– A padláson turkáltam a régi holmik között – mondta Kis Miklós –, és véletlenül rábukkantam egy levélre…
– Emlékszem, hogy anyának gyakran írtál leveleket – mosolygott Ildikó, miközben az apja arcán felfedezte az új ráncokat.
– Igen, de ez nem az enyém. Furcsa a cím… Zöldfalu. Még a bélyeg is ép. De soha nem volt ismerősünk Zöldfaluban!
Kis Miklós megvakarta a fejét, próbálva emlékezni, honnan került hozzá ez a levél. Pont emiatt fordult a lányához segítségért. És nem tévedett.
– Apu, emlékszel, mesélted, hogy mikor megszülettem, a postán dolgoztál? Lehet, hogy onnan, ha egyáltalán lehetséges… Mert Zöldfaluban tényleg senkink sincs, ezt biztosan tudom.
– Hmm… – Kis Miklós a falat bámulta, majd egy pillanat múlva felemelte a kezét. – Milyen öreg bolond vagyok! Igazad van. Akkor törtem el a lábam, aztán elvesztettem a postatáskát. Még fegyelmit is kaptam, és ki kellett fizetnem azt a táskát. Nyolcszáz forintot, mintha tegnap lett volna.
– Te jó ég! Akkor a címzett soha meg nem kapta a levelet? – kérdezte kíváncsian Ildikó.
– Ki az a címzett? – ölt össze a szemöldökét Kis Miklós.
– Hát, akinek szólt a levél.
– Á, hát ez egy nőnek szólt! – mosolygott Kis Miklós.
Eltűntek a szavak. Mindegyikük a maga gondolataiba merült: Kis Miklós a postán töltött időre emlékezett, ami élete egyik legnehezebb szakasza volt, Ildikó pedig azon tűnődött, mi lehet a levélben. Próbálta átvilágítani a borítékot, de a vastag papíron át semmit sem lehetett kivenni. Aztán Ildikó megszólalt:
– Elvinnénk?
– Hová már? – kapott azonnal a szón Kis Miklós. – Biztosan senki sincs már ott. Húsz év telt el, mindenki elköltözött. Vagy meghalt, ahogy az lenni szokott.
– De mi van, ha mégis? Tudod, próbáljuk meg. Olyan izgalmas lenne. Lehet, hogy megváltoztattad valaki életét! – Ildikó óvatosan kiemelte a kezéből a borítékot. – Elviszlek. Holnap reggel indulunk!
A hajnali Zöldfalut csend és béke fogadta. Negyven kilométert tettek meg, mire odaértek. A nyári reggeli út felejthetetlen élményt adott mindkettőjüknek.
A falu keskeny utcái ismeretlenek voltak, de a táblák segítettek tájékozódni. Ildikó lassan vezetett, figyelve az utcanevekre, míg Kis Miklós kíváncsian nézelődött, próbálva megjegyezni az utat.
– Itt van, a harmincötös ház – lassított Ildikó egy faragott kapu előtt.
Egy hatvanas éveiben járó nő lépett ki, barátságos szemráncokkal, fekete hajában már megjelent az első ősz szál. Vizsgáló tekintettel nézett rájuk.
– Jó napot! – szólalt meg hangosan Ildikó. – Nagyon furcsa ügyben jöttünk. Húsz éve egy levél önhöz szólt, de véletlenül a mi kezünkbe került. Nemrég találtuk meg, és most vissza akarjuk adni.
A nő gyanakvóan mérte őket.
– Milyen levél? – kérdezte óvatosan.
Ildikó elővette a sárgult borítékot és felolvasta:
– Szabó Mária Ilonának.
– Igen, én vagyok Szabó Mária Ilona – mondta a nő. – De nem emlékszem, hogy vártam volna levelet. Különösen húsz éve. Ki a feladó?
Kinyújtotta a kezét, hogy megnézze a borítékot. A nevet nem ismerte.
– Jöjjenek be – szólt hirtelen, hátrálva a kaputól. – Az utcán nem beszélünk ilyenről.
Kis Miklós és Ildikó összenéztek, majd beléptek a kertbe. Tisztaság és rend uralkodott, mintha Mária egész életében erre a pillanatra készült volna.
Tíz perc múlva már az asztalnál ültek. Mária teát hozott.
– Kínálják magukat – szólt röviden.
Leült velük szemben, és óvatosan felbontotta a borítékot. Ildikó javasolta:
– Szeretnénk egyedül hagyni a levéllel?
– Önök is kíváncsiak lehetnek – mosolygott Mária. – És engem is megijeszt. Nem szeretném egyedül olvasni ezt a levelet.
Kis Miklós felhörpintette a forró teát. Ildikó feddőn nézett rá, de Mária észre sem vette. A levél kihúzásakor Mária keze megremegett. Egy pillanat alatt elsápadt, majd megeredt a székben. A levél kezéből az ölébe hullott.
Ildikó felugrott, tanácstalanul. Félt elszaladni vízért, de végül mégis a konyhába rohant.
– Várjon egy pillanatot, Mária néni! Hozok vizet! Apu, legyezze! – kiáltotta vissza, ügyelve, nehogy megbotoljon.
A konyhában talált egy poharat, és csapvízzel tölA tűzhely előtt állva, Mária mélyet sóhajtott, és a levél hamvai között végre megtalálta a békét, amit évek óta keresett.







