– Mi ez a megszokás, hogy a telefonodtól el sem tudsz szakadni?! Vagy tedd el a telefonodat, vagy távozz az asztaltól! — kiáltott ismételten Ádám a mostohafiára.
– Én akarom, és telefonálok közben! Téged ez miért érdekel?! Te senki vagy számomra… — vágott vissza a tízéves Máté, türelmetlenül.
– Mit mondtál?! Amíg én itt vagyok a házban, én vagyok a főnök, és tiszteletet kell nekem adnod! Az én szüleim koromban nem mertem így beszélni! — zúgott Ádám, miközben Máté felugrott az asztaltól és becsapta az ajtót a szobájába.
– Miért nem tudtok megint normálisan viselkedni? Már nem tudok nyugodtan megfürdeni, ti azonnal beleköttök! Hú, de elegem van ebből az egészből! — lépett ki a fürdőszobából Mária, Máté édesanyja.
– A fiad már teljesen elszemtelenedett! Semmilyen nevelést nem kapott! Az a te hibád, egyébként! — kiabált dühösen Ádám a feleségére.
Mária leült a konyhában. Levette a fejéről a törülközőt, amit pár perce borított a fejére. Fáradtan megtörölte az arcát, a férjére nézett, majd sóhajtott és a szemét lesütötte…
…Tizennyolc évesen Mária teherbe esett az egyetemista barátjától. Különösebb szerelem nem volt akkor. Találkoztak és ennyi… Elmondta a fiúnak a terhességét. Ő elmondta ezt a történetet a szüleinek. A szülők gyorsan döntöttek. Azonnal átíratták a fiút egy másik egyetemre, messze az ország túlsó végén, Máriának pedig pénzt adtak abortuszra.
Mária nem is gondolt arra, hogy megszabaduljon a babától. Eldöntötte, hogy világra hozza, és egyedülálló anyák táborába lép.
– Jaj, Máriám! Nagyon sajnállak! Én vagyok az egészben a hibás, nem figyeltem eléggé. El kellett volna mondanom neked. Én már tudom, mit jelent egyedül nevelni a gyermeket, és te is ezen az úton jártál. Olyan, mintha megismételnéd a sorsomat… — sóhajtotta akkoriban Éva, Mária édesanyja.
– Ne aggódj, anya. Te felneveltél engem, és én is meg tudom ezt csinálni. Először egy év akademikusi szünetet fogok kérni, aztán átképzésem lesz. Milliók élnek így, és én sem leszek rosszabb! Elboldogulunk! — válaszolt Mária.
– Elboldogulsz, de nem ez a legjobb sors… A férfiak nem szeretik a más gyerekét. Te meg fiatalon máris terhesen!
– Anya, állandóan ezzel a sztereotípiával jössz. Biztos vagyok abban, hogy van valahol az a férfi, aki majd szeret engem és a születendő gyermekemet is. — válaszolta Mária magabiztosan.
– Hát, csak legyen így… — mondta Éva.
…Kilenc hónap múlva Mária világra hozta a fiút, akit Egonnak nevezett el. Ezután az élet elképesztő gyorsasággal pörögni kezdett. Először, ahogy eltervezték, akadémiai szünet az egyetemen. Aztán levelező szak, munka, vizsgák, betegségek, óvodai napok, Egon szülinapjai egymás után. Természetesen nevelni a gyermeket egyedül Máriának nagyon nehéz volt. Hálás lehetett az édesanyjának, aki nem hagyta magára a nehéz pillanatokban és segített, amennyire tudott.
…Mária már elvitte a fiát az első osztályba, megszerezte a diplomáját, és jó állást talált, de a magánélete úgy maradt, ahogy volt. Anyja részben igaza volt a férfiakról mondott véleményével. Előfordult, hogy Mária iránt érdeklődtek férfiak. Néhányukról Mária nem is érezte az érdeklődést. Mások, amint tudomást szereztek arról, hogy Máriának van egy fia, azonnal eltűntek különböző indokokkal. Így élt együtt Egonnal.
– Mária, láttad az új építési vezetőt? Milyen… — kérdezte játékosan a kolléganő, Júlia.
– Nem. Miért? Aranyból van? — kérdezte közömbösen Mária.
– Hát, aranyból nem, de nem is rossz… Éppen ma lesz egy közgyűlés, akkor megismered. Akkor megérted, miről beszélek.
A mai napon, Mária, az összes cég munkatársával megismerte az új építési vezetőt. Ádám valóban vonzó fiatal férfi volt, sportos testalkattal és jó humorral. Valahogy kifejezetten gyorsan beilleszkedett a csapatba, baráti kapcsolatokat alakított ki, de a legjobban Máriát kedvelte. Ezt a különleges bánásmódot a nő az első naptól érezte.
