy biztosan két gyerekük lesz.
Autót vett, azzal is távozott a fényes jövőbe, hagyva Zsófit a lakással, a hitellel és a fiúval.
Zsófi a járdát bámulta. Ha nem figyelsz, belelépsz egy tócsába vagy eltöröd a lábad. Az utak itt mindig is hullámosak voltak. Még el is kell ugranod a széléről, nehogy valami száguldoző paraszt sárral fröccsentsen el, amikor átgázol egy vízfolton.
— Zsófi! — Egy elegánsan öltözött, csinos nő állt az útjába.
Alig ismerte meg Annát, akivel együtt járt iskolába. Az soha nem volt szépség, most viszont úgy nézett ki, mintha valami divatlap címlapjáról szállt volna alá. Zsófi a saját egyszerű öltözéke mellett nyomorultnak érezte magát.
— Milyen jó, hogy találkoztunk! Anyámhoz jöttem, de senki sem itt a régi barátok közül. Mindenfelé szétszéledtek. Zsófi! Hogy vagy?
“Mintha nem látnád rajtam?” — gondolta Zsófi, de hangosan csak ennyit mondott:
— Jól, ahogy mindenki.
— Férjnél vagy?
— Elváltam. A fiúmmal élek. És te?
— Én… — Anna boldogan lehunyta a szemét, mintha a nap vakítaná. — Férjhez mentem egy spanyolhoz, Barcelonában élek. Anyámhoz jöttem egy hétre. Hallod, nem engedlek el így. Üljünk le valahol. Vagy hívj meg magadhoz. Hol laksz?
— Itt… a közelben. Gyere, csak nálam káosz van. Még az esti mosogatás is otthon van.
— Semmi baj, hozzászoktam mindenhez, én magyar vagyok.
Zsófi kinyitotta a lakás ajtaját, és odakiáltott a szobák felé:
— Bence, itthon vagy? Van vendégünk.
Az ajtóban egy csinos kamasz jelent meg.
— Hú! Ez a fiad? Jóképű! — csodálkozott Anna. — Melyik osztályba jársz? Mit tanulsz tovább?
— Még nem döntöttem. Anyu, elmosogattam, most tanulnom kell — mondta, és visszament a szobájába.
— Nahát, milyen önálló! — Anna hangjában irigység csendült.
— Neked vannak gyerekeid? — kérdezte Zsófi.
A fiúért érzett büszkeség dagasztotta a mellét.
— Nincs. A férjem sokkal idősebb nálam. Már felnőtt gyerekei vannak, nem akar több pelenkázással és tápszerrel vesződni.
Zsófi kapkodva készítette el a vacsorát, Anna meg mesélt a spanyolországi életről.
— Te miért váltál el, a férjed ivott? — kérdezte végül Anna.
— Nem, nem ivott. Amíg Bence meg nem született, minden rendben volt. Aztán… Bence rosszul aludt, nyűgös volt. Nem dolgoztam, itthon voltam a gyerekkel, közben meg a lakáshitel, az autóhitel. Szóval azt mondta, belefáradt ebbe az életbe, és elment, pontosabban elhajtott a kocsijával.
— Micsoda féreg! — kiáltotta Anna. — Otthagyott téged a gyerekkel és a hitellel!
Zsófi nem ment bele a részletekbe, hogy mennyire nehéz volt akkor. Kevés esély volt rá, hogy Anna megértse volna. A szülei persze segítettek, különben nem élte volna túl, vagy elveszítette volna a lakást.
— Semmi baj, vége a feketeAztán egy nap Anna is eltűnt a képből, de Zsófi már nem bánta – hiszen rájött, hogy a boldogság nem Barcelona fényeiben rejlik, hanem abban a meleg mosolyban, amit Antónia és Bence minden nap elém tesznek otthon.
