— Éva néni, a játszótéren valami idegen férfi és a kislányod, Zsófi odament!
— Mit értesz az alatt, hogy odament? Márta, mit beszélsz? Hol van? Ki volt?
— Honnan tudjam? Odamentem hozzá, meg akartam kérdezni, ki ő, de a fickó csak úgy elfutott, csak a sarka látszott.
— Nem tetszik ez nekem. Zsófi! Gyere ide, kislányom!
Az ötéves kislány, akinek csigás copfjai mindenfelé álltak, odaszal a Zsuzsához és ragyogó mosollyal nézett rá.
— Anyu! Láttam kiskutyákat!
Zsuzsa feszülten figyelte a lánya arcát, próbálva megérteni, mi történt a játszótéren, amíg távol volt. Zsófi ugyanúgy nézett ki, mint máskor, de az anyai szívet mégsem hagyta nyugodni a dolog.
— Hol láttál kiskutyákat? Ki mutatta meg őket neked?
Zsófi meglepítve nézett az anyjára, aztán vállat vont.
— Senki nem mutatta, magam láttam. Három van: kettő fekete, egy meg foltos. Gyere, megmutatom!
Zsuzsa megragadta a lány kezét és szigorúan kérdezte:
— Ki jött oda hozzád? Valami bácsi? Mit mondott? Megtapogatott?
A kislány még jobban elképedt.
— Anyu, mi bajod? Reszket az alsó ajkad. Senki sem jött oda hozzám, miért gondolod? Csak egy kedves bácsi kérdezte, hogy ismerem-e Zsuzsát.
Zsuzsa szíve összeszorult. Ki lehetett? Csak nem ő? Ki más kérdezné rá, ha pontosan tudja a nevét?
— Hogy nézett ki ez a kedves bácsi?
De Zsófi nem tudott válaszolni, mert anyja telefonja zendített. Férje, Gábor hívta. Nem hagyhatta figyelmen kérül.
— Igen, drágám?
A fejéből nem akart kikopni a gondolat a különös „kedves bácsin” és a lánya közti beszélgetésről. Nem tervezte elmondani Gábornak, hogy valaki odament Zsófihoz, és a kislány is szót fogadt.
— Ne aggódjon apu feleslegesen — magyarázta a kislánynak.
Az éjszaka nyugtalanul forgolódott, aludni sem tudott. Reggel rettenetes fejfájással ébredt, semmi kedve nem volt semmihez. Minden mozdulat fájdalmat okozott, ezért úgy döntött, pihen, nem főz, nem takarít.
— Menjünk ma étterembe — javasolta Gábor, és Zsuzsa boldogan beleegyezett.
A második házassága teljesen más volt, mint az első. Gábor mellett biztonságban érzete magát, és viszonozta szeretetével.
— Tök jó ötlet! — mosolygott.
A hangulata javult, ám amikor elindultak autóval, Zsuzsa észrevett egy gyanúsan ismerős alakot a szomszéd kapuban. Megállt, szíve dobogott, próbált fókuszálni.
— Zsuzsi, mi a baj? — szólalt meg Gábor.
— Anyu, ülj már be! Mit nézel?
Lassan beült, de tekintete nem tért le a 10 méterre álló férfiról. Az autó elindult, de Zsuzsában nyugtalan érzés maradt, mintha szíve fájna.
Az étteremben sem tudott lazítani. Amikor Gábor kiment telefonálni, Zsófi hangja vonta figyelmét.
— Anyu, ma is láttam azt a kedves bácsit.
Zsuzsa majdnem felkiáltott. Ránézett a lányára, és rádöbbent, hogy az, aki tíz éve kitörölte az életéből, most visszatért. A gondolat súlyos volt, kavargott benne a szép és a szörnyű.
— Este láttad? — kérdezte gépiesen.
— Igen, mikor jöttünk. A szomszéd kapuban állt és minket nézett.
A vacsora után, melyet alig bírt végigülni, Zsuzsa felsóhajtott. Gábor megfogta a kezét.
— Mi történt, Zsuzsi? Egész nap más vagy.
Nem akarta elmondani, de nem bírta tovább.
— Gábor, Dávid visszajött.
A férfi megállt, elengedte a kezét.
— Dávid? Felhívott?
— Anyu, ki az a Dávid? — szólalt meg Zsófi.
— Egy ismerősöm — válaszolta Zsuzsa, majd Gáborra nézett. — Nem hívott. Tegnap és ma láttam a házunközben. Ő az.
Gábor nem szólt, csak indultak haza. Közeledve látták a kapuban álló férfit, aki figyelte a közelgő autókat.
— Igazad volt — mondta Gábor. — Ő az. Megtalált.
— Beszélhetek vele? — kérdezte reszketve.
— Zsuzsi — mondta csendesen Gábor — ő a fiad. Nem tilthatom meg.
Zsuzsa bágyadtan bólintott. Gábor megérintette a kezét.
— Menj, mi Zsófival körözünk még.
Hálásan nézett a férjére, majd kiszállt. Odalépett Dávidhoz, belenézett az arcába. Tíz év után megváltozott: arca ráncos, haja ritkuló. De a tekintete hideg maradt.
— Szia — köszönt Zsuzsa.
— Kerestelek — válaszolta Dávid. — Beszélni akartam. Aztán megtudtam, hogy hozzá és Gáborhoz mentél feleségül, és szültél neki egy lányt.
A hangja kemény volt. Zsuzsa tudta, nem változott.
— Azért jöttél, hogy megmondd, mit gondolod?
— A fiad vagyok! Nem hívsz fel?
— Nem vagy nyitott a beszélgetésre. Miért kerestél meg?
Tíz évvel ezelőtt Dávid összepakolt és otthonagyta anyját, amiért elvált az apjától. Apja részéről hallotta a történetet, anyja védelmére nem kívánt hallgatni.
— Te és apám között mi történt valójában?
Zsuzsa elmesélte az erőszakot, az italozást, a rettegést. De Dávid csak legyintett.
— Hát persze. Most én kérnék tőled pénzt.
— Te választottad ezt az utat.
— Te széttörted a családot! — mérgelődött Dávid.
Zsuzsa hidegen nézett rá.
— Tíz éve meghaltam neked. Hagyj békén!
Dávid utolsó nézete gyűnyoros volt.
— Azt kívánom, apám élne, te meg ne!
Zsuzsát hideg és üresség töltötte el. Rájött: már nem szereti a fiát.
A múltat nem lehet megváltoztatni, de egy új életetDe ahogy Dávid eltűnt a sötétben, Zsuzsa mélyet lélegzett, és hazaért, ahol várt rá a családja – végre megértette, hogy az igazi békét nem a múlt gyötrelmeiben, hanem a jelen szeretetében kell keresni.