Először Ádám udvariasan megkérte, hogy a szünetben igyanak meg egy kávét. Aztán tovább ment: meghívta az első randira. Mária beleegyezett, de azonnal eldöntötte, hogy amint lehet, elmondja neki Egonról.
Ádám is mesélt magáról, hogy harminchárom éves koráig nem nősült meg. A közelmúltban édesanyjával lakott. Aztán összegyűjtött egy saját lakásra, és most kész a házasságra.
Mária is mesélt magáról, és gondosan jelezte, hogy egyedül neveli a fiát. Ádám nyugodtan reagált erre, elmondta, hogy mindig vágyott egy fiára. Mária megnyugodott, és a románcuk is gyorsan fejlődött. A nő bemutatta a választottját a fiának. Mindhárman együtt sétáltak a parkban, moziba jártak. Mindez jól alakult. Természetesen ebben a helyzetben Ádám és Egon viselkedtek egy kicsit félénken. Mária meggyőződése volt, hogy barátokká fognak válni, és ami még jobb, valódi közelséget tapasztalhatnak meg. Mint apa és fia.
– Máriám, esetleg költözzünk össze? — kezdte egy nap Ádám.
– Nem tudom, Ádám. Úgy tűnik, nem ellenkezem, de Egon… Iskolát kellene váltania, és ő valószínűleg nem szeretné. — osztotta meg a gondolatait Mária.
– Hát, akarja, vagy sem! Te elhíztattad őt, drágám. Ahogyan mondjuk, úgy lesz. Csak tedd elé a tényeket, hogy költözünk, és ő új iskolába megy. — felelte Ádám.
– Nem tudom…
Mária valóban szeretett volna Ádámhoz költözni, de valami megállította őt, és nem engedte meg, hogy komoly lépést tegyen egy teljesen új életbe.
További hónapok teltek el. Ádám ismét felhozza a költözést és a hivatalos házasságot.
– Na jó, Ádám. Beszélek Egonnal. Talán éppen nyáron költözünk, és az új tanévtől a te kerületedben iskolába fog járni.
– Mária, már beszéltünk erről. Miért beszélsz mindig Egonról? Döntsük el ezt közöttünk, és őt csak tájékoztatjuk a tényekről. Ő csak egy gyerek, nem neki kell eldöntenie, hol és kivel él. — ragaszkodott Ádám a saját álláspontjához.
– Ádám, én nem tudom így csinálni. Ez az én fiam, mindenkinek a barátai vannak ebben az iskolában, és az edzései is. Én eddig is szeretnék beszélni vele.
Máriának hosszasan készülnie kellett a fiával folytatott beszélgetésre. De egy szombaton végül is úgy döntött, hogy előhozza ezt a nehéz témát.
– Egon, mit szólsz ahhoz, hogy együtt költözünk Elhó, bácsihoz?
– Minek? — kérdezte értetlenül a tízéves fiú.
– Hát, tudod, mi szeretjük egymást, összeházasodunk, és egy családként fogunk élni.
– Akkor talán inkább a nagymamámhoz költözöm? — kérdezte összezavarodva Egon.
A levegőbe egy rövid szünet köszöntött be.
– Nem, fiam. Miért költöznél a nagymamához? Egyrészt szeretnélek minden nap látni. Másrészt a nagymama már nem fiatal, és veled kellene házi feladatot csinálni, főzni… Nem.
Mária érezte, hogy Egonnak nem igazán tetszik a költözés. Két érzés küzdött benne. Egyrészt szerette Ádámot, együtt akart élni vele, és együtt aludni, reggel együtt ébredni. Másrészt, a nő valóban szerette a fiát, és nem akarta rontani a közeli, bizalmas kapcsolatukat.
– Máriám, benyújtottuk a házassági kérelmet, most beszéljünk a költözés időpontjáról. Szerintem minél hamarabb, annál jobb lenne.
– Ádám, beszéltem Egonnal. Szerintem valahogy … — Mária nem tudta befejezni a mondatát, mert Ádám félbeszakította.
– Mária, elviszem őt az iskolából és férfi módjára beszélek vele. Csak túlságosan elkényeztetted őt. Olyan, mintha egy lány lenne: megyek, nem megyek…
– Nos, próbáld csak… — állt be óvatosan Mária.
Este Ádámnak Egont kellett volna hazahoznia. Mária abban az estében nagyon izgult. A szívében igazán reménykedett, hogy minden simán fog menni, és Ádám meg tudja győzni a fiát a költözésről. Finom vacsorát készített. De a fiú és Ádám érkezésének hangulata alapján, a beszélgetésük nem sikerült.
– Mária! A fiad egy teljesen neveletlen gyerek! — szinte az ajtóból kiáltott Ádám.
– Miért gondolod ezt? — kérdezte Mária, miközben Egont figyelte, aki sietve elment a szobájába.
– Miért gondolod? Még mindig kérdezed?! Hát ő olyan hisztérikát csinált! Fiú, és még annál is rosszabb, mint egy lány! Költözünk, és kész! Mert nézd, mennyire húzogatja az agyamat! De én át fogom nevelni és normális fiút csinálok belőle!
– Üljünk le vacsorázni. — javasolta Mária.
Ádám már ült az asztalnál, csak Egonra vártak, aki még mindig a szobájában volt.
– Egon, fiam, gyere vacsorázni! — kiáltotta Mária, anélkül hogy elment volna a konyhából.
– Nem akarok. — felelte Egon.
– Ne légy már ilyen nyavalygós! Esküszöm, mint valami lány! Nem vagy te már kisfiú, elég nagy vagy ehhez! Zongorára jársz! A mosdóm mellett van egy bokszszekció, oda fogsz járni a zenekar helyett. — összegezte szigorúan Ádám.
– Inkább a nagymamámmal élek, mint veled! — kiáltotta Egon, Mária hallotta, hogy sír.
– Nincs nagymama. Együtt élünk, és kész…
…Mária és Egon Ádámhoz költöztek. Azóta Mária nyugodt élete véget ért, mert a lakásban a viták szinte minden nap felmerültek.
– Mi ez a megszokás, hogy a telefonodtól el sem tudsz szakadni?! Vagy tedd el a telefonodat, vagy távozz az asztaltól!
– Én akarom, és telefonálok közben! Téged ez miért érdekel?! Te senki vagy számomra… — vágott vissza a tízéves Egon, nem törődve a férfiakkal.
– Mit mondtál?! Amíg én itt vagyok a házban, én vagyok a főnök, és tiszteletet kell nekem adnod! Én a szüleim korában nem mertem így beszélni!
– Miért nem tudtok normálisan viselkedni? Már nem tudok nyugodtan megfürödni, ti mindenbe beleködtök!
– A fiad teljesen elszemtelenedett!
Egon kiszállt az asztaltól az el nem fogyasztott ételével.
– Mária, lehet, hogy igazán elküldjük a gyereked a te anyádhoz? — javasolta Ádám.
– Nem, Ádám. Azt szeretném, hogy a fiam velünk éljen.
– Nos, akkor holnap visszaadom a tábori helyét. Nem akarom, hogy a vakációban eltűrjem a bunkóságát, és meg kell büntetnie legalább a viselkedése miatt. Így nem megy a tengerhez a megelőzés miatt.
– Ádám, mit mondasz? Én a fiam nélkül nem megyek el sehova! — jelentette ki Mária.
– Nem fog bármi sem történni vele, otthon ül a nagymamájával, és gondolkodik.
– Ádám, ha ez a te gyereked lenne, valóban így tennél vele?! — kérdezte váratlanul Mária.
– Most nem a közös gyerekeinkről van szó, hanem Egonról.
– Nem, Ádám, a fiam nélkül nem megyek el sehova. Pláne, hogy te mindig arról beszéltél, hogy egy fiúról álmodsz, és nem vagy ellenük a gyerekeknek.
– Nem gondoltam, hogy ez lesz! — mondta Ádám.
Mária valóban megtagadta, hogy elmenjen a vakációra a fia nélkül. Ádám megharagudott, több napig az anyjánál aludt.
Egy este Mária mobiltelefonja megszólalt. A képernyőn az anyós telefonszáma jelent meg.
– Igen, Irén.
– Mária, mit művelsz? — kezdte az anyósa azonnal.
– Mi történt?
– Készülsz a házasságra, és máris a jövőbeli férjednek ellenállsz?! Ádám már több napja nálam lakik, nem tud visszatérni a saját lakásába!
– Ha zavarjuk, akkor költözhetünk. Miért nem hívott fel ő saját kezdeményezésből?
– Ne próbálj már ártatlanul viselkedni! Örülnöd kellene, hogy egy ilyen férfi fogadott el, aki egyedülálló gyerekkel jön, és még jogot is formálsz! — mondta az anyósa.
– Viszontlátásra. Holnap Ádám hazatérhet a lakásba. Mi itt már nem leszünk este. — tette le Mária a telefont.
A beszélgetés után összeszedte a holmiját. Este már a saját lakásukban voltak. Aztán Ádám telefonált, próbálta helyreállítani a kapcsolatokat, de Mária elutasította a folytatását a románcnak. A házassági kérelmet visszavonta.
– Élj a fiaddal életed végéig! — mondta búcsúzóul Ádám.
– Én fogok. — válaszolta Mária, majd végleg törölte Ádám számát, és azután munkahelyet is váltott.
Egy ilyen nem kifejezetten sikeres családi történet. Pedig még mindig nem világos, kinek is kedvezett ez a történet…
